Williamson püspök 2010. július 24-i Eleison kommentárjában arról írt, hogy a lányoknak már évekkel ezelőtt azt tanácsolta, hogy ne menjenek egyetemre, de most, miután tájékozódott a mai helyzetről, a fiúknak sem tud mást ajánlani. De legalábbis nagyon alaposan gondolják meg ők is és szüleik is, mielőtt a fiatal fiúk erre a lépésre szánja el magát, írta a püspök úr.      Azt is elmondta, hogy erre a következtetésre az után jutott, hogy egy egyetemi professzor beszámolt neki a főiskolákon uralkodó szemléletről és gyakorlatról. A professzor többek között ilyeneket mondott: A főiskolákon se az igazságra való törekvés, se az igazság szerinti nevelés nem létezik már. „A nyelv már csak játék, mely a valóságtól elszakadt, és amely saját hatalmi műveit hozza létre. A diákokba azt az érzést táplálják, hogy minden viszonylagos, és hogy se irányadó mérce, se értékek, se erkölcsi keret, se erkölcsi viszonylat, egy erkölcsi rendre való vonatkoztatás nem létezik.” Eheti kommentárjában Williamson püspök erre a pár héttel ezelőtt mondottakra tért vissza. „Nos, rendben, Excellenciás Uram, akkor tehát a főiskolák Ön szerint pusztaságok. Mindazonáltal, a velük való leszámolás után be kell vallania, hogy a mai környezetben minden más is csaknem ugyanilyen pusztaság. Mit kínáljunk akkor gyermekeinknek? Isten parancsa megtiltja, hogy jogtalan eszközöket alkalmazzunk megszületésük megakadályozására. Tehát jönnek. És akkor?” Hallom fülemben ezt a kérdést, ahogy a szülők a néhány héttel ezelőtti kommentárom olvastán nekem szegezik. A gyors válasz így hangzik: Egy olyan világban, mely rosszabb, mint bármely előző, minden égbe törekvő léleknek hősiesebbnek kell lennie, mint bármikor korábban – mindazonáltal a jutalmuk is ennek megfelelően nagyobb lesz, mint bármikor eddig. XII. Pius pápa azt mondta, hogy a világ, az ő idejében, rosszabb, mint Szodoma és Gomorra korában – és ez a pápa 1958-ban halt meg! Mit mondana akkor ma?      Az őt követő pápáknak ugyanezekkel a problémákkal kellett szembenézniük – mire ők a II. Vatikáni Zsinaton egyszerűen kijjebb tolták az „ajtófélfákat”, hogy ne kelljen állandóan elítélni valamit vagy valakit. De ezzel csak a saját helyzetüket könnyítették meg. Csakhogy a vészcsengő kikapcsolása nem ugyanaz, mint a tűz eloltása! Ma a templomok és a világ lobogó lánggal ég, és a szülőknek legelső lépésként az a feladatuk, hogy a problémát, azaz a gyermekeik örök üdvösségét extrém módon fenyegető veszélyeket egyáltalán felismerjék. Miután a szülők ezt a veszélyt egyáltalán felfogták, katolikus hitük majd megmutatja nekik, hogy ők nem járhatják a zsinat könnyű útját – vagy bármilyen más olcsó utat –, hanem csak a hősieset és nehezet. „Az eget nem paplanos ágyon érjük el”, mondta Morus Szent Tamás. És Urunk ezt tanította: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.” (Mt 16,24) Majd ezt mondta: „De aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 24,13)      A szülőknek egy dologban tisztán kell látniuk: Ha hősökre van ahhoz szükség, hogy gyermeküket meg tudják menteni, akkor hősökké kell válniuk. Mert ebben a kérdésben ez a szólás érvényes: „Ahol megvan az akarat, ott megoldás is van.” Ha tehát a szülői szeretetnek megjön az akarata, ott az utat is megtalálják – mind az otthonon belül, mind azon kívül.      Az otthonon kívüli megoldásokat az elkövetkezendő hetek Eleison kommentárjai fogják megvizsgálni. Ami az otthonon belülieket illeti, arra minden pap, aki csak egy kicsit is ér valamit, első lépésként a családi rózsafüzér állandó imádkozását fogja ajánlani, majd másodikként a televíziókészülék kihajítását, ami nem más, mint a világ, a test, az ördög tabernákuluma.      A szülőknek eleven családi életet kell közvetíteniük gyermekeik szívének és értelmének azok kora ifjúságától kezdve, és a világ minden dolgáról élénk párbeszédet kell velük folytatniuk. Mert amikor gyermekeik elérik azt a kort, hogy főiskolára mehessenek, normális esetben már kiforrottak – vagy a jóra vagy a rosszra. Ha egy fiú egy valóban eleven szülői házban nő fel, mely az ima segítségével a menny irányába emelkedett, akkor a legrosszabb főiskola sem tud rajta túlságosan nagy kárt okozni. Ha viszont a gyerek televízió-idiótaként nő föl, akkor a legjobb egyetem sem fogja tudni a mennybe vinni. A július 24-i kommentár nem azt mondta, hogy a szülők ne küldjék a gyerekeiket főiskolára, hanem azt, hogy nagyon alaposan gondolják meg, hogy mit tesznek. Ha a szülők jól gondolkodnak amíg gyerekük még fiatal, a hit meg kell mutassa nekik, hogyan kell életüket otthon megváltoztatni, illetve berendezni – anélkül, hogy ezt a berendezkedést sokáig halogatnák.      Szent Pál azt írja (1 Kor 2,9) egyik levelében, miközben Izajás prófétára hivatkozik (Iz 64,2), hogy a menny minden fáradtságot végtelenül megérdemel, mert a legmerészebb emberi elképzelést is végtelenül túlszárnyalja. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1 Kor 2,9) Kyrie eleison 2010. augusztus 12.