Krisztus feltámadott, valóban feltámadott – de a megfeszítés szenvedése tovább tart Mialatt Észak-Amerikában az olyan papokat, mint például Ed Cachia vagy Roy Bourgeois, akik a nők pappá-szentelését aktívan támogatják, kiközösítik, addig Európában a svájci Szent Gallen püspöke, Markus Büchel éppen az év legszentebb ünnepét, a húsvéti ünnepeket arra használja ki, hogy nyilvánosan szálljon szembe Rómával, és a médián keresztül csatlakozzon az aposztatákhoz. Itt már semmilyen kibeszélés nem segít, ez teljesen egyértelmű. Büchel püspök a Szent Gallen-i plébániaújságban a következőket nyilatkozta:
„Egyszerűbb egy pap esetleges házasságáról vitát folytatni, mint a nők pappá-szenteléséről, mely olyan hagyomány, ami a római-katolikus Egyházban eddig nem fordult elő. De nekünk lépéseket kell keresni, melyek ide vezetnek (m. m. a nők pappá szenteléséhez). El tudom képzelni, hogy a nők diakonátusa egy ilyen lépés lehet. Azt viszont meg kell értenünk, ha ez a kérdés nem rögtön holnap oldódik meg. Talán bizonyos kitartásra van szükség, amilyen Wiborada-nak volt, az olyan kérdésekben, melyeket nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Ugyanakkor, kitérni sem tudunk ezek elől. Egy ideig azt mondták, hogy erről nem szabad vitatkozni. És ez a mai társadalomban az egyik legnehezebb feladat. Ezt többé nem engedhetjük meg magunknak. Imádkozhatunk, hogy a Szentlélek megadja nekünk, hogy felismerjük a kor jeleit.” Ugyanilyen egyértelmű és világos II. János Pál pápa kijelentése az 1994. május 22-i Ordinatio Sacerdotalis dogmatikus érvényű dokumentumból: „Bár a csak férfiak számára fenntartott papszentelés tanítását mind az Egyház állandó és átfogó hagyománya őrzi, mind a Tanítóhivatal a közelebbi múlt dokumentumaiban állandóan és folytatólagosan tanítja, korunkban mégis több helyen ezt a kérdést megvitathatónak tartják, vagy az Egyház ama döntésének, hogy nőket nem enged pappá szentelni, pusztán diszciplináris jelentőséget tulajdonítanak. Hogy tehát e fontos üggyel kapcsolatban, mely magát az Egyház isteni alkotmányát érinti, mindennemű kétely eloszoljon, hivatalom – társaim megerősítése (lásd: Lk 22,32) – erejénél fogva kijelentem, hogy az Egyháznak semmilyen hatalma nincs arra, hogy a nőknek a pappá szentelés szentségét kiszolgáltassa, és hogy az Egyház minden hívének végérvényesen e döntéshez kell tartania magát.” Szent Gallen püspökének tanítása és az Egyház tanítása nem egyeztethető tehát össze.
Csak idő kérdése lehet, amíg a pápa – még egy ennyire az Egyház egységére törekvő, mint XVI. Benedek is – a közösség ilyetén felmondását megfelelő formában tudomásul veszi. És senki ne jöjjön arra az ideára, hogy a püspököt „bátorsága” miatt dicsérni kezdje: hiszen csak azt mondja, amit a világ hallani akar, szemben azzal, amit az Egyház tanít. Valami más „a mai társadalomban” túl nehéz lenne a számára. Az ifjúsági katekizmus olaszra és más nyelvre való lefordításakor elkövetett súlyos hibák [a fordításokba a legrosszabb és egyben legdivatosabb tévtanok kerültek bele, ami miatt először meg akarták semmisíteni ezeket, végül azt a megoldást választották, hogy helyesbítéseket tettek minden példányba, ami végképp a legrombolóbb hatást váltja ki a fiatalokból] elkövetése után most, a 2006-ban kinevezett püspök eljárása csak további fényt vett az „új tavasz” ötödik évtizedében levő egyházi adminisztráció hajmeresztő állapotára. A püspökkongregációnak fogalma sincs, hogy mit csinál, vagy nem akarja azt tenni, amit tennie kellene. A kúria purpurba öltözött gondnokai és egérszürke ügyintézői vagy képtelenek munkájukat ellátni – vagy tudatosan obstruálnak. Persze, ezt már régóta tudjuk, nem kell, hogy havonta újra és újra bizonyítva lássuk.
Az egész dologban egyetlen jó van, nevezetesen az, hogy a többi Rómától-el-püspök, akik, mint éppen most Bode püspök, őszinte szemekkel arról biztosítja a világot, hogy a nők diakonátusáról nyugodtan el lehet gondolkozni „anélkül, hogy mindig rögtön a nők pappá-szentelésének kérdését is meg kellene vitatnunk”, végérvényesen elvesztette szavahihetőségét.
(szerk. megj.: e pontos, találó és éles hangú írás után nem állom meg, hogy meg-nemértésemnek újfent ne adjak hangot: Hogyan képes egy ilyen világosan látó katolikus hívő eddig elmenni, aztán leblokkolni. Különösen, amikor a világ- és katolikus sajtót éppen most járja be a hír, hogy a pápa nem fogadta el a 75. életévét betöltő Lehmann bíboros, Mainz érsekének a lemondását. Ha van valaki, aki évtizedek óta a „Rómától-el-püspökök” díszpéldánya, akkor az Lehmann bíboros. És most, amikor végre meg lehetne szabadulni tőle, maga a pápa nem engedi el. Vagy az újabb Assisi, stb. stb. vég nélkül lehetne sorolni azon intézkedéseket, melyek a napnál is világosabban mutatják, hogy mint mindenütt, itt is csak az történik, amit a fej akar, de amivel legalábbis egyetért.)
|
vissza