Füzesi Zsolt a honlap fórumán az ökumenéről szóló hozzászólását (lásd: „A mai katolicizmus elsődleges dogmája az ökumené” címmel a KÖNYVTÁR/HITVÉDELEM fiókjában) a következő mondattal zárta: „Ezt a vonalat azonban továbbgondolni sem merem, mert nem tudok a kérdésről elmélkedni anélkül, hogy meg ne érintene a szedevakantizmus kísértése, melyre valahogy senki (még a hasonló kísértéseket maga is átélt vagy átélő) Williamson püspök sem ad megnyugtató választ, vagy pontosabban: engem megnyugtató választ.” Füzesi Zsolt eme megjegyzésére ezt a választ írtam a fórumon: Lefebvre érsek, amikor arról kérdezték, hogyan lehetséges, hogy az Egyház feje és vezetése ilyen mértékben lett hitehagyott, azt válaszolta, hogy ez is hittitok, Isten titka, olyasmi, amit józan ésszel nem tudunk felfogni. Nos, ezért van az, hogy Williamson püspök nem tud mindenkit megnyugtató módon választ adni a fenti problémára. Hiszen ami józan ésszel nem felfogható, az hogyan lehetne érthetően elmagyarázható? Egy hittitok attól hittitok, hogy az ember képtelen ilyet kitalálni, emberi agyban ilyesmi nem keletkezhetett volna (csakúgy, mint például a Szentháromság, a Megtestesülés stb. titka sem). A mostani hitehagyás az Egyház vezetésében szintén olyasmi, amit soha, senki, sehol nem tartott volna lehetségesnek – és mégis bekövetkezett. Viszont:      1. Urunk ugyan pontosan megmondta, hogy az utolsó időkben rengeteg tévtanító lép fel, hogy nem mindenki üdvözül azok közül, akik azt mondják: Uram, Uram, és hogy sok ál-Krisztus lesz, de arról egy szót sem szólt, hogy ezért el kell hagyjuk Péter hajóját. Csak azt parancsolta meg, hogy mi mindezekre ne hallgassunk, ne kövessük őket és tartsunk ki mindvégig.      2. Az is elfogadható érv, hogy miként az első évszázadokban a fizikai mártíromság, szenvedés tisztította az Egyházat, most a lelki szenvedés, mártíromság tölti be ezt a szerepet. Merthogy mi olyan gyenge idegzetűek lettünk, hogy a fizikai vértanúságra alkalmatlanokká váltunk.      3. De a legfontosabb, és Williamson püspök úr ezzel érvelt: az Egyház Krisztus Egyháza, Ő a feje ma is. Tehát nekünk, tagoknak hinnünk kell – mint ahogy a vértanúk hittek abban, hogy ki fogják bírni a szenvedéseket, hogy mártíromságuk Istennek kedves és bőséges gyümölcsöt fog hozni –, hogy Ő pontosan tudja, mit miért tesz, hogy ez is jó valamire, és hogy Ő fog mindent elintézni. Mint a kisgyerek az apjában, úgy kell feltétel nélkül bíznunk az Úrban. Az alázat és a gyermeki hit bizonyítéka, ha ráhagyjuk a megoldást, és ha a szörnyű helyzet miatt még sem keresünk egy olyan megoldást, amit Ő sohasem ajánlott, amiről Ő soha nem beszélt, például a szedisvakantizmust. Maeßen atya ezt a helyzetet ahhoz a családhoz hasonlította, ahol az apa elhagyja feleségét, gyermekeit. De az anyának ennek ellenére mégis az a kötelessége, hogy gyermekeit ne a szavát-szegő apa gyűlöletére tanítsa, hanem abban a szellemben nevelje őket, hogy továbbra is a vérbeli apjuk az igazi apjuk. Williamson püspök mindenkinek érthetően elmagyarázta, hogy a hitehagyott embereknek valójában az agyuk borult el, és ezért ezek az emberek sajnálatra-méltóak, hiszen eme állapotukban már nem tudják, mit tesznek (persze egy folyamat eredményeképpen jutottak el erre a szintre, és ez azzal kezdődött, hogy vétkeztek, és azzal folytatódott, hogy megint vétkeztek). Én úgy látom, hogy aki túl sokat foglalkozik ezzel a megoldhatatlan, számunkra felfoghatatlan problémával, az előbb utóbb vagy belezavarodik, vagy maga is hitehagyott lesz, ha más módon is, mint azok, akik miatt ilyen lett. Úgy hogy ezek a feladataink:      1. Legyünk tisztában a helyzettel, hogy nehogy magunk is együnk a rossz gyümölcsből, vagy kövessük a vakokat – ez a tájékozódás és éberség katolikus kötelességünk.      2. A kötelező tájékozódás után ne foglalkozzunk tovább ezekkel a dolgokkal.      3. Tartsunk ki a végletekig, különösen úgy, hogy magunk ne kövessünk el abból semmit, amint másokban – egyébként helyesen – megbírálunk. 2010. július 24.