A gondolkodásnak az alapszabályait rontotta meg a modern filozófia
Richard Williamson püspök 2008. június 28-án, Zaitzkofenben, a papszenteléskor elmondott prédikációja

Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek Zaitzkofenben, ahol mindig észreveszem a madarak éneklését és csivitelését. Milyen érdekes, hogy bár sok madár egyszerre énekel, még sincs semmi disszonancia. Ellenkezőleg: Egy emberi zenekarban a koncert előtti hangolásban, amikor sok hangszeren egyszerre játszanak, mindig disszonanciát érzékelünk. Miért? Mert a zenekar élén még nem vezényel a karmester. De a madaraknál az égi karmester mindig munkában van. Ezért nincs disszonancia.

A jó Isten nagy, Ő nagy!

Idén csak egy jövőbeli pap és egy jövőbeli szubdiakónus áll előttünk. Egyre kevesebb a hivatás, kevesebb a hivatás, de miért? Mert az egész modern élet, az egész modern világ az ellenkező irányba halad, különösen a nagyvárosokban. Éppen most tettem egy körutat Németországban, mely nagy örömet jelentett számomra. És nagyjából bebizonyosodott, hogy az emberi természetet nagy károsodás érte, mindenütt a világon, de itt Németországban különösen.

Vegyünk példaképpen egy üveg bort. A palack üresen alig ér valamit, a bor természetesen sokkal többet ér, mint az üveg, amiből a palack készült. Mégis, az üveg nélkül nem kapnánk bort. Ha az üvegből való palack nem lenne, akkor valamilyen más edényre lenne szükségünk a bor kitöltéséhez. De akármilyen edényt is veszünk, az mindig alacsonyabb értékű lesz, mint a benne levő bor.
     A megszentelő kegyelem nagyon jó bor, a legjobb, mégis neki is szüksége van edényre. Ez az edény az emberi természet. A kutyák, a macskák, egyszóval az állatok nem tudják a kegyelmet befogadni. Az angyalok már a világ kezdetekor választottak. Csak az ember képes a kegyelmet befogadni, tehát mindig az emberi természetről van szó.
     Ha viszont a palack túl koszos, és mi mégis beleöntjük a jó bort, ez a bor az edény koszossága miatt tönkremegy. Tehát az edényt meg kell tisztítanom mielőtt a bort beleöntöm.

A kegyelem legyőzi a természet hibáit, ez igaz. De a szabad akarattól függ, hogy az emberi természet együtt működik-e a kegyelemmel vagy sem. A jó Isten az emberi teremtmény szabad akaratát soha nem erőszakolja meg. Ő megadta nekünk ezt a nagy ajándékot, a szabad akaratot, és ezt nem is veszi el tőlünk.

Ha az emberi természet megromlott, akkor a kegyelemnek egyre nehezebb dolga van. Az emberi természet, az emberi élet, melyet manapság folytatnak, minden egyes nappal messzebb vezet a jó Istentől. Ez nyilvánvaló tény. Korunk mindennapjainak körülményei ezt idézik elő. Egyre kevesebben élnek kisvárosokban és egyre többen élnek nagyvárosokban, ahol minden művi. Most egy kicsit túlzok, ha azt mondom, hogy a nagyvárosokban alig vannak már fák, virágok, állatok. Minden az embertől van, minden az emberi kéz terméke. És ezért a nagyvárosban az ember ezt gondolhatja: „Én teremtettem mindezt, én vagyok a teremtő. Minden tőlem függ. És ha én valamit meg akarok változtatni, akkor ezt meg is tudom tenni. Én vagyok az úr.” A mai nagyvárosban így lehet gondolkozni.
     Vidéken ez nem megy. Akár nap, akár eső, akár tavasz vagy ősz, ezek nem tőlem függnek. A nagyvárosban alig számít, hogy milyen évszak, vagy napszak van. Éjszaka teljes a kivilágítás, télen megy a fűtés, nyáron a klímatizálás. Az emberi gépek Isten teremtését mindig úgymond korrigálni akarják. És ezért könnyű arra a gondolatra jutni, hogy az ember helyettesítheti a jó Istent. Az ember válik istenné.
     De még egyszer. Nem egy tudatos végkövetkeztetésről van szó, hanem arról, hogy a mindennapi életből, a napok minden pillanatából az ember öndicsőítését merítjük, még pedig anélkül, hogy erre gondolnánk. És éppen, mert nem tudatosan gondolunk erre, hanem mintegy öntudatlanul szívjuk be, sokkal erősebb ez a hatás.

