Walter Brandmüller bíboros – akit a pápa nemrégen nevezett ki bíborossá, és aki a cölibátus védelmére nemrég nyílt levelet tett közzé válaszul a német kormányzópárt tagjainak a cölibátus eltörlését követelő, német püspököknek címzett nyílt levelére – és Ingo Langner filmrendező, akik együtt rendeztek kiállítást XII. Pius pápáról, könyvet írtak közösen a következő provokáló címmel: „Ateizmus – köszönöm, nem.” Ingo Langner-rel a kath.net készített interjút. Ebben az interjúban a konvertita arról is mesélt, hogyan talált a régi miséhez. A summorum-pontificum.de a hosszú interjúnak ezt a részletét közölte: Élettörténetemhez az is hozzá tartozik, hogy 18 évesen evangélikus lelkész akartam lenni. Sőt, már el is kezdtem ezirányú tanulmányaimat egy erre a célra alapított kollégiumban. Vagy ahogy a kommunista dikcióban kifejezik: evangélikus káder voltam. És most talán csodálkozni fog: a szentmise most rendes formájának nevezett módja külső látásra nem nagyon különbözik a lutheránus istentisztelettől. Itt, mint ott kijön a pap a sekrestyéből, az oltárhoz megy, a közösség felé fordul és elkezd beszélni.      Több mint 10 évig színházi rendező voltam, és most 25 éve dokumentumfilmeket rendezek. Tehát elsősorban a képek embere vagyok, és amit én mindkét esetben láttam, az optikailag szinte semmiben sem különbözött egymástól. Egészen másképp van ez a rendkívüli rítusnál. Amikor itt, Berlinben ezt a rítust a Néri Szent Fülöp Intézet templomában megismertem, először eléggé zavarba jöttem. Mert ez a régi szent mise valami egészen más volt. Ha valaki csak nézi – és nem is kell még semmit értenie belőle – konvertitaként és egykori evangélikusként azonnal megérzi, hogy itt valami egész más történik, mint a protestánsoknál. Számomra óriási rejtély, hogy miért adták fel a katolikus egyedülállóság eme ismertetőjegyét. De ez egy másik téma.      Az egész európai irodalmat, művészetet csak a rendkívüli rítussal által, és a vele való összefüggésben lehet megérteni. A rendes rítus túl gyakran válik koncertté misekísérettel, ahol az emberek csak ülnek és hallgatnak, mint a filharmonikusoknál. Aki a régi misét rendszeresen látogatja, az a bizonyossággal határos valószínűséggel nem fog olyan őrültségeket kieszelni, mint amilyeneket a laikus egyházi mozgalmak tagjai rendszerességgel kitalálnak. [A szokásos követelések: nők pappá szentelése, cölibátus eltörlése, püspököknek a hívek általi kinevezése stb.] 2011. február 3.