Mottó: „A hívek arra következtetnének, hogy a pápa megváltoztatta a rózsafüzért, és ez a pszichológiai hatás végzetes lenne. A rózsafüzér semmilyen változtatása sem lehetséges, mert csak csökkentené az egyszerűek és a szegények bizalmát.” (VI. Pál pápa)
A Remnant 2010. május 15-én megjelent számában említettem a Cantiusi Szent János kanonokjai által elhelyezett hirdetést, mely a „tradicionális rózsafüzért” támogatja, és azt ajánlja, hogy mindenki a „Miasszonyunk Pszaltériumát – a 150 Üdvözlégy Máriát” imádkozza.
A Pszaltériumra való hivatkozás oka, hogy a hagyományos rózsafüzér modellje a 150 zsoltárból álló ősi Zsoltárok könyve: 150 ének Szűz Máriához. A misztérium-hármas mindegyikében ötven-ötven Ave Maria áll: ezek alkotják az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges olvasót. Ez az Isten Anyjához címzett háromságos ima.
A Pszaltériumra hivatkozás egy másik okról is beszél: Ez közvetetten – és elítélően – II. János Pál pápa „új” rózsafüzérére céloz, mely öt „világos” titkot, azaz ötven új Üdvözlégyet tett hozzá a hagyományos rózsafüzérhez. Ez összesen 200 Üdvözlégyet tesz ki, mely a rózsafüzérnek a Zsoltárok könyve 150 zsoltárával való ősi megfelelését rombolja le; minek következtében a rózsafüzér nem volna többé „Miasszonyunk Pszaltériuma”. Azután természetesen az „új” rózsafüzér nem lenne többé háromságos, mivel négy – egyaránt 50 Üdvözlégyet magában foglaló – része lenne: örvendetes, fájdalmas, dicsőséges olvasó és „világosság” rózsafüzére.
Azt, hogy az „új” rózsafüzér mennyire vigyázatlan újítás volt, a tradicionális római katolicizmus könyörtelen ellenségének, a New York Times-nak a helyeslése is jól illusztrálja. Frank Bruni szerint „II. János Pál Pápa újra és újra merészen oda megy, ahová más pápák nem: zsinagógába, sípályára, parányi népességű távoli országokba. Szerdán nyilvánvalóan egy másik határt lépett át, amikor jelentős változást eszközölt a rózsafüzérben, mely az imádkozás katolikus módjának ismertetőjegye volt századokon át mostanáig”.
A cikk idéz egy „idősebb vatikáni hivatalnokot”, aki szerint a rózsafüzér e megváltoztatása „(a pápa) kreativitásának és bátorságának” a jele. („A pápa új titkokat ad a rózsafüzérhez”, Frank Bruni, The New York Times, 2002. október 14.)
Az egyházi hagyomány eleve kizárja a „kreativitást”, mivel a hagyomány – „traditio” – igazi jelentése „annak továbbadása, amit kaptak”. A pápa rózsafüzér-módosítása „bátor” dolog sem volt, mivel a bátorság „az értelem vagy a lélek azon minősége vagy állapota, mely képessé tesz a veszéllyel, a félelemmel, a viszontagságokkal való szembenézésre önuralommal, magabiztossággal és elszántsággal.” II. János Pál pápa nem nézett szembe semmilyen veszéllyel, félelemmel vagy viszontagsággal, ami azt követelte volna tőle, hogy megváltoztassa a rózsafüzért. Másfelől, ha a veszély vagy félelem éppen a megváltoztatás miatt lépett fel, azért mert a rózsafüzér „századokon át az imádkozás katolikus módjának ismertetőjegye volt”, akkor ez a cselekedet inkább vakmerő, mint bátor volt.
Az újdonság neo-katolikus műértői, akik még II. János Pál pápa ministráns-lányait is protestálás nélkül fogadták el, s akik azt hajtogatják, hogy a latin misét negyven éve „betiltották”, felháborodnak a konzervatívok mostani tiltakozása miatt is. Azt mondják, hogy ez is csak a tradicionalista szőrszálhasogatás egyik újabb példája, hiszen „150 Üdvözlégy vagy 200, három vagy négy rész – mi a különbség?”
Ezzel a kapcsolatban olyan valakit idézek, aki jól ismeri a rózsafüzért, és megadja a választ r felvetésekre. Ez a valaki írta:
„A Boldogságos Szűz Mária rózsafüzérét a hagyomány szerint Szent V. Pius pápa vezette be az Egyházba, aki hitelesen tanította, hogy annak különböző elemei organikus módon vannak elrendezve: »Az üdvösség misztériumainak sora bölcsen három ciklusba lett osztva. Ezek a misztériumok kifejezik a messiási idők örömét, Krisztus megváltó szenvedését és a feltámadott Úr dicsőségét, mely betölti az Egyházat.« Az Üdvözlégy Máriák sora a rózsafüzér különleges jellemzője, számuk pedig összességében a százötven jellegzetes száma, mely bizonyos analógiát mutat a Zsoltárokkal, és ezáltal az áhítatgyakorlat valódi eredetéhez nyúlik vissza. Ez a szám a jól kipróbált szokás szerint van felosztva, tizedekbe osztása az egyes misztériumokhoz kapcsolódik, a már említett három ciklusba rendezve. Ez később az áhítatgyakorlat normális formájaként került a gyakorlatba, és mint ilyen, a jámborság népszerű imájaként vált elfogadottá és a pápai tekintély által jóváhagyva, mely számos búcsúval is gazdagította.”