Van egy régi világ, egy régi vallás és van egy új világ, egy új vallás. Isten ellenségei a régi világot a nagyvárossal mintegy pótolták. Azt mondom, mintegy. És ezzel természetesen eljutottunk a II. Vatikáni Zsinatig.
     II. Vatikánum, ez mindazoknak az egyházi férfiaknak a gyűjtőneve, akik azt gondolták, hogy a régi Egyházat az új világhoz kell igazítani. De ez a folyamat nálunk is megtörténhet, ha nem vigyázunk. Mi a hagyományból vagyunk, igaz. Mindazonáltal ez az új világ folyamatosan harapdál minket is. És ha nem gondolunk rá, ha nem maradunk éberek, akkor minket is öntudatlanul beszippant, magával ránt.

Régen volt a nemzet, ma a nemzetek felbomlását éljük. Mi lesz Németországból? Egy focicsapat. A futballpálya az egyetlen hely, ahol még megengedett patriótának lenni. De az internacionalizmus nem megoldás. Az egyetlen megoldás a mi Urunk Jézus Krisztus. Vagyis a modern világ problémáinak megoldása nem a réginek, beleértve a régi vallásnak az új világhoz való igazítása, hanem az új világnak Jézus Krisztushoz való visszavezetése. Egy katolikus számára ez teljesen világos, mint a nap. De ma természetesen sok a nem hívő, még a katolikusok nagy része is ott tart, hogy protestantizálni hagyja magát. És a híveknél, mint mondtam, állandóan fennáll annak a veszélye, hogy úsznak az árral, ha nem maradnak éberek. Az áradás erős, és minden nappal erősebb lesz.

Tehát az a kérdés, hogyan lehet ellenállni? Ébernek kell maradni. A jó Isten a Getszemáni kertben nem azt mondja az apostoloknak, hogy „imádkozzatok”! Még csak nem is azt, hogy „imádkozzatok és virrasszatok”, hanem azt, hogy „virrasszatok és imádkozzatok”, mert a virrasztásnak meg kell előznie az imádkozást. És ez így van, mert ha nem maradok ébren, akkor az imát sem tudom folytatni – ahogy az apostolokkal a Getszemáni kertben történt.
     Ki kell tehát nyitnom a szememet és nyitva kell tartanom. Állandóan gondolnom kell a modern világ eme problémáira. Nem szabad azt mondanom: „Ennek nincs köze a valláshoz. Ez mind az ördög műve. Ezért nekem nem kell velük foglakoznom.” Bizonnyal, mindez valóban az ördög műve, de éppen ezért emészti a vallásunkat és a hitünket. Ébernek kell maradnunk, és például ezért kell a természet e problémáját mindig észben tartanunk.

Bár a tényleges harc egészen természetfeletti, Jézus Krisztus és az ő szent édesanyja és a Sátán között folyik millió és millió lélek megmentéséért vagy elkárhozásáért. Ez minden világháború világháborúja, ami a világ végéig fog tartani, és addig soha nem lesz vége. Ez tisztán természetfeletti, mert a lelkek megmentése csak természetfeletti módon lehetséges. De ez a háború vagy a harc.
     A harctér ma a természet. Nem azt mondom, hogy kizárólag a természet, de főleg az. X. Pius pápára gondolok, vagy például az ő Pascendi enciklikájára. A modernizmus borzasztó eretnekségének diagnózisa valami új dolog a pápai körlevelekben. Addig egy pápa soha nem állapította még meg, hogy a fő probléma a természet. De a Pascendi szerint minden más problémát egy természetes probléma előz meg.
     A tanról szóló nagy fejezet első része filozófiai, a teológiai csak a harmadik részben jön. Filozófus – hívő – teológia! És a filozófiának a problémája az, ami az üveget bekoszolja, ha szabad így kifejeznek magam. Ez a kosz a filozófiában van! Azelőtt soha nem kellett egy pápának ilyet mondania. Pascendi és Fatima, ezek Isten nagy fényei a huszadik és most már huszonegyedik században!

A filozófia problémája azt jelenti, hogy egészen téves módon gondolkodnak. A gondolkodásnak az alapszabályait rontotta meg a modern filozófia. És ez nem természetfeletti probléma. Ez a szent pápa tehát arra hív meg bennünket, hogy ragadjuk meg a lehetőségét annak felismerésére, hogy a fő probléma, a fő harctér máshol is a természet.

