Fatimában a Szent Szűz öt csapásról beszélt, mely a világra fog zúdulni, ha az emberiség nem tart bűnbánatot és nem tér vissza Istenhez. (Edward Connor: Jövendölések a világ végéről)
Konnersreuthi Neumann Teréz egyik látomásában mondta Jézus: „Mostanáig sok-sok áldozat ajánlotta fel szenvedése érdemeit, hogy kiengesztelje az emberiség vétkeit, és ez vissza is tartotta Isten haragját: de most már nem elég ez az engesztelés, a büntetés már bizonyos és megakadályozhatatlan. Gyorsan fog történni. Szerencsések azok, akik már sírjukban feküsznek. Figyelmeztettem őket és egyre halogattam a büntetést, amint Szodomával is tettem, de Szodoma nem akart hallgatni rám; manapság sem hallgatnak rám az emberek, és nem törődnek figyelmeztetéseimmel; kiteszik magukat haragom szomorú megtapasztalásának, amelyre annyira rászolgáltak.” (Edward Connor: Jövendölések a világ végéről)
Nagy Szent Gergely pápa első pápai cselekedete egy könyörgő körmenet volt, amellyel a sokat szenvedett római népért vezekelt (kiöntött a Tiberis és ezt követően járvány is pusztított). Mezítláb ment a körmenetben, az emberek pedig imádkozva és énekelve vonultak vele a Lateránból a Szent Péter bazilikába. Mikor a Tiberis felé közeledtek, csodálatos látványban volt részük: Hadrianus császár síremléke fölött megpillantották Szent Mihály főangyalt, aki irgalmas tekintettel hüvelyébe helyezte lángoló kardját. És ezzel a várost sújtó csapások megszűntek. (Szentek élete)
„Hatalmas vihar támadt a tengeren. A hajó már-már összezúzódott. A hajósok megrémültek, és isteneikhez imádkoztak. .. Majd így szóltak egymáshoz: »Vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem.«” (Jón 1,4-5/7)
2011. március 11-én Japánt 9,0 erősségű földrengés rázta meg, melyet soha eddig nem tapasztalt erősségű szökőár követett. A tenger partján álló egyik atomerőmű, melyet 1970-ben egyszerűen egy amerikai erőmű terveinek lekopírozásával építettek (vagyis ami nem volt kellően felkészítve a Japánban mindennapos, illetve a mostani nagyobb földrengésre), olyan súlyosan megsérült, hogy az erőműben megszakadt az elektromos ellátás és így megszűnt a radioaktív fűtőelemek hűtése is.
Az üzemeltető cég és a japán kormány napokon keresztül azt jelentette, hogy az atomerőmű ennek ellenére stabil, és folynak a helyreállítási munkálatok. A magyar sajtó alig-alig foglalkozott az üggyel, a német sajtó azonban (és nyilván az angol nyelvűek is) félóránként beszámoltak a fejleményekről. Március 16-án az N24 tévéállomás megszólalta Dr. Sebastian Pflugbeil fizikust, a Német Sugárzási Társaság elnökét, Csernobil szakértőt és egy doktornőt, aki ma is Csernobil utóhatásaival foglalkozik.
Dr. Pflugbeil (a fotón) azt mondta, hogy ha egy-két napon belül, tehát március 18-ára nem hozzák teljesen rendbe a fűtőelemek hűtését, akkor olyan katasztrófa következik be, mely mellett eltörpül Csernobil. Azt is elmondta, hogy a magolvadást, ha egyszer elindult, fizikai okokból nem lehet leállítani, és mivel hasonló helyzet még soha nem történt a világon, nem lehet megmondani, hogy utána mi lesz.
A doktornő arról számolt be, hogy Csernobil környékén ma rosszabb a helyzet, mint 25 évvel ezelőtt, mert „Csernobil a génekben tombol, ott folytatja pusztító hatását”. És néhány képpel bemutatta e hatásokat: mindenféle torzulással született gyermekeket, illetve beszélt a lakosság nagy hányadánál mutatkozó sterilitásról.
