Williamson püspök úr szeptember 11-i kommentárjában kezdte el a következő kérdések megválaszolását: Miért olyan fontos a katolikusok számára a hittan? Miért ragaszkodik mindenekelőtt a Szent X. Pius Papi Közösség, melyet Lefebvre érsek és ma Fellay püspök vezet ahhoz, hogy a zsinati Rómával való bármilyen formájú egyességnek a hittanban való egyesség a feltétele? Miért nem tud most a Pius Közösség egyszerűen belemenni egy gyakorlati megoldásba, és a tanbeli differenciákat később megpróbálni megoldani? A szó: „doktrína” a latin doceo, docere, magyarul tanítani szóból származik. Egy doktrína tehát egy tan. Liberális világunkban, ahol mindenki azt gondolhat és beszélhet, amit akar, az „indoktrináció” lenézett kifejezéssé vált, holott ahol iskola van, ott indoktrináció is van. Még ha a tanár azt is tanítaná, hogy minden doktrína badarság, ezzel is csak egy újabb doktrínát, tehát tant állítana fel! A mindennapi gyakorlati életben nem is vonja senki kétségbe a doktrína létjogosultságát, hiszen ki merne például egy olyan repülőgépbe beszállni, melynek gyártói tagadnák a tudomány elveit, és ezért gépüket nem az aerodinamika szabályai szerint építették volna meg? Hasonlóképpen érvényes az a tan, mely kimondja, hogy ha egy lélek nem a pokolba zuhanni, hanem az égbe „szállni” akar, akkor a katolikus doktrína szerint kell élnie, mely megtanítja a léleknek, hogy mit kell hinnie és mit kell tennie. Az ilyen hittételek: „Isten létezik”, „minden embernek halhatatlan lelke van”, „ég és pokol örökké való dolgok”, „a keresztség szükséges az üdvösséghez”, és mind a többiek nem önkényes szavak, melyeket valaki rákényszerít az emberekre, hanem az élet és halál kérdései – ne felejtsük:az örök élet vagy örök halálé.      Szent Pál könyörög Timóteusnak, hogy az üdvigazságokat tanítsa, akár alkalmas, akár alkalmatlan. (2 Tim 4,2) Saját magáról pedig ezt mondja Szent Pál: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (2 Kor 9,16)      Jaj tehát annak a katolikus papnak, aki a lelkeknek nem az Egyház csalatkozhatatlan tanát indoktrinálja! A püspök úr eheti (szeptember 18-i) Eleison-kommentárjában folytatta a probléma tárgyalását. A katolikus Egyház voltaképpeni lényege a doktrínában van, tehát a hittanban. Ugyanis a lelkeknek először meg kell tanítani, hogyan tudnak a mennybe jutni – hiszen különben soha nem érnének oda. Urunk egyik utolsó útmutatása, amit apostolainak adott, így szólt: „Menjetek tehát … és tanítsatok minden népet.” (Mt 28,19) Ez az oka annak, hogy Lefebvre érsek 1970-től haláláig, 1991-ig tartó hősies harca elsősorban doktrínér természetű volt. De úgyszintén ez az oka annak, miért válaszolta Fellay püspök a „Remnant” újság riporterének, hogy a tanbeli különbségek nem zárhatók ki a Rómával kötendő egyességből – akármilyen csábító is legyen az ajánlat. Arra a kérdésre, hogy egy kánoni vagy gyakorlati megoldás elutasítása a Pius Közösség részéről nem „a makacsság vagy a rossz szándék jele-e”, a püspök ezt válaszolta: „Teljesen világos, hogy egy egészséges tanbeli alap nélküli mindennemű gyakorlati megoldás direkt katasztrófába vezetne. .. Számos elrettentő példa áll előttünk: a Szent Péter Papi Közösség, a Krisztus Király Intézet, és mind a többi közösség tanbélileg teljesen blokkolva van, mert először a gyakorlati megoldást fogadták el.” (Fellay püspök szavai olvashatóak a Remnant internetes oldalán: www.remnantnewspaper.com/Archives/2010-0515-mershon-fellay.htm) Hogy a katolikus doktrínát egy gyakorlati megegyezés blokkolná, nos, ez minden józan ésszel élő ember számára világos. Hiszen a mostani rómaiak még tökéletesen ragaszkodnak a zsinatukhoz, vagyis a II. Vatikáni Zsinathoz. Ez a zsinat azonban lényegi kérdésekben eltér a katolikus tradíciótól, el Isten vallásától, el az ember új vallásáig. Ha tehát a rómaiak mégis egy nagyobb engedményt tennének a tradíció felé, mint például a Pius Közösség legalizálása, akkor ezért biztosan ellenszolgáltatást követelnének. De mivel tudják, hogy a Pius Közösség a fentebb említett okokból nem tágít a katolikus tantól, nem kívánhatnának mást, csak azt, hogy a tanbeli különbségeket „egy időre” tegyék félre. Csakhogy ez a rómaiak számára már elég is! Hiszen vizsgáljuk meg közelebbről az „egy időre” megfogalmazást. Mi történne, ha egy gyakorlati újraegyesülést aláírnának? Számos tradicionális lélek féktelen örömmel fogadná, hogy nem állnak többé a „fagyban” – ahogy most érzik magukat – Róma rosszallása miatt. Ez a lelkesedés azonban a Pius Közösségnek nagyon nehézzé tenné, hogy az újraegyesülésből visszatérjen – ha, természetesen csak véletlenül – ebből az „egy időre” végtelen időszakasz válna. Ezzel a Pius Közösség máris csapdában lenne… Vizsgáljuk meg végül közelebbről a megfogalmazást: „túllépni, figyelmen kívül hagyni a tanbeli különbségeket”. A hittant figyelmen kívül hagyni, különösen az Isten vallása és az ember vallása közötti alapvető tanbeli különbségeket, egyet jelent azzal, hogy magát Istent hagyjuk figyelmen kívül, Istenen lépünk át. Hogyan szolgálhatja azonban Isten szolgája Istent, ha túllép Istenen, figyelmen kívül hagyja Istent? Aki ezt jobban meggondolja, máris belátja, hogy ez már az első lépés a nagy hitehagyás irányába! Fellay püspök fent említett válaszában utalt rá, hogy az elmúlt 40 év tapasztalatai bebizonyították ezen alapelvek igazságát. A katolikus tradíció küzdőtere telis tele van azon szervezetek hulláival, akik bár nagyvonalúan kezdték, de a tanbeli különbségek alapvető problémáját nem eléggé látták át. Kyrie eleison Feltéve: 2010. szeptember 20.