A leginkább átgondolt US-amerikai hírlap, a „Kultúrharc” (Culture Wars) kiadója, E. Michael Jones nem sokkal ezelőtt megrótt engem – és a Pius Közösség egészét – azért, hogy szándékosan szakadunk el a reguláris katolikus egyháztól. Lehetőleg röviden és az igazsághoz hűen összefoglalom Jones úr érveit. (A fontosabb pontokat a könnyebb válaszadás kedvéért nagy betűkkel jelöltem.) Jones úr fő érve úgy szól, hogy a II. Vatikáni Zsinat problémája nem tanbeli természetű. (A) A zsinat dokumentumai nem felelősek az azóta a „zsinat szellemében” elkövetett őrültségekért. Bár a dokumentumok olykor valóban többértelműek, de (B) mivel Isten mindig Egyházánál van, (C) csak valami katolikus nyerheti meg a világ összegyűlt püspökeinek az egyetértését, ahogy ez a II. Vatikáni Zsinaton történt. (D) Ezen okból elegendő lehet és elegendőnek kell lennie, ha a zsinat dokumentumait a tradíció fényében értelmezik, ahogy ezt Lefebvre érsek maga is többször javasolta. (E) A II. Vatikáni Zsinat ezért hagyományosan katolikus, és így a Róma és a Pius Közösség között fennálló nehézségek nem lehetnek tanbeli természetűek. (F) Eszerint a Pius Közösség tényleges problémája abból áll, hogy a Rómával való közösséget a megfertőződéstől való félelemből tagadják meg, ami nem más, mint (G) szkizmatikus szeretetlenségük következménye. (H) Az ebből eredő bűnt azzal a váddal tussolják el, hogy azt állítják, hogy az Egyházban példa nélküli szükségállapot uralkodik, melyet a II. Vatikáni Zsinat anti-doktrínái idéztek elő. (I) Ezzel a Pius Közösség nem mást mond, mint azt, hogy az Egyház feladatai végzésében kudarcot vallott, és ezért a Pius Közösség lett az „Egyház”. Micsoda képtelenség! Ti, Pius Közösség püspökei: Helyezzétek magatokat végre Róma alá! Válaszaim Jones úr felvetéseire: A II: Vatikáni Zsinat problematikája alapvetően a hittan problémája. (A) Maguk a zsinati dokumentumok nagyon is felelősek a „zsinat szelleméért” és ennek őrült következményeiért. Éppen a dokumentumok kétértelműsége – melyet Jones is elismer – engedte szabadjára ezt az egész őrületet. (B) Isten valóban mindig Egyházával van, de az egyházemberek szabad akaratára bízza, hogy azok nagy károkat ejtenek-e rajta vagy sem – még akkor is, ha ezek soha nem kiküszöbölhetetlen károk; lásd Lukács 18,8. Ily módon hagyta Isten a negyedik században a rettenetes ariánus válságban a katolikus püspökök nagy részét elbukni. Ami akkor történt, az történik ma újra – csak még rosszabbul. (D) A tradícióért folytatott zsinatutáni harc egyik korai stádiumában még úgy tűnhetett, mintha a II. Vatikáni Zsinatot értelmezni lehetne a tradíció fényében, de ezt a pontot már rég túlléptük. A zsinati kétértelműség romlott gyümölcsei azóta már régen bebizonyították, hogy a rafináltan megmérgezett zsinati dokumentumokat lehetetlen megmenteni. Következésképpen (E) a zsinat nem lehet tradicionálisan katolikus, és a Róma és a Pius Közösség közötti nehézségek igenis alapvetően tanbeli természetűek. Tehát jó okunk van (F) félni attól, hogy a II. Vatikáni Zsinat téves hittana fertőző – elvégre a lelkeket a pokolba vezeti. (G) A tradíció (nem szedisvakantista) hívei között nincs szakadár magatartás, holott (H) az Egyház jelenleg egész történelmének legnagyobb szükségállapotában van. (I) Mindazonáltal éppen úgy, ahogy az ariánus hitehagyás idején az a néhány püspök, akik a hitet megőrizte, azt tanúsította, hogy az Egyház létezése nem szűnt meg teljesen, ugyanúgy tartozik Rómához ma a Pius Közösség és őrzi a katolikus hitet – anélkül, hogy azt állítaná, hogy ő pótolja az Egyházat, vagy ő maga az Egyház. Jones úr, kérem, mondja meg nekünk: Mikor fordult elő az Egyház egész történelmében valaha olyan, hogy egy zsinaton összegyűlt püspökök tudatosan kétértelműek lettek volna? Ön beismeri, hogy a II. Vatikáni Zsinat többértelmű volt. Mikor használnak egyházemberek kétértelműséget, ha nem olyankor, amikor egy eretnekségnek akarják az útját egyengetni? Az Egyházban az „Igen”-nek „Igen”-nek és a „Nem”-nek „Nem”-nek kell lennie. (Mt 5,37) Kyrie eleison Feltéve: 2010. október 1.