Ezt követően két német nyelvű televíziós társaság (n-tv és N24) bemutatott egy kétórás filmet Csernobilról, mely az ottani katasztrófa 20. évfordulójára készült, és amely arról szólt, mit tettek az oroszok az első robbanás után, hogy megakadályozzanak egy sokkal súlyosabb második robbanást.
Feltéve: 2011. március 27.
1986-ban, amikor a SZU és a keleti-blokk még létezett, politikai ügyet is jelentett az atomerőmű-katasztrófa. Így történt, hogy a szovjetek csak a svédek rákérdezésére vallották be a robbanást. Ez viszont nem jelentette azt, hogy ők maguk nem igyekeztek azonnal a robbanást követően elhárítani a nagyobb veszélyt. Elsőnek 600 pilótát rendeltek Csernobilba, akiknek az volt a feladatuk, hogy bórsavval és homokkal lefedjék a tűzfészket. Ez a 600 pilóta mind életét vesztette. Eközben folyt a közeli város kitelepítése. Miután ez befejeződött, szakértők százait rendelték az erőműhez, akik az elhagyott város egyik szállodájában tanácskoztak a tennivalókról.
Ezek közül az első volt, hogy tízezer bányásszal alagutat ásattak a sérült reaktorig és az alá, ahol egy nagy földalatti teremben először egy hűtőrendszert akartak kiépíteni, de később betonnal öntötték ki, hogy megakadályozzák, hogy radioaktív anyag kerüljön a földbe. A tízezer bányászból 2.500 nem sokkal később meghalt, a többiek „csak” megbetegedtek.
Ezután 100 ezer katonát rendeltek Csernobilba, ahol előbb német robotokkal, majd emberi kézzel igyekeztek az erőmű mellől és tetejéről a radioaktív anyagot összeszedni és földdel betemetni. A katonák fejükre és testükre kötözött ólomlemezzel próbáltak védekezni a sugárzás ellen. Védőfelszerelésük mintegy 30 kg-t nyomott, de még ezzel is mindössze kb. 45 másodpercig tartózkodhattak a veszélyes zónában. A katonákat mintegy 400 ezer civil munkás követte, akik mindent lemostak, a sugárveszélyes zónából minden kisebb házat és építményt ledózeroltak és betemettek. Eközben elkezdték építeni a szarkofágot, mely mintegy 30 évig gátolja meg a radioaktív anyagok kiáramlását, s melyet mostanában kellene felújítani, ha lenne hozzá pénz.
A második, és az elsőnél sokkal nagyobb katasztrófa elhárításán dolgozó mintegy 500 ezer 20-30 éves orosz ember egynegyede vesztette eddig életét, a többiek, akik most 45 és 50 között vannak, mind megbetegedtek.
A napi hírekből azt mindenki láthatja, hogy az oroszok mennyivel többet tettek azért, hogy megakadályozzák a nagyobb bajt, – ahogy ők kifejezték – megmentsék fél Európát a lakhatatlanná válástól, mint most a japánok, az az ország, mely a világ iparilag harmadik legfejlettebb országa, és ahol a kommunizmus elvileg nem gátolja a szabad hírközlést, és akiknek már rendelkezésükre áll, állhatna, ha odafigyelnének, a csernobili tapasztalat.
A fentebb már említett doktornő, akit a német tévéadó ugyan megszólaltatott, de aztán nagyon gyorsan lekevert, azt is elmondta, hogy azért nem ismeri a közvélemény Csernobil, azaz mindenfajta atombaleset utóhatását, mert egy nemzetközi megegyezés szerint csak azok jelentethetnek meg hivatalos adatokat, akik egyúttal az atomenergia békés felhasználását is propagálják.
