Vajon milyen érzelmeket, jellembeli változásokat idéz elő egy emberben, ha szidják, nyilvánosan szapulják? Azt mesélik, hogy Joseph Ratzinger, aki Hans Küng személyes és elvbeli barátjaként vett részt fiatalon a II. Vatikáni Zsinaton, melynek egyik teológiai tanácsadója is volt, akkor szakított az ultra-liberális vonallal és Küng-gel, amikor az 1968-as diáklázadás során tanítványai kifütyülték, talán még meg is dobálták. „Engem, aki a vezetőjük akartam lenni, aki az ő ideáiknak egyengettem az utat”, gondolhatta végsőkig megsértve Ratzinger professzor. A fáma tehát úgy tudja, hogy nem értelmi, hanem nagyon is érzelmi alapon változtatott valamelyest útirányán. Amikor 2005-ben pápává választották Ratzinger bíboros urat, az Egyház iszonyatos állapotban volt. A hitehagyás a világon elképzelhetetlen méreteket öltött, az Egyház presztízse a mélyponton állt stb. A történelem általában úgy számol be a pápa-választásokról, hogy a kiválasztottak megroppantak a rájuk váró nagy feladattól, a roppant felelősségtől. Vagyis minél súlyosabb volt a helyzet, annál jobban vonakodtak elfogadni a pápai széket.      Joseph Ratzinger bíboros, illetve most már XVI. Benedek pápán azonban nyoma sem látszott a megilletődésnek, vagy aggodalomnak, vagy bármiféle szerénységnek. Ország világ előtt úgy örült megválasztásának, mint a gyerek, aki karácsonyi ajándékát szoríthatja végre magához. Jöttek a világifjúsági-találkozók, a nagy tömeg-sikerek, aztán jött a Williamson- és a visszaélési botrány. A média hónapokon keresztül ontotta a pápát gyalázó, de legalábbis bíráló cikkeket. Én úgy gondolom, egy ilyen helyzetet senki nem tud úgy elviselni, hogy ebbe vagy abba az irányba ne változna meg. Jézus Urunk örök időkre megmutatta az Őt követőknek a helyes katolikus utat: a „hozsánna” után az igazságért minden körülmények között a „feszítsd meg”-et is vállalni kell!      Ugyanakkor sokakban az általános támadás olyan reakciót vált ki, mely arra sarkallja őket, hogy megfogadják, soha többé nem akarnak olyan helyzetbe kerülni, amikor ez a heves támadás megismétlődhet ellenük. 2010. december 25-én az URBI ET ORBI áldás közben jól látszott, ahogy az erkélyen álló bíborosok mögött XVI. Benedek pápa titkára fényképezi a pápát. Nem egyszer, hanem többször. A pápának nincsenek gyerekei, se unokái, szülei pedig már nem élnek. Akkor vajon ki és miért nézegeti ezeket a fotókat? Hiszen a televízió élőben közvetítette az egész ceremóniát, amit nyilván maguk a „közreműködők” is meg tudtak később nézni?      Kinek és miért jut eszébe a „közreműködők” közül az ilyen pillanatok fényképezőgéppel való megörökítése?      Amikor ezt láttam, még nem tudtam, milyen népszerű, politikailag korrekt újabb és újabb intézkedéseket fog a pápa január elsejétől szinte naponta bejelenteni. Most, amikor már ismerjük ezeket, eszembe jutott ez a kép: Msgr. Gänswein magasba emelt karjai, ahogy a fejek fölé emelkedve próbál jó képet készíteni a pápáról. 2011. január 20.