Idézetek szentek beszédeiből egy ortodox honlapról: Nagy Szent Antal:      „Isten nem örül és nem haragszik, mert az öröm és a harag szenvedélyek. Ostobaság azt gondolni, hogy az Istenség jól vagy rosszul érzi magát az emberi dolgok miatt.      Isten jóságos, és csak jót tesz, kárt viszont senkinek nem okoz, mindig ugyanolyan; mi pedig akkor, amikor jók vagyunk, közösségre lépünk Istennel, a Vele való azonosság miatt, amikor pedig gonoszakká válunk, akkor elszakadunk Istentől, a Vele való összeférhetetlenség miatt.      Erényesen élve Istenéi vagyunk, ha gonoszakká leszünk, akkor eltaszítottakká válunk Tőle; és ez nem azt jelenti, hogy Ő haragudna ránk, hanem azt, hogy bűneink nem engedik meg Istennek, hogy feltündököljön bennünk, hanem a démonokkal és a kínzókkal egyesítenek bennünket.      Ha pedig imádsággal és jótéteményekkel bocsánatot nyerünk a bűneinkért, akkor ez nem azt jelenti, hogy Istent magunk iránt hangoltuk, és megváltoztattuk Őt, hanem azt, hogy az ilyen cselekedeteken és Istenhez fordulásunkon keresztül meggyógyítván a bennünk lévő rosszat, újra képesek vagyunk befogadni Isten jóságát; tehát azt mondani: Isten elfordul a gonoszoktól, ugyanaz, mintha azt mondanánk: a nap elrejti magát a látásukat elvesztettek elől.” Szíriai Szent Izsák szerint helytelen azt gondolni, hogy a bűnösöktől Isten megtagadja a szeretetét. A szeretet mindenkinek egyaránt adatik. De a szeretet ereje kettős módon hat: kínozza a bűnösöket, és megörvendezteti a kötelességeiket teljesítőket. Szergej Bulgakov atya írta: a pokol kínjai abból erednek, hogy az igazság nem akarása az ember életének törvényévé vált. Az ember szabadon választhat, hogy Istennel legyen vagy Isten nélkül. Mindnyájunknak nagyon fontos időben megérteni, hogy létünk értelme nem a megkeresett pénzek nagyságában, nem a megszerzett vagyon fontosságában, nem a megfestett képek szépségében, nem az elolvasott akathisztoszok és elvégzett meghajlások mennyiségében van. Az élet értelmét akkor érthetjük meg, ha tudatosítjuk, hogy minden cselekedetünk, minden szavunk, sőt minden gondolatunk nyomot hagy a lelkünkben, minden pillanatban megváltoztatva azt viszonylag rövid életünk során. Bármit is teszünk ebben az életben, minden tevékenységünk minden pillanatban egy egyszerű választás elé állít minket: vagy harcolunk a szenvedélyeinkkel, hogy képessé váljunk befogadni Isten szeretetét, mint a legfőbb jót, vagy tápláljuk, növeljük azokat magunkban, lelkünk legfőbb tartalmává téve azokat. Tőlünk függ, hogy mi tölti el lelkünket. Lehetünk gyengék, lehet, hogy nincs bennünk elég erő a nagy erkölcsi tettekre. De legalább szándéknak kell ébredni bennünk, hogy harcolunk a szenvedélyeinkkel, legalább kis dolgokban törekednünk kell arra, hogy ellenálljunk, ne engedjünk hajlamainknak. Nem vagyunk képesek ezer nappalt és ezer éjszakát egy kövön imádkozni, ahogy azt Szárovi Szent Szerafim tette. De képesek vagyunk magunkat visszafogni, és nem ordítani rá a feleségünkre, még akkor sem, ha megszolgálta. Képesek vagyunk minden különös erőfeszítés nélkül átadni a helyünket a metrón, ha tudatosodik bennünk, hogy ekkor lustaságunkkal harcolunk, és ha együttérzés ébred bennünk más öregsége miatt.      Az ilyen dolgok kicsinységeknek tűnhetnek, de ezekből az apróságokból áll egész élettörténetünk. Ha szilárdan elhatározzuk, hogy harcolunk valami ilyen „aprósággal”, akkor kis csoda fog történni. Meglátjuk, hogy az Úr, látván jó szándékunkat, megsegít bennünket ebben a harcban. Meglátjuk, hogy milyen hatalmas ez a segítség, milyen tapintatosan és meghatóan szeret bennünket Krisztus. Harcolván a bűnös „apróságokkal”, megtanulhatjuk észrevenni Isten szeretetét az emberek iránt még itt, a földi életünkben. Feltéve: 2010. augusztus 22.