A kath.net internetes honlap leközölte a Szentszék sajtóirodájának összefoglaló nyilatkozatát a „Universae Ecclesia” kezdetű instrukcióhoz. A Summorum Pontificum motu proprio helyes alkalmazásáról szóló instrukciót XVI. Benedek pápa 2011. április 8-án approbálta, maga az irat az április 30-i dátumot viseli, Szent V. Pius pápa ünnepének napját a rendes rítusban. (A régi rítusban május 5.) Az instrukció a latin szöveg első szava alapján az „Universae Ecclesiae” nevet viseli, és az Ecclesia Dei Pápai Bizottság kiadványa. Ezért viseli a bizottság elnökének, William Levada bíborosnak és a titkárnak, Guido Pozzo prelátusnak az aláírását.      A dokumentumot az elmúlt hetekben a világ összes püspöki konferenciájának megküldték. A dokumentum emlékeztet arra, hogy „az instrukciók a törvények előírásait magyarázzák, és az eljárás módját fejtik ki és meghatározzák, mik azok, amikre alkalmazásukkor ügyelni kell” (can. 34 CIC). Miként a 12-es pont kimondja, az instrukciót azzal a szándékkal adják ki, hogy a Summorum Pontificum motu proprio „helyes interpretációját és használatát” biztosítsák. Magától értetődő, hogy a motu proprioban megfogalmazott törvényt instrukciónak kell követnie. Hogy ez három évvel később történik, annak az a magyarázata, hogy a pápa akkori kísérő levelében azt kérte a püspököktől, hogy három évvel a motu proprio érvénybe lépése után írják meg tapasztalataikat a Szentszéknek. És ha valóban komoly nehézségek lépnének fel, akkor megoldásokat kell keresni ezekre.      Az instrukció tehát a törvény hároméves alkalmazásának a gyümölcseit is tartalmazza, ez kezdettől fogva így volt tervezve. A dokumentum bevezetője (1-8 pont) röviden emlékeztet a Missale Romanum történetére a kezdetektől egészen az utolsó kiadásáig, 1963-ban XXIII: János pápa által, és az újra, melyet VI. Pál pápa 1970-ben adott ki a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformját követve. Ezen felül megerősíti azt az alapelvet, hogy ugyanannak a római liturgiának két formájáról van szó, melyek egymás mellett léteznek. Mindkét forma ugyanannak a lex orandi-nak a kifejeződése. Tiszteletreméltó és hosszú használata miatt a rendkívüli formát méltó tisztelettel kell megőrizni. A motu proprio célját is újra megerősíti az instrukció, ezek a következő három pontban lesznek felsorolva: a) minden hívő számára felajánlani a római liturgia régi formáját, mert ez olyan értékes kincs, melyet meg kell őrizni; b) a rendkívüli forma használatát azok számára lehetővé tenni, akik ezt kívánják; c) az Egyházon belüli kibékülést elősegíteni. A dokumentum rövid része (9-11. pont) az Ecclesia Dei feladataira és felhatalmazására emlékeztet, melynek a pápa a hatáskörében „rendes, helyettes pásztor-hatalmat” adott. Ennek többek között két fontos konzekvenciája van. Először: a bizottság dönt a panaszokról, melyek a püspökök vagy más ordináriusok olyan esetleges intézkedései ellen érkeznek, melyek a motu proprio határozatainak ellentmondanak (miközben fennáll annak lehetősége, hogy a bizottság döntéseit a legfelsőbb bíróságnál megtámadják). Ezen kívül a bizottság gondoskodik a római rítus rendkívüli formája számára készült liturgikus szövegek kiadásáról. (Ezzel kapcsolatban a dokumentum további szövegében új szentek és új prefációk felvételét szorgalmazza a régi rítusba.) A dokumentum tényleges normatív része (12-35. pontok) 23 rövid pontot tartalmaz a legkülönbözőbb tematikákhoz.      A motu proprio alkalmazásában megerősíti a megyéspüspökök kompetenciáját, miközben arra emlékeztet, hogy a régi mise celebrálásakor felmerült viták eldöntésében az Ecclesia Dei bizottság az illetékes. Tisztázza a „hívek stabil számának” fogalmát. Bár a régi misét kérő csoport megléte számára szükséges személyszámot a pásztorok okos megítélésére bízza, de pontosítja, hogy a csoport tagjainak nem feltétlenül kell egy egyházközségből, sőt még egy egyházmegyéből állnia.      Mindig a messzebb mutató pasztorális szükségesség iránti tisztelet figyelembevételével az instrukció a „nagyvonalú vendégszeretet” szellemét ajánlja azon hívek csoportjával szemben, akik a rendkívüli formát kérik, és olyan papokkal szemben is, akik azt kérik, hogy néhány hívővel olykor ezt a formát ünnepelhessék. Nagyon fontos a 19-es pontban levő pontosítás, mely szerint a régi formát kérvényező hívek „nem támogathatnak vagy nem tartozhatnak olyan csoportokhoz, melyek a rendes forma érvényességét vagy megengedettségét vitatják” és/vagy a pápát mint az egész Egyház legfelsőbb pásztorát nem ismerik el. Ez valóban nyílt ellentmondás lenne a motu proprio kibékülés-céljával szemben. Fontos utasítások vannak a dokumentumban a rendkívüli formát bemutató papok alkalmasságát illetően. Természetesen nem állhatnak fel az egyházjogban szereplő akadályok, és mind a latin nyelvet, mind a bemutatandó rítust elegendő fokon kell ismerniük. Ezért bátorítja a püspököket, hogy a papszemináriumokban e célból alkalmas kiképzést tegyenek lehetővé. Ha nincs megfelelő pap, akkor az Ecclesia Dei bizottsághoz tartozó közösségektől kérhetnek papot. Az instrukció megerősíti, hogy minden papnak, legyen világi vagy szerzetes, megvan az engedélye, hogy a nép-nélküli misét a rendkívüli formában mutassa be, ha akarja. Ha tehát a misén nincs jelen a nép, akkor az egyes klerikusoknak nincs szükségük elöljárójuk engedélyére. Ezután következnek a rendkívüli formára érvényes normák, melyek a liturgikus rubrikákra és a liturgikus könyvek használatára vonatkoznak, továbbá a szentlecke felolvasásakor a népnyelv használatára (a latin mellé kiegészítésként vagy alternatív az „olvasott miséken”), továbbá a régi breviárium és a nagyheti három szent nap megünneplésével kapcsolatban. Ami a szenteléseket illeti, a régi liturgikus könyvek használata csak azokban a közösségekben megengedett, melyek az Ecclesia Dei bizottsághoz tartoznak. A dokumentum tanulmányozása után az a benyomás, hogy a szöveg nagy kiegyensúlyozottságot mutat, és hogy a pápa kívánsága az, hogy a reformot megelőző liturgia békés használatát azok számára elősegítse, akik lelki javukat ebből kívánják meríteni, és hogy ez a dokumentum olyan szöveg, mely e gyakorlat legitimitását és effektivitását a józan lehetőségek keretében garantálja. Ugyanakkor a szöveg a püspökök pasztorális bölcsességébe vetett bizalommal van eltelve, és nagyon erősen az egyházi közösség szellemére apellál, melynek mindenkinél, hívőknél, papoknál, püspököknél, meg kell lennie, hogy ezáltal a Szentatya által oly nagyon kívánt megbékélés ne akadályoztatva vagy meghiúsítva, hanem támogatva és elérve legyen. 2011. május 13.