Feltéve: 2010. augusztus 12.

Hogyan tudom a lelkemet megmenteni?

Ha a nagyvárosi életre gondolunk, ha megfigyeljük a fiatalokat, akiket már alig az emberek, hanem szinte kizárólagosan csak a képernyők nevelnek, akkor megértjük, hogy korunkban egy egészen más ifjúsággal állunk szemben. És ezért nincsenek már hivatások!
     Rendben, ez utóbbinak több oka is van. Ha a hivatások alacsony számának okait keressük, akkor többet is találunk. De nincs ezek között egy nagy általános és nagyon mélyreható, mely a valódi problémára mutat rá? Ez nem más, mint a teljesen elembertelenedett oktatás!
     A modern körülmények között élő szülők – természetesen akadnak nemes kivételek – már alig tudják, mit jelent szülőnek lenni. Már nem tudják, hogyan kell a gyerekekkel bánni. A gyerekeket túl korán kezelik felnőttekként, és a felnőttek egyre tovább viselkednek úgy, mint a gyerekek: úgy akarnak öltözködni, mint a fiatalok, és így tovább. A nagypapát nem tisztelik, ha nem úgy öltözködik és viselkedik, mint egy erős ember.
     Ha csak egy kicsit elgondolkodunk ezen, akkor láthatjuk, milyen bolond ez a helyzet. Az öregek iránti tisztelet, ha nem öregnek néznek ki, a fiatalság mint fiatalság imádata, a tapasztalat megvetése és tökéletes félreértése… Mintha a tapasztalat semmit sem számítana!

De mindez egy teljesen új világ, egy szabadkőműves világ. És a szabadkőműveseknek megvan az a tulajdonságuk, hogy mindenütt jelen vannak, anélkül, hogy észrevennék őket. És pontosan ez az, amit mi ma tapasztalunk.
     De én nem csak a „szegény” szabadkőműveseket vádolom. Bizonyos mértékig mindannyian hibásak vagyunk ebben, mind, akik részt veszünk benne. Nem az a fontos, hogy a gazfickókat megnevezzük, ez másodrangú kérdés. Arról van szó: „Hogyan tudom a lelkemet megmenteni?” Ez a fő problémám, ez az egyetlen problémám, az egyetlen fontos problémám. És lelkem megmentéséhez szükségem van papokra, katolikus papokra. Olyan katolikus papokra, akik a modernnek ellenállnak. Akik nem engedik magukat elsodorni, akik ébrek maradnak, hogy a tradíción belül a II. Vatikánum ne ismétlődhessen meg. Papokra, akik nyitva tartják a szemüket.
     De az ilyen papokhoz természetesen hivatásokra van szükségünk. A nagyvárosból jövő hivatások egyik előnye, hogy ők már felismerték a problémát. De nekik természetesen a megoldást jól kell felfogniuk. Ha lényegében modern képzést kaptak, akkor egy fiatal férfinak nem könnyű ebből kilépni.

Annak megoldására, hogyan lehet egyfelől a problémákra gondolni, másfelől azonban nem követni őket, adok egy ötletet a papszeminárium részére. Ami a papszemináriumnak segítene e probléma megoldásában az egy „humanitás-év” bevezetése lenne. Ez ugyan nem megoldás a hívek számára, de az elv, mely mögötte áll, mindenkire felhasználható. Most csak egyes pontokat említek meg:
     A mai fiatalokat elsősorban fizikában, kémiában, matematikában, technológiában képezik ki, a lelkük, az emberi szellem számára szinte semmit sem kapnak. Arra képezik ki őket, hogy egy gépvilágban jó gépekként vagy felhasználókként vegyenek részt. Nem akarják, hogy önállóan gondolkozzanak. Jaj, csak azt ne! De hogyan akarhatok a mennybe jutni, ha nem gondolkozom? Ha nem vagyok éber? És éppen azért, mert minden lelket a pokolba akarnak juttatni, akarják azt, hogy a fiatal férfiak és fiatal asszonyok ne gondolkodjanak.

