Emlékszem még rá, mennyire meg volt lepődve Lefebvre érsek 1986-ban azon, hogy milyen kevés tradicionalista katolikus fogta fel teljes valóságában az Assisi „Minden vallás és Mindenki szereti egymást” ünnep szörnyűségét. Holott éppen ez korunk romlottságának legbiztosabb jele: Az eszmekincs és az igazság semmilyen szerepet nem játszik már, mert „Egyedül a szeretet elég” (All you need is love). Valójában feltétlenül szükségünk van mind a hittanra, mind a szeretetre. A doktrína, azaz a hittan, nem csak formulákból áll, melyek szavakba vannak öntve. Ha hitünk felbecsülhetetlen ajándékát eszünkben tartjuk, tudjuk, hogy evilági rövid életünk arról dönt, hogy elkövetkező örök életünket elképzelhetetlen boldogságban vagy elgondolhatatlan borzalomban töltjük-e el. Ezen kívül azt is tudjuk, hogy minden embernek ez a sorsa, akár hiszi ezt, akár nem – a megkereszteletlen ártatlanok limbus-át (természetes boldogságát) kívéve.      Továbbá belátható az is, hogy vagy Isten kegyetlen – ami csupán számos szerencsétlen lélek hiábavaló vágya, mellyel az Isten ellen való lázadásukat akarják igazolni –, vagy Isten minden léleknek minden időben annyi mennyiségű világosságot és erőt ad, melyre nekik szükségük van, hogy a mennybe jussanak és a poklot elkerüljék, ha csak akarják. De felmerül a kérdés, hogy milyen formát vehet fel ez a fény és ez az erő, ha egy embernek nincs hite? Egy ember általános hozzáállása az élethez ugyanaz, mint Istenhez való viszonya. Természetesen némely modern ember hevesen tagadja, hogy az élethez való viszonyulásának bármi köze lenne egy nem-létező Istenhez. Mindamellett egyedül Isten tartja fenn az ilyen lélek egzisztálását és minden őt körülvevő mindennapi dolgot is. És egész idő alatt megajándékozza szabad akarattal, hogy Őt mindezen dolgok által szeresse vagy gyűlölje. Például a kommunistáknak ateistáknak kellene lenniük, Lenin mégis azt mondta egyszer, hogy „Isten a személyes ellenségem”. És valóban, a kommunisták, mint ilyenek, mind az életet, mind Istent gyűlölik. Hogyan néz ki, tehát, az Istenhez való helyes viszonyulásunk. A Tízparancsolat első parancsa ad választ erre a kérdésre: Szeresd Istent egész szívedből, egész elmédből és egész lelkedből. De hogyan szerethetek valakit anélkül, hogy előbb ne tudjak róla valamit? Az Istennel szembeni helyes magatartás tehát az élet, illetve Isten jóságában való legalább bizonyos mértékű hitet és bizalmat feltételezi.      Ezért olvassuk a Szentírásban, hogy Urunk, amikor tanulatlan lélek megy hozzá és csodát követel, gyakran annak „hitét” vizsgálja meg először, mielőtt dicséri vagy egy csoda megtételével megjutalmazza őt. De milyen hitről van itt szó? A Benne való hitről. De kicsoda Ő? A tudósok feladata, hogy erre a választ, mint a hit tanát megfogalmazzák. Ez az Istentől származó tan ugyan idővel finomodik, de változni soha nem változhat – ugyanolyan kevéssé, ahogy Istent magát nem lehet megváltoztatni. A hittan a mi élethez és Istenhez való viszonyulásunk állandó korrektora – mindaddig, amíg elképzelhetetlenül boldogok akarunk lenni az örökkévalóságban, ahelyett hogy örökre szerencsétlenek lennénk. A katolikus hittan az igazság. Isten az igazság. Az igazság nélkülözhetetlen. Kyrie eleison Feltéve: 2010. november 29.