A modern főiskolákat miért nevezhetjük a demokrácia valóságos szemétládáinak? Azért, mert a demokráciában mindenkinek egyformának kell lennie, senkinek nem szabad kiemelkedőnek látszania. Ugyanakkor a felsőfokú végzettség magasabb fokú képzettséget jelen. Ezért tehát ezt egyszerűen mindenkinek meg kell kapnia. De közelről sem minden fiúnak van meg az értelmi adottsága egy felsőfokú végzettséghez. Ezért kell a főiskolákat megbutítani és minden lehetséges ostoba szakkal kiegészíteni, amíg csak minden gyerek meg nem tudja szerezni a maga felsőfokú diplomáját – még akkor is, ha ez annyit sem ér, mint a papír, amire kinyomtatták. A mai „egyetemi” rendszer „tökéletes szélhámosság”, mondta nekem egy amerikai professzor, aki a szisztémát belülről ismeri. Nézzük most meg, hogy mi ennek a mai butaságnak a gyökere? Megint egyszer az istentelenség. Isten előtt, az örökkévalóságra és a halálkor Isten bírói széke előtt minden lélek tökéletesen egyforma – és csak ez számít. Az emberek előtt e rövid földi életben és az emberi társadalomban azonban a lelkek minden vonatkozásban különbözőek. Ez azzal függ össze, hogy Isten az emberi adottságokat nem egyformán osztja szét, azzal a céllal, hogy az emberek függjenek egymástól és ezért gondoskodniuk kelljen egymásról.      Ennek megfelelően a főiskolai végzettség önmagában senkit nem tesz előkelővé Isten előtt, hanem csak azon balga emberek előtt, akik semmibe veszik Istent. Azok a szülők tehát, akik Istent komolyan veszik, az „egyetemek” demokráciájának, egyenlőségének és az itt szerzett diplomáknak nem tulajdonítanak jelentőséget. E szülők fő gondja az lesz, hogy fiúkat a való életre neveljék, hogy a valódi Isten valódi mennyországába jussanak, és eközben a mai, darabokra hulló világ valótlanságaira kevés figyelmet fordítanak. Az ilyen szülők első kérdése így hangzik: Milyen képességeket adományozott Isten a fiúnknak, melyek különböznek még a mi többi fiúnk képességeitől is? Milyen hajlamai vannak a fiúnak? A fiú képességei rá fognak mutatni Isten szándékára e fiú sorsát illetően.      Nyilvánvalóan több fiúnak van a gyakorlati munkához tehetsége, mint a könyvekhez. Érdekes, hogy Gilbert K. Chesterton brit író egyszer azt mondta, hogy az anyagi területen elvégzett munka, például a fa- vagy fémfeldolgozás, a valóságban való kiképzést jelenti.      Ne húzódozzanak tehát attól, hogy fiúkat szak-iskolába küldjék, ahol a valósághoz közeli képességeket tanulják meg, ahol például jó asztalossá, vízvezeték-, villanyszerelővé vagy mechanikussá képezik ki őket. Vagy talán van a fiúnak egy nagybátyja, akinek parasztudvara van? Akkor küldjék oda. Az állatokkal való bánásmód megtanulása tényleg a valóság igazi iskolája! Hogy a való életet megtanulhassák, nyugodtan engedjék meg, hogy fiúk lemondjon a felsőfokú végzettségről. Bár manapság több munkaadó is követel ilyet, de holnap már ezek is ezt fogják mondani: „Ön három éven át herdálta szülei pénzét vagy adósság-hegyet csinált, csak azért, hogy igyon és a lányokkal szórakozzon? Ön nem érdekel engem!”      Ellenkezőleg, ha egy fiú a gyakorlati képességek mellé otthon becsületességet és kemény munkát is tanult, még többet is elérhet, mint a tisztességes jövedelmet. Szolgálatai egy olyan világban, mely igazi értékeinek romjaiba dől össze éppen, nagyon keresett lesz. Ami a lányokat illeti, őket tanítsák meg minden idők házi valóságaira, például a varrásra, főzésre, befőzésre, zenére, a művészetekre – egyszóval mindarra, ami az otthoni életnek örömet kölcsönöz, de mindenekelőtt a főzésre. Omoljon össze a világ, vagy csináljon azt, amit akar, egy férfi szívéhez az út mindig a gyomrán keresztül vezet. Ez a megállapítás egy férfi szájából jön! Kyrie eleison 2010. augusztus 22.