Nincs kétségem afelől, hogy a neo-katolikusok válaszként ezen idézetre azt vetik szemünkre, hogy a tradicionalisták ismét azt demonstrálják, hogy úgy tekintik magukat, mint akik „katolikusabbak a pápánál”. Ezzel a kritikával csak az a baj, hogy az imént idézett kommentárt egy pápa írta, sőt mi több, maga VI. Pál pápa, aki a Marialis Cultus-ban (1974) fogalmazta meg ezt, vagyis kevesebb, mint 28 évvel azelőtt, hogy II. János Pál pápa az „új” rózsafüzérnek a tradicionális rózsafüzérben történő elhelyezését javasolta.
A tradicionalisták bizonyosan egyetértenek VI. Pál pápával abban, hogy a tradicionális rózsafüzér „bölcsen lett három ciklusra szétosztva”, s hogy „a Zsoltárokkal való analógiát” hordoz, valamint „az áhítatgyakorlat valódi eredetéhez visszanyúló elem”. S abban is, hogy a rózsafüzérnek ezen tradicionális elemei a 200 Üdvözlégy Máriát magában foglaló négy részes rózsafüzérben már nem találhatóak meg.
Mi, tradicionalisták még VI. Pál pápa Marialis Cultus-beli további megjegyzésével is egyetértünk, mely szerint „a rózsafüzér titkainak három részre történő felosztása nem csupán a tények időrendjéhez ragaszkodik szorosan, de mindenekelőtt a hit eredeti megvallásának tervére reflektál, és ismét azon a fontos módon tanúsítja Krisztus misztériumát, ahogyan azt Szent Pál ünnepi himnuszában látjuk a Filippiekhez írt levélben – kenoszisz, azaz kiüresedés, halál és felmagasztalás.”
Két évvel a Marialis Cultus kihirdetése előtt VI. Pál pápa elutasította Annibale Bugnininek a rózsafüzér „reformjára” vonatkozó gyalázatos javaslatát, mely szerint a Miatyánkot mindössze egyszer kellene elmondani a legelején, az Üdvözlégy Máriát pedig úgy szerkesztve, hogy az csak „az ima biblikus részét” tartalmazza, az „Istennek Szent Anyja” kezdetű részt pedig „csupán minden tizedik Üdvözlégy Mária végén” mondanák.
VI. Pál pápa a Vatikáni Titkárságon keresztül reagált erre a képtelen ötletre: „A hívek arra következtetnének, hogy »a Pápa megváltoztatta a rózsafüzért«, és ez a pszichológiai hatás végzetes lenne… A rózsafüzér semmilyen változtatása sem lehetséges, mert csak csökkentené az egyszerűek és a szegények bizalmát.”
A pápa ugyanebben az évben kiadta a Marialis Cultust, Bugninit elbocsátotta és Iránba küldte, miután elolvasta a Bugnini szabadkőműves kapcsolatait dokumentáló dossziét – azt a dossziét, amelynek létezését maga Bugnini ismerte el önéletrajzában.
Így a tradicionális rózsafüzér megmenekült a tradicionális mise sorsától. Ami a tragédia, hogy VI. Pál pápának csupán a rózsafüzérben volt bátorsága a tradíciót támogatni, a katolikus isten-tisztelet valódi szívéről viszont már lemondott az újítók szorgalmazására, akiket ő maga szabadított rá az Egyházra. A pápa túl későn vette észre, mit tett. A tradicionális rózsafüzér megmenekülhetett a tradicionális mise sorsától, de az elsődleges célpontot Bugnini lerombolta. A küldetése sikeresen fejeződött be.
VI. Pál pápa idézett indokai alapján II. János Pál pápának nem állt jogában újításával kiegészíteni a tradicionális rózsafüzért. Az említett okokból II. János Pál pápa nem is tett így, hanem azt mondta, hogy a rózsafüzér „új” titkai csupán „javasolt hozzátételek a tradicionális módhoz”, melyek „az egyének és a közösségek szabadságára vannak bízva”. Ugyanakkor, más zsinat utáni opciók sorsának ismeretében, megjósolható, hogy az „új” rózsafüzért az újítások kedvelői sok helyütt mégis úgy fogják kezelni, mint de facto kötelezőt.
Eddig majdnem nyolc év telt el, s bebizonyosodott, hogy II. János Pál pápa „új” rózsafüzéréről jobb hallgatni. Hagyjuk emlékezetünkből kiesni éppen úgy, ahogyan Bugnini miséje el fog tűnni az emlékezetből az Isten akarta időben.
A tradicionális rózsafüzér mindazonáltal éppen úgy meg fog maradni, mint a tradicionális mise, s ez akkor is így lesz, ha jelenleg kevés katolikus maradt elkötelezett felé. Minden más újdonsághoz hasonlóan, mely a „II. Vaticanum utáni újítások” sekély és száraz földrétegébe próbált gyökeret ereszteni, az „új” rózsafüzért is félre fogja söpörni a változás szele. A szél, amely ugyanabból az örök forrásból jön, ami az Egyházat helyre fogja állítani azoknak a tervei ellenére, akik azt gondolják, hogy az Egyházban is mindig valami „újé” a jövő.
2010. október 22.