Idén nyáron véget ér az osztrák Ried városkában (Ried Linztől kb. 50 km-re nyugatra fekszik) a kapucinusok 366 éve tartó jelenléte. A kapucinusok kolostorát a barátok magas kora és a hiányzó utánpótlás miatt zárják be. A kolostor újraéledése más szerzetesrendek vagy az egyházmegye által igen valószínűtlennek tűnik a hiányzó hivatások miatt. Az épületek fenntartásáról átmenetileg egy közhasznú társaság gondoskodik.
Egy újságíró meglátogatta a búcsúzó szerzeteseket, és a velük folytatott beszélgetését a „Die Presse” osztrák lapban hozta nyilvánosságra.
Részletek a cikkből:
lásd: http://diepresse.com/home/panorama/oesterreich/591875/index.do?from=suche.intern.portal
Korhadt fák, nedves falak. A Felső-ausztriai kolostor bezárja kapuit, a rend 366 év után adta fel, mert nem tudták tovább fenntartani. Az elkövetkezendő napokban hat idős szerzetes hagyja el örökre a riedi kolostort.
A kolostor – ami voltaképpen „zárt helyet” jelent – kapuja most nyitva áll, egy szűk folyosó vezet a refektóriumba, melyben az élemedett korú szerzetesek helyet foglaltak. A telefon állandóan szól, hol gyónni akar valaki, hol a betegek szentségét szeretné valaki felvenni, sokan személyesen szeretnének elbúcsúzni.
Hogy a kapucinusokat ki fogja követni – ez még nem dőlt el. Mintegy 4 ezer aláírás gyűlt össze azon kérvény alá, melyben a helyiek a kolostor fenntartását kérelmezik, ezt már át is adtak a linzi püspöknek. Ugyanakkor az itteni egyházi nép nem mindenkit látna szívesen az elhagyott épületegyüttesben: a konzervatív ferencesek – (az Ecclesia Dei-hez tartozó Immaculata ferences közösség), akik a misét a régi rítusban olvassák és az újraházasodottaktól megtagadják a szentáldozást – kérvényét az egyházmegye már visszautasította. Azt mesélik, hogy Ried-ben örülnek ennek az elutasító döntésnek.
„Lelkipásztorkodás alatt az emberek szolgálatát értjük”, magyarázza Berthold atya. A liberális egyházi ember azonban hiányolja a toleranciát a katolikus egyházon belül – „a konzervatív erőkkel szemben is”.
„Igen”, mondja a gvárdián, Helmuth atya, aki a kolostort vezette, és most társai mellé telepedett a hosszú ebédlőasztalnál, „de egyet mondok neked: a Lefebvre egy veszélyes alak. Ennél véget ér nálam a tolerancia.” Nagy hiba volt, hogy az elmúlt év elején a Lefebvre-püspököket és közösségüket, köztük a holocaust-tagadó Richard Williamsont visszahozták a katolikus egyházba, jelenti ki a 73 éves kapucinus.
És az egyházi vezetés által képviselt Isten- és emberképet is meg kellene végre változtatni, mondja. „Az emberek ezzel a »vezess ki engem a börtönből«-tannal nem tudnak többé mit kezdeni. Ehelyett új utakat kell találni.”
És új utakat kellene találni ahhoz is, hogy a kapucinusok számára – akik szegénységet fogadnak, és akiket életük során többször is áthelyeznek – utánpótlást találhassanak: „Európában nincs meg a szociális előmenetel lehetősége a kolostorba lépők számára.”
A gvárdián a klagenfurti kapucinus kolostorba kerül. „Remélem, ez nem megint egy olyan kolostor, amit szintén fel fognak számolni.” Mert ő már ezt négyszer élte át, először Feldkirch-ben, aztán Kitzbühel-ban, majd Braunau-ban és most Ried-ben. „Szerencsére nem tudjuk, amikor belépünk, hogy mi minden vár ránk”, mondja az asztalra hajolva, karjait felsőteste elé kulcsolva, melyet egy kék pulóver takar.
A barna habitus, a kapucinusok hagyományos öltözete a nagy kapucnival, túlságosan korlátozza a mozgásban. Egyszer, meséli két csipet tubák között, majdnem autóbalesetet szenvedett az „uszály” miatt. Azóta nem hordja a rendi ruhát a bajor születésű barát. Hogy az emberek mit gondolnak magukban ezen engedetlenség miatt, „tök mindegy” neki, mondja.