A mai átlagos fiatalember mindent, amit az emberi természetről tud, a filmekből és a televízióból szerzi. Ez az ő kultúrája. Ez egy új, egy teljesen naturalista kultúra és egy mélységesen meghamisított kultúra.
     Hol van a régi német kultúra? Németországnak valamikor volt kultúrája. Ez eltűnt. A nagy német művészek. Mit tudnak a mai fiatalok még róluk? Mit tanulnak még tőlük? Semmit. Már a saját nyelvtanukat sem ismerik, nem tanulnak nyelvtant, mert a nyelvtan fasisztának számít, mivel az elmének rendszert közvetít.

Az argentínai papszemináriumban már bevezettük a humanitás évet, ami alatt a jövendő szeminaristák katekizmust, latint, spanyolt – ez az anyanyelvük – történelmet, egy kis klasszikus zenét és irodalmat, világirodalmat tanulnak. Az év végén feltettem nekik a kérdést: Mi volt a kedvenc tárgyuk? A fiatalemberek fele azonnal rávágta: a latin! Mert megérezték, hogy valóban tanultak valamit, amikor a nehéz latin nyelvtannal megbirkóztak. Valamit, ami nem csak a latinra érvényes, hanem az egész emberre: Hogy az elméjét rendbe hozza, hogy megtanuljon gondolkodni! Mindenekelőtt a latintanulás alatt lehet megtanulni gondolkodni. Ez a legjobb tantárgy egy fiatal elme pallérozására, és az előre meg hátra vezetésére, ahelyett, hogy minden összekuszálódik benne és az elméje megzavarodik.
     A modern világ zavaros gondolkodást akar. Ez pont a latin ellentéte. A latin nyelv a keresztény Európa gyökereihez tartozik. Ez történelmünk gyökere és eredete. Eltekintve a hittől és Krisztustól.

Feltéve: 2010. augusztus 22.

MENNY VAGY POKOL? – ez a tét

Egy év alatt természetesen nem lehet tíz évet bepótolni. A fiatalemberek az utolsó tíz évükben szinte semmi hasznosat nem tanultak a szeminárium részére. És úgy gondolom, ez ma nem csak Argentínában van így, hanem sok más országban is. Az egész világot egységesen a rossz irányba terelik. Létezik egy vezetés, egy vezetés a rossz felé.
     És miért képes működni ez a vezetés? Mert nincs elég meggyőződéses katolikus. Mi, katolikusok vagyunk az okai annak, hogy a világ ott tart, ahol ma van! Tőlünk függ, hogy helyreálljon a rend, vagyis, hogy az Egyház újra talpra álljon, hogy a papok és az elhivatott fiatal férfiak a jó, általános kultúrában és nevelésben részesüljenek és ne csak a természetfeletti vallásosságban.
     A vallásosság, mondja Szent Pál, mindenhez hasznos. De nem csak, hanem is. Vallásosság, igen! De az általános műveltség szükségességének a felismerése és az ennek megfelelő nevelés is fontos. Különben a mai átlagos fiatal férfi képtelen egész életét a jó Istennek szentelni. Ez egyszerűen az eszébe sem jut. A lányoknál nyilván hasonló a helyzet.
     Az átlagos fiatal férfinál, aki iskolái elvégzése után rögtön belép a szemináriumba, a következő helyzet áll fenn: A szeminárium, mely nem változhat meg (hiszen az örök katolikus Egyház klasszikus papjának klasszikus képzése, vagyis a szeminárium nívója nem változhat), és a világ közötti távolság egyre nagyobb, mert a világ egyre mélyebbre süllyed. Ez azt jelenti, hogy a fiatal férfiak nívója és azon nívó közötti távolság, melyre kerülniük kell, hogy beléphessenek a szemináriumba, egyre nagyobb lesz. Ezért közbenső lépcsőfokok beiktatására van szükség. Most csak a szemináriumról beszéltem, de ez a probléma az élet csaknem minden területén is hasonló.

