Szent Pál a Rómaiakhoz írott levélben a homoszexualitást nem csak bűnnek, hanem még Isten büntetésének is nevezi. „Noha fölismerték az Istent, nem dicsőítették őt mint Istent, se nem adtak hálát neki, hanem szégyent vallottak okoskodásukban és oktalan szívük elborult. Azzal kérkedtek, hogy bölcsek, de oktalanokká váltak. Fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával.” (Róm 1,21-23) „A régi pogányság erkölcsi romlottsága és bármiféle istentelenség ezért nem a felismerés hiányzó lehetőségére vezethető vissza, hanem az akarat hiányzó készségére, hogy a feltolakodó igazságból az erkölcsi-vallási élet számára a következtetéseket levonja. A hitetlen nem értelmi okokból utasítja el Istent mint a világegyetem teremtőjét és urát, hanem gőgből tagadja meg a neki járó hódolatot. Büszkesége lázad azon gondolat ellen, hogy minden dologban Istentől függ és neki köszönheti teste és lelke minden javát. De mivel a világ utolsó és legmélyebb kérdéseire az egyetlen kielégítő választ csak egy világon felüli, személyes és isteni hatalom és bölcsesség elfogadása adja meg, az istentagadóknak nem marad más választása, mint, vagy mindenféle válaszról lemondani, vagy valótlan, balga és lehetetlen válaszokkal megelégedni. Hogy eközben a régi pogánysággal a természeti erőket istenítik vagy a materializmussal egy törvényadó nélküli törvényszerűségben hisznek vagy a panteizmussal Istent a világban feloldottnak, a végtelent egyszerre végesnek és a szellemhordozót egyszerre szellemtelennek tartják, ezek mind azok az „oktalanságok”, melyeknek a gondolataik a rabjává válik, annak az elvakultságnak a következményei, mely szívüket fogva tartja.” (Edmund Kalt kommentárja a Rómaiakhoz írott levélhez) „Ezért Isten szívük hajlama szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd becstelenítsék meg saját testüket. Hiszen Isten igazságát fölcserélték a hamissággal, s inkább a teremtménynek hódoltak és szolgáltak, mint a Teremtőnek, aki mindörökké áldott. Amen. Ezért szolgáltatta ki őket Isten alávaló szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis a természetes szokást természetellenessel cserélték föl. Ugyanúgy a férfiak is, abbahagyva az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfi férfival űzött ocsmányságot. De el is vették eltévelyedésük megszolgált bérét.” (Róm 24-27)      Azokat, akik a természetes rendet felforgatják és Istent a teremtmény helyére helyezik, Isten büntetésül magukra hagyja, úgy hogy a helyes rendet elveszítik saját magukban, sőt természetellenes bűnbe esnek. Éppen a római-görög világ felső rétegeiben, tehát a büszke „műveltek” körében volt ez a bűnös szenvedély különösen elterjedve.      Aquinói Szent Tamás ezt így kommentálta: Ha már a közönséges erkölcstelenség az embert az állat nívójára zülleszti, akkor a természetellenes bűn által még ennél is lejjebb, az állat nívója alá kerül. Szent Pál számára tehát az e bűnbe való esés már maga büntetés! Arra az ellenvetésre, hogy a bűnösök e büntetést nyilvánvalóan észre sem vették, Aranyszájú Szent János ezt válaszolta: Mindenki sajnálja az őrültet és nem akar cserélni vele, akkor sem, ha az őrült nevet és féktelenül jókedvű. Hogy az őrült saját őrültségét nem veszi észre, nem teszi a dolgot kevésbé rosszá, ellenkezőleg, még rosszabbá és éppenséggel rémisztővé teszi! Ha a bűnösök nem ismerik fel helyzetüket, még inkább menthetetlenül elveszettek!      Ha ehhez még valaki elgondolja, hogy a homoszexuálisokat számos betegség is fenyegeti, és köreikben az öngyilkosság aránya kimutathatóan magasabb, mint más embereknél, nyilvánvalóvá válik, hogy a természet rendjét már ebben a világban sem lehet büntetlenül semmibe venni. Feltéve: 2011. február 23.