Pflugbeil fizikus március 20-i tévériportjában szintén a híradás gyalázatos állapotáról számolt be. Elmondta, hogy például a németek március 16-tól megtiltották, hogy az időjárás-jelentésekben az ország felett mért rádióaktivitás mértékéről a nyilvánosságnak beszéljenek. Ő úgy fejezte ki magát, hogy ennek a tiltásnak puszta meghozatala botrányos, még akkor is, ha valóban nem áll fenn veszély a német lakosság részére.
Ha a tévében nem is lehetett többet hallani a doktornőről és Csernobil utóhatásairól, az interneten (www.n-tv.de) március 19-én (tehát még akkor, amikor még nem tudtak róla, hogy már plutóniumot is mértek a talajban az erőmű körül) megjelent egy interjú, melyet azért közlök, mert ezt a témát nálunk is agyonhallgatják, így valószínűleg sehol máshol nem olvasható (mert akkor a szórakozásba fulladt társadalom talán nem tenné azt, amit irányítói tettetnek velük, mintha misem történt volna).
Az interjú címe:
A halk meghalás – Japánra horror-szcenárió vár
Pater Poprawa interjúja Dörte Siedentopf doktornővel, aki tagja annak a nemzetközi orvos-csoportnak, mely az atomháborútól akarja megóvni az emberiséget. Siedentopf doktornő az emberek Fehér-Oroszország falvaiban zajló szomorú életéről és haláláról mesélt, és arról, hogy mi várható a japánokra a mostani atomkatasztrófa után.
Kérdés: Az Ön tapasztalatai alapján, melyeket 20 év óta Csernobil sugáráldozatairól gyűjt, szeretném megtudni, hogy mi vár Japánban az emberekre.
Dörte Siedentopf: Az egészen akut sugárzások mellett, melyet az erőműben dolgozó munkások, úgynevezett likvidátorok szereztek, és akiknek sorsát mindenki elképzelheti, a mi figyelmünk elsősorban azon emberek ezreire és százezreire irányul, akik az alacsony dózisú sugárzásnak vannak kitéve. Azokról a megbetegedésekről, amelyek az ő testükben éveken keresztül fejlődnek ki, túl gyorsan megfeledkezünk.
Kérdés: Léteznek már megbízható adatok a sugárfertőzésről a japán erőmű környezetéből?
Dörte Siedentopf: Megbízható információk alig vannak. A legutolsó jelentés szerint már céziumot is találtak (megj.: a március 28-i adat szerint már plutóniumot is). A cézium biológiailag hasonló a káliumhoz, az emberi szervezet nem tud különbséget tenni közöttük. A testbe lélegzéssel és élelemmel jut be, ez ellen nem lehet védekezni. A felvétel után a cézium saját maga beépül a sejtekbe, és ott elpusztítja azok energiaháztartását, mindegy, hogy a májban, a vesében vagy az agyban történik mindez. A sejt meghal, de előbb a szomszéd sejteket is tönkreteszi. Ezzel megkezdődik a szörnyű körforgás. Miként az élet egy sejttel kezdődik, ebben az esetben a halál is eggyel indul meg.
A cézium hatása attól függ, hogy kinek a testébe jut. A gyermekek jobban ki vannak téve a veszélynek, mert az ő sejtjeik állandóan szaporodnak. Mivel növekedésben vannak, állandóan energiára van szükségük, ezért folyton meg kell birkózniuk a sejtjeik károsodásával. A felnőttek eleinte nincsenek akkora veszélyben. A gyerekeknél viszont a rosszindulatú megbetegedések nagyon gyorsan fellépnek – már egytől négy éven belül, ahogy ezt Csernobilban láttuk. A felnőtteknél a lappangási idő 20-tól 25 évig terjed.
Ezt tapasztaljuk Csernobilban. Az akkori felnőttek, akiket nem ért akut sugárzás, 25 évig viszonylag egészségesek maradtak, és most lesznek betegek. Halk halálról beszélünk. Az akkori gyerekek sokkal hamarabb betegedtek meg, gyakran halálos kimenetellel.
A cézium a szaporodási sejtekbe is beépül. Ezért vagy sterilek lesