Az anglikán atya, John Hunwicke (akiről a honlap következő cikkeiben már volt szó: Beszámoló az elmúlt napok eseményeiről; és Gaudium, Spes és szex) glosszáit nem csak mindig nagy élvezet olvasni, de érdemes is, mert gyakran tartalmaznak értékes megfigyeléseket. A következő idézetek az atya egyik eheti, Szent Tamás apostolnak a karácsonyi ünnepekhez való kapcsolatáról szóló gondolataiból valók: Nem, tudom, hogy feltűnt-e már önöknek, de meghökkentő, milyen gyakran idéz a pápa a régi kalendáriumból vagy a hagyományos liturgikus imákból. Én biztos vagyok benne, hogy a pápa önmegtagadó fegyelmet erőltetett magára, hogy a nyilvános és privát miséin mindig a NOM-t használja (az FSSPX visszatértéig?). De kétségen kívül szemmel tartja a hagyományt. A római kúria előtt tartott beszédében többször megismételte ezt a formulát: „Excita Domine potentiam tuam et veni” (Kelts fel, Urunk, hatalmadat és jöjj – Oratio Advent első és negyedik vasárnapján) – holott Bugnini fél-pelagiánus hajlamai mindezeket a felséges Excita-könyörgéseket száműzték az adventi vasárnapokról. Vagy egy másik aktuális példa: december 21-én a vatikáni információs szolgálat a pápát a Szent Tamás apostolról szóló szavaival idézte. Természetesen tiszta véletlen, hogy Szent Tamás apostolnak a régi kalendáriumban éppen karácsony előtt december 21-én van az ünnepe, és ezzel, ahogy Dr. Bugnini felettébb érzékenyen megjegyezte: „Az Advent nagy ünnepi-napjainak sorát megszakítja.”      Ami engem az apostol ünnepének júliusra történt oly nagyon értelmes eltolásában mégis zavar, az az a tény, hogy ő éppen hogy csodálatraméltóan kiváló védőszentje karácsonynak. A régi római karácsonyi miseszövegek tele vannak fénnyel: „Isten, ki a szent éjtszakát az igaz világosság fényességével ragyogóvá tetted, add meg, kérünk, hogy amint a világosság misztériumát szemléljük mostan a földön, úgy annak örömeit is ízlelhessük a mennyben. – Világosság ragyog ma felettünk, mert Urunk megszületett. – Add meg, kérünk, mindenható Isten, nekünk, kik a te Igéd megtestesülésének új fényében élünk, hogy tettünkben sugározzék vissza, ami a hit által lelkünkben tündököl.” Ez emlékeztet bennünket a „megvilágosodás” témájára, amit a tradíció mindig a beavatással kötött össze. Az újonnan megkeresztelteket „megvilágosodottnak” nevezik, a vaknak született meggyógyításának története János Evangéliumából a nagyböjtben a propriumok része lehet a húsvéti éjszakára való felkészülésben. A hit megvilágosodás, a hit az, amikor leesik a tantusz, és mi mindent egy új összefüggésbe rendezve látunk meg. A hit nem abból áll, hogy egy tudást, ami természetes úton nem hozzáférhető, egy csoda által egyszer csak belénk öntik. A hit sokkal inkább annak radikális újrarendezéséből áll, amit mi, halandó emberek tudunk, de anélkül hogy igazán látnánk. Szent Tamás látta a feltámadt Urat, és ezáltal mindent másképp látott, mint előtte, és látta, hogy a názáreti rabbi „én Uram és én Istenem”. Don Gregory Dix szokta mondani: „Legyetek, amik vagytok.” Lehetünk megkereszteltek, de megvilágosodásunk nem egyszeri cselekmény a múltban, hanem egy levés, ami napi létünk egy részét teszi ki. Soha nem tudunk annak a folyamatnak a végére jutni, hogy a valóságot tényleg olyannak lássuk, ahogy a Teremtő megalkotta. 2010. december 29.