A szentmise Evangéliuma: Lk 2,1-14 1. Mivel Isten kegyelmével ma háromszor ünnepelhetjük a szentmisét, nem sokáig időzhetünk az Evangélium magyarázatánál. Ugyanakkor éppen Megváltónk születése arra ösztönöz bennünket, hogy legalább valami keveset mondjunk róla. Mit jelent az, hogy az Úr születésekor az egész világot számba vették? Ebben egészen világosan az jut kifejezésre, hogy az Úr azért jelent meg testben, hogy a választottakat az örökkévalóság könyvébe beírja. Ezzel szemben az elvetettekről a próféta ezt mondja: „Töröljék ki őket az élők könyvéből, ne legyenek beírva az igazakkal együtt!” (Zsolt, 69,29) Az is értelemszerű, hogy [az Úr] Betlehemben fog megszületni. Hiszen Betlehem jelentése „a kenyér háza”. Ugyanis ő maga, aki így beszél: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér.” (Jn 6,51) A helységet tehát, melyben az Úr születni fog, már korábban is a kenyér házának nevezték, mert valóban annak kellett ott testben megjelennie, aki a választottak lelkét újból és újból belső telítettséggel erősíti meg. Nem a szülői házban születik, hanem útközben, hogy világosan rámutasson, hogy a magára vett embersége által úgymond idegenben született meg. Az „idegenben” nem a hatalmára értendő, hanem a természetére. Hiszen hatalmáról ez áll az Írásban: „Tulajdonába jött.” (Jn 1,11) Saját természetében minden idők előtt fogantatott, de a mi természetünkben az időben jelent meg.      Mivel tehát az örökké létező közöttünk evilágiként jelent meg, számára az, ahova alászállt, idegen helyet jelent. De mivel a próféta ezt mondja: „Minden test olyan, mint a fű” (Iz 40,6), az emberré lett Úr a mi „füvünket” búzává változtatta, ha saját magáról így vall: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24) Azért teszik újszülöttként jászolba, hogy minden hívőt, mint szent teremtést, testének búzájával mindig újból megerősítse, hogy ne kelljen nekik nélkülözniük az örök belátás eledelét.      Mert mit jelent mást, hogy a virrasztó pásztoroknak megjelenik egy angyal, és Isten dicsősége körülragyogja őket, mint azt, hogy mindenki más előtt azok szolgáltak rá leginkább a mennyei dolgok látására, akik a hívek nyáját gondosan, figyelmesen tudják vezetni. Miközben ők maguk kötelességtudóan őrködnek nyájuk felett, a mennyei kegyelem egyre gazdagabban ragyog felettük. 2. Az angyal azonban egy király születését jelenti be, és az angyalok kara bekapcsolódik ebbe az üzenetbe, és teljes örömmel harsogja: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14)      Ugyanis, mielőtt Megváltónk testben megszületett volna, mi haragban éltünk az angyalokkal, akiknek világosságától és tisztaságától az első bűn, az ősbűn és a napi vétkeink miatt messze voltunk. Mivel bűneink miatt Istentől elidegenedtünk, az angyalok, Isten polgárai úgy tekintettek ránk, mint a közösségükön kívül álló idegenekre. De miután felismertük királyunkat, az angyalok polgártársaiknak fogadtak el bennünket. Mivel a menny királya felvette földi testünket, az angyalok fenséges csapata nem veti meg többé gyengeségünket. Az angyalok újra békét kötnek velünk, és nem gondolnak többé a korábbi haragra, és akiket előzőleg gyengeként és elvetettként megvetettek, azt mostantól társaikként tisztelik.      Ezért történt, hogy Lót (lásd: Ter 19,1) és Józsue (lásd: Józs 5,14) az angyal előtt „a földön arcra borultak” és ebben senki nem akadályozta meg őket. János apostolt azonban, amikor a Jelenéskor az angyal előtt a földre akart borulni, az angyal e szavakkal tartotta távol ettől: „Vigyázz, ne tedd! Csak neked és testvéreidnek vagyok szolgatársa.” (Jel 22,9) Miért tisztelték az emberek a Megváltó megérkezése előtt az angyalokat ily módon, utána viszont kerülték a tiszteletadásnak e formáját? Ennek csak egyetlen oka lehet. Félnek annak látványától, hogy természetünk a földre borul előttük, melyet ugyan korábban megvetettek, később viszont maguk fölé emelkedve látnak. És ezért nem merték többé ezt a természetet, melyet magasan maguk fölött a menny királyában tisztelnek, gyengesége miatt, mint alattuk állót megvetni. Már nem tartották méltatlannak az embereket társuknak tekinteni, mikor maguk fölött az Istenembert imádják. Vigyázzunk tehát, kedves barátaim, hogy semmi tisztátalan ne piszkíthasson be bennünket, akik az örök előretudásban mind Isten polgárai, mind angyalaival azonossá formáltak lettünk. Semmilyen paráznaság ne mocskoljon be minket, semmilyen szégyenletes gondolat ne vádaskodjon ellenünk, semmilyen gonoszság ne rágja szívünket, az irigységnek semmilyen rozsdája ne emésszen, semmilyen gőg ne fújjon fel, a földi szórakozás iránt semmilyen vágy ne hajtson és semmilyen harag ne gyúljon bennünk.      Mert az embereket „isteneknek” nevezik. Védjed meg tehá, ember, isteni méltóságodat a bűnnel szemben, mert Isten miattad lett emberré, aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Amen. 2010. december 26.