Mit kell tennem a gyermekeimért? Vissza kell hozni az 50-60 évvel ezelőtti nevelést! Az általános műveltség nem maradhat ki az emberek életéből! Ah, fogják mondani, ezek a modern iskolák, kényszerítve vagyok, hogy gyermekemet állami iskolába adjam, és ott arra fogják kényszeríteni, hogy számítógépe legyen. Az iskolában minden gyereknek a számítógép-gombok mesterévé kell válnia.
     Mit tehetek én, egyetlen ez ellen? Valóban, ez tényleg nagyon nehéz. De legalább azt kell megérteni, hogy ezt nem lehet helyesnek tartani. Nem mondhatom: „Nem lehet semmit sem csinálni, végülis nekem már minden mindegy.” Nem, védekeznem kell! Legalább azt meg kell tennem, amit tudok. Otthon legfeljebb egy videó lehet, a televíziót ki kell dobni! A televíziót ki kell dobni. A televíziót ki kell dobni. Háromszor mondom: a televíziót ki kell dobni! „Carthago delenda est”, mondta az öreg Cato egykor. „Nekünk, rómaiaknak Karthágót el kell pusztítanunk!” Nagyon sajnálom, de így van. Ez a készülék végzetes és a modern félrenevelés nagy részéért felelős.
     Néhányan úgy vélik: a televízió nem befolyásol engem. Dehogynem! Mások így vélekednek: a rossz adásokat nem nézem meg, csak a híreket, vagy valami komolyat, hasznosat, ez csak információ. Nem, ez nem információ! Már maguk a hírek propagandák, méghozzá nagyon ravasz propagandák, befolyásolások. Akik ezek mögött állnak, mesterei annak a módnak, ahogyan a híreket tálalni kell, hogy az ellentétét hirdessék annak, amit kellene. Ezek által lesz valaki öntudatlanul kommunista, de ha nem kommunista, akkor globalista. A kommunizmus és a globalizmus közötti különbség csak a keménységben van, az egyik kemény, a másik szelíd, de az elv ugyanaz. A materialista ateizmus, mondta XI. Pius pápa, a kommunizmus lényege, és egyúttal a globalizmus lényege is. Csak egy kicsit átalakították. De a kommunizmus a globalizmusként él tovább, hogy mindenkit, lehetőleg minden lelket a pokolba taszítson.
     Ez vallási probléma! Ne higgyük, hogy csak a vasárnap és csak a templom a jó Istené! A madarak, a fák, mind ezek, a világon minden Istené. Ha nem vigyázunk arra, hogyan éljük a mindennapjainkat, ha azt gondoljuk, hogy a vasárnapi istentisztelet elég a számunkra, vagy a jó Isten megelégszik a mi vasárnapi templomba-járásunkkal, akkor nagy tévedésben vagyunk!

Tőlünk függ, külön mindannyiunktól, hogy az egész problémát tudatosítsuk magunkban. A jelentőségét felismerjük, lássuk, milyen mélyreható. Azután megfontoljuk, hogy mit tudunk tenni. Például, meg tudom követelni a gyermekeimtől, hogy verseket tanuljanak, hogy a nyelvtant tudják és helyesen alkalmazzák, hogy szép írásuk legyen, szép kézírásuk. Ez felebaráti szeretet: a szép kézírás. Ez nem csak valami ósdi dolog. Ha az írásom úgy néz ki, mint egy rovarok között dúló harc… a fiatalok ma ilyet tanulnak az iskolában.

Milyen buta is lett a modern ember! Abszolút semmi joga nincs, hogy a tegnapi és tegnapelőtti ember tudását lenézze. Egyáltalán nem. Arról van szó, hogy újra legyenek hivatások. Nem csak ebben az évben, hanem a jövőben, a házakban, a családokban is.

Nem szeretnék senkit sem megvádolni. Nagyon sajnálom a szegény szülőket, akik ma gyermekeket hoznak a világra és aztán az előtt a probléma előtt állnak, hogyan tudják őket a világtól megvédeni. Ez nagyon nagy probléma. De Isten Anyja sarka alatt tartja a kígyót, ha Isten Anyja, ha szabad ezt így mondanom, működik a házakban, a családokban a rózsafüzér-imádságon keresztül, akkor a kígyó nem tud harapni. A rózsafüzér nagyon hatalmas és nagyon fontos. És miután este elimádkoztuk a rózsafüzért, tanuljunk egy verset.
     A költők a szívből és a szívnek beszélnek, és a szívet nevelik. De nem csak a szívet, hanem a szellemet, a szív szellemét. Ez nem szentimentalizmus, ez emberi. Nekünk nincs szükségünk szentimentalizmusra. De jó, emberi módon kiképzett lelkekre, azokra abszolút szükségünk van.

