A július 10-i Eleison kommentárban a Pius Közösség Rómával folytatott tárgyalásainak hasznosságáról beszéltem. Miután régebben többször kijelentettem, hogy nagyon kevés reményt látok arra, hogy e tárgyalások eredményeképpen valamiféle kiegyezés létrejöhet, hiszen az olaj és a víz egészen egyszerűen nem keverhető össze, néhány olvasóban felmerült a kérdés, hogyan beszélhettem e párbeszéd „hasznosságáról”.      Ha valaki egy olajjal és vízzel töltött palackot hevesen ráz, akkor ugyan a két anyag mindaddig összekeveredve marad, amíg a palack rázása tart, de ahogy ez abbamarad, az olaj és a víz megint elválik egymástól. Ez természetük velejárója. Mivel az olaj könnyebb, mint a víz, mindig a víz felett fog lebegni. Hasonlóképpen viszonyul egymáshoz az igazi Egyház isteni hittana egyfelől és az új-modernizmus humanista tana másfelől: bár e két tant is össze lehet rázni, de összekeverni lehetetlen. A II. Vatikáni Zsinat „betűje”, illetve dokumentumai erőteljesen összerázzák őket, de még a zsinat „rázásban legnagyobb művének”, a „Dignitatis Humanae”-nak, azaz a vallásszabadságról szóló dokumentumnak sem sikerül e két tant összeelegyíteni.      A II. Vatikáni Zsinat utóhatásai, összhangban a „szellemével” ezt világosan megmutatták. A „zsinatnak ez a szelleme” még mindig szétszakítja az egyházat. XVI. Benedek pápa „kontinuitás hermeneutikája” csupán receptet ad az erőteljes – vagy mondjuk úgy, eltökélt – összerázás folytatására, de Isten vallását az embervallással ezzel sem lehet összevegyíteni. E kettő újra és újra elválik egymástól! Miért idéztem akkor három hete Galaretta püspököt, aki támogatja a tárgyalásokat? Két okból: először a püspök egy szóval sem mondta, hogy ő elvárja vagy reméli, hogy az olajat össze lehet majd vegyíteni a vízzel. Ellenkezőleg, azt hangsúlyozta, hogy szerinte a tárgyalásoknak 2011 tavaszán vége lesz, amivel nyilvánvalóan azt akarta kifejezni, hogy a palack rázását nem kell a végtelenségig folytatni – különösen akkor nem, ha ez a továbbrázás valakiben azt az illúziót erősíti, hogy az olaj és a víz a végén mégiscsak összekeveredik.      Másodszor a püspök összes érve a tárgyalások mellékhatásaira vonatkoztak, melyek a Róma és a Pius Közösség közötti kapcsolatok eredményeképpen jegesedés elleni eszközként szolgálnak – mind azon rómaiak hűtőjében, akik a Pius Közösséget le akarják fagyasztani, mind azon Piuszosok hűtőjében, akik Rómával akarják ugyanezt csinálni. Az Eleison kommentárok írója megtiszteltetésnek tartja, hogy egyetérthet püspök-társában abban, hogy a Róma és a Pius Közösség közötti kapcsolatok jót tesznek a világegyháznak, egészen addig, amíg garantálva van, hogy a Pius Közösség a neki rendelt misszióját fenntartja, amely abból áll, hogy a hitletéteményt a mostani Róma ellen addig a napig védelmezi, amíg a holnapi Róma újra katolikus lelkületű nem lesz. „Ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el” (Lk 21,33), mondja az Úr. Imádkozzunk azért, hogy Isten megakadályozza, hogy a Szent X. Pius Papi Közösség valaha csatlakozzon ahhoz a Rómához, mely Isten olaját az ember vízével elegyíti össze! Boldogságos Szűz Mária, őrizz meg bennünket hűségben e misszióhoz! Kyrie eleison 2010. augusztus 7.