A barátoknak ideje pakolni, a kolostor végleg bezárja kapuit.
Szerk. megj.: Évtizedek óta ezrével jelennek meg az Egyház helyzetét taglaló írások, mind a liberális, mind a konzervatív oldalról. Bár az okok megítélésében homlokegyenest eltérő a két tábor véleménye, abban tökéletesen megegyeznek, hogy az Egyház katasztrofális, történelmében egyedülállóan mély válságot él át.
Teljesen hiteles, komoly gondolkodók nyilatkoznak évtizedek óta úgy, hogy az Egyház önpusztítása, lerombolása, felszámolása stb. zajlik. (Lásd például Georg May atya 1974-ben (!) kiadott, és a honlapra most felkerülő dolgozatát.)
Egy plébános mesélte, hogy tegnap a televízió vasárnapi katolikus krónikájában egy pap beszélt arról, hogy mindegy, ki mit hisz, ezt Teréz anya is megmondta, a lényeg csak az, hogy az ember jó muzulmán, jó hindu vagy jó katolikus legyen. A jezsuiták honlapján hasonló „bölcsesség” várja az odalátogató érdeklődőket. De ezek és a fenti hír csak kiragadott példák, a valóság az, hogy ez a szemlélet az egész hivatalos egyházban véglegesen tért hódított, már ki sem lehetne irtani.
Az emberek jobban szeretik a többgyerekes vagy rockzenét játszó papot, mint azt, aki a gyónás és a vasárnapi mise fontosságáról, kötelező erejéről beszél nekik, mondta egy falusi kántor plébánosának.
Ezek után azt szeretném tudni, hogy kinek lesz már végre bátorsága bevallani, hogy az egyház nem rombolja magát, hanem a folyamat befejeződött, már LEROMBOLTA MAGÁT, hogy a lelkes és szorgalmas önpusztításnak mára meglett az eredménye. Kinek lesz végre mersze leírni, hogy az egyház, úgy ahogy kétezer évig fennállt, mostanra megszűnt létezni.
Aquinói Szent Tamással az élen minden egyházdoktor, egyházatya, szent azt tanította, hogy a pápa és a püspökök feladata az, hogy a rájuk bízott hitletéteményt megőrizzék és csorbítatlanul továbbadják. És azt is mondták, hogyha ezt nem teszik, akkor megszűnnek pápák és püspökök lenni. Az elmúlt 40 évben hány pápa vagy püspök volt, aki ezt a feladatot teljesítette?
Mikor Luther kitalálta új vallását, körömszakadtáig tagadta, hogy ez egy új vallás. Ő élete végéig azt állította, hogy csak a katolikus vallást állította vissza „eredeti tisztaságában”. Ez az elmélete örökre bevonult a történelembe, hiszen mozgalmát azóta is reformációnak, és korát a reformáció korának nevezik és fogják nevezni a jövőben is. Pedig amit csinált az pusztítás volt és nem reformálás. A mostani „új” vallás megalkotói, hívei, tisztségviselői is tagadják, hogy új vallást kreáltak volna. Szerintük ők is csak reformálnak, a „gyökerekhez” mennek vissza, ahogy ezt az Egyház történelmében eddig kivétel nélkül minden eretnek állította.
Mennyi idő kell ahhoz, hogy mozgalmuktól hivatalosan is elhatárolódjon a még katolikusnak maradó parányi kisebbség, akikről például VI. Pál pápa is jövendölt? Mennyi idő kell ahhoz, hogy az Egyház hivatalos feje új nevet adjon ennek az „új” vallásnak és elválassza végre a katolicizmustól?
Természetesen tudjuk, hogy Jézus azt ígérte, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt az Egyházán. De azt nem tette ezen ígérethez hozzá, hogy mit ért „Egyháza” alatt. Amikor ezt mondta, az Egyház 11 apostolból állt és az Édesanyjából, azaz 12 főből. Feltehető, hogy ma is van még 12 valódi katolikus ember a világon, sőt az is, hogy ezek között van pap is. Amíg tehát van katolikus pap, aki a katolikus szentmisét bemutatja, Krisztus Egyháza létezik – de ez már nem azonos azzal, ami ma a hivatalos egyház köntösében a nyilvánosság előtt megjelenik.
2010. szeptember 6.