Néhány héttel ezelőtt az Angelus Press interjút készített Niklaus Pfluger páterrel, a Szent X. Pius Papi Közösség első asszisztensével. Ebből az interjúból való az alábbi részlet: Kérdés: Számol-e Ön azzal, hogy a politika – az állami semlegesség ellenére – a jövőben vallásellenes magatartást vesz fel? P. Pfluger: A vallásellenes viselkedés és az állami üldözés már régen jelen van, ez a keresztények mindennapi kenyere. Köln bíboros-érseke mondta néhány nappal ezelőtt, hogy egyetlen vallási közösséget sem üldöznek világszerte olyan nagyon, mint a keresztényeket. A zsinati pápák naiv illúziója volt, hogy a világ kedves és szeretetteljes lesz, ha alkalmazkodnak hozzá (aggiornamento). Egy német szólás szerint, ha valaki odanyújtja kisujját az ördögnek, akkor az ördög az egész kezét elveszi. Pontosan ez történt most is. Az Istennel szembeni egyre növekvő gyűlölet és harc talán az istentelenség utolsó(előtti) lázadása? Mindenesetre az állam sem tud semmit tenni Isten megtorlása ellen. Legkésőbb 2001. szeptember 11-e óta Isten újra téma, és a vallást újra komolyan kell venniük. Az Amerikai Egyesült Államokban ez már régóta így van, Európában most lesz ez egyre világosabb.      Néhány hónappal ezelőtt jelent meg Németország egyik legliberálisabb lapjában egy cikk a következő címmel: „O, Isten! A vallás visszatér.” Ennek a bevezetőjét idézem, mely egy kissé a hitetlenség egész tehetetlenségét feltárja: „Karl Marx-tól egészen John Lennon-ig a modernség prófétái mind egyetértettek abban, hogy a vallás pusztulásra van ítélve. Alan Posener azt a kérdést tette fel, hogy miért történt mégis másképp. Amikor John Lennon 1966-ban azt mondta, hogy a Beatles-t jobban szeretik, mint Jézust, a brit közvélemény csak vállvonogatással reagált e kijelentésre, hiszen ez annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy nem igényelt kommentárt.      Végülis a modernség prófétái abból indultak ki, hogy a vallás lényegét tekintve nem más, mint babona, a »szellemnélküli állapotok szelleme«, ahogy Marx mondta. Sigmund Freud »egy illuzió jövőjéről« elmélkedett és úgy vélte, hogy az a szexuális elnyomással, gátlással együtt el fog tűnni, hiszen ez hozta létre. Röviden: a modern ember szerint a több modernség egyúttal kevesebb vallást is fog jelenteni. A kereszténység nem fog tovább tartani, mint a Beatles körüli kultusz, vélte Lennon, hamarosan »ki fog halni«. És ami a viszonylag felvilágosodott kereszténységre érvényes volt, annak a modern emberek szemében a szellemileg megkövesedett, hátrafelé forduló iszlám számára még inkább vonatkoznia kellett.      És ekkor két repülőgép Manhattan szívébe száguldott, és a tűzgömbből Osama bin Laden bejelentette Allah végső győzelmét. A vallás újra itt volt. Hirtelenében az értelmiségieknek olyan fogalmakkal kellett foglalkozniuk, melyeket már a legapróbb fakultások legsötétebb zugaiba száműztek: sunna és shia, seria, fatwa és dzsihád.      De nem csak az iszlám jött vissza szeptember 11-ével. Osama halálos ellensége a Fehér Házban, George W. Bush elnök, újjászületett keresztény lett, aki ettől kezdve belső köreinek üléseit rendszeresen közös imával kezdte. Még az évezred elején is szinte ízléstelennek számított volna a német értelmiségiek között, ha valaki katolikusnak vallja magát. Öt évvel később pedig már eldöntött tény volt, hogy az ateizmus egyet jelent az »intellektuális szegénységgel«. És egy katolikus író, mint Martin Mosebach, éppen a Pál-templomban támadást indíthatott a felvilágosodás ellen, és egy vonalat húzhatott a francia forradalomtól Heinrich Himmlerig és a holocaustig.” 2010. október 12.