Furcsa prédikáció ez a papszentelésre, nem igaz? Kedves hívek, a jövő papjairól van szó. Arról van szó, hogy néhány év múlva is legyen szemináriumunk. De nem csak itt, hanem Argentínában és a más országokban is. Ha a modern világnak továbbra is sikerül a fiatalságot hamisan nevelni, ahogy ma teszi, akkor lehetetlen lesz, hogy hivatások fakadjanak, se a lányok, se a fiúk között. Előre látom. Argentínában még működik a humanitás-év, de néhány év múlva már az lesz a kérdés, hogy a fiatal fiúk egyáltalán képesek lesznek-e arra, hogy ide belépjenek? Talán néhány év múlva már egyáltalán nem lesz senki, akit ez érdekel. Kedves barátaim, rossz, egyre rosszabb lesz a helyzet. Tőlünk függ, hogy legalább azt megtegyük, amit meg tudunk tenni.
     Először a rózsafüzért, másodszor a televíziót kidobni: televisio eicienda est – a televíziónak el kell tűnnie!
     A számítógéppel nagyon vigyázni kell, a fiatal fiúknál különösen, önök tudják, miért. A szülőnek nem szabad megengednie, hogy gyermekeik mindenféle korlátozás nélkül használhassák a számítógépet. Ah, az én fiam tiltakozik ez ellen: „Az összes többi fiú csinálja, miért nem szabad nekem is?” – „Mert te a mennybe akarsz jutni. Különben a pokolba kerülsz.” Erről van szó: MENNY VAGY POKOL!

Ilyen körülmények között különösen nagy bizalmunk kell legyen Istenben. A jó Isten még szörnyűbb dolgokat is meg fog engedni, előreláthatólag még rosszabb lesz minden, mégpedig sokkal rosszabb. Ezt a jó Isten meg fogja engedni, még pedig egyes egyedül lelkünk javáért. Nagyon sok lélek van, akiket már csak a legrosszabb képes felrázni, kijózanítani. Ezért fog a jó Isten úgy tenni, mint Noé idejében. Az emberiség a „rossz útjára tért”, mondja a Szentírás, még pedig olyan nagy mértékben, hogy csak az özönvíz volt képes arra, hogy még sok lélek megmenekülhessen. Mert amikor a víz vészesen emelkedni kezdett, az embereknek még maradt annyi idejük, hogy megbánják bűneiket, amit különben nem tettek volna meg. Ha a mai erkölcsi romlás még tovább folytatódik, akkor minden lélek a pokolba jut. Tehát a jó Isten ezt meg fogja szakítani. De hogy mikor teszi ezt meg, azt nem tudjuk. De biztos, hogy véget fog neki vetni egy szörnyűséges ítélettel. Hogy mikor, azt nem tudhatjuk. Addig meg kell tennünk azt, amit még tudunk.
     Első helyen áll a rózsafüzér. A szentmise és a rózsafüzér. És a televízió ki. A házban legyen jó zene, mert a jó zene nagyon fontos a neveléshez. Semmi más nem formálja úgy a lélek mélyét, mint a zene. Mind a rossz zene a rossz felé, mind a jó a jó felé. Az Egyház természetesen használja a zenét, a szép orgona-muzsikát, a szép kóruséneklést. A gyerekek képzéséhez elengedhetetlen a jó zene, de manapság egyszerűen engedik, hogy rossz zenét hallgassanak. Ha nincs jó zenéjük, akkor a rosszhoz mennek, ez természetes, az ősbűn miatt.

Sokan azt mondják, hogy a képernyőre szükség van a gyermekek megnyugtatására. De ha a gyerekeket a képernyő nyugtatja meg, akkor nem nyugodtak lesznek, hanem képzettek, mégpedig rosszul, tévesen képzettek. Ez nem emberi. Ahol ez nem megoldható, ott el kell gondolkodni a más helyre való költözésen, a körülményeink megváltoztatásán. Természetesen csak akkor, ha ez lehetséges.
     De még egyszer: talán ez nem lehetséges – ekkor a jó Isten nem fogja ezt követelni tőlem, ezért nem fog elítélni engem a külön ítéletemkor –, de azt meg kell tennem, amit tudok. A szemet nyitva tartani, ébernek lenni és imádkozni, és természetesen állandóan Isten Anyjához menekülni, ez a rózsafüzér. Közvetlenül Isten Anyjához, és Isten Anyján keresztül közvetlenül a Fiához.

Ne essünk kétségbe, vegyük saját kezünkbe sorsunkat. De ne csak a természetfeletti dolgokat, hanem a természeteseket is, hogy újra egészséges fiatalokat nevelhessünk.

Feltéve: 2010. augusztus 29.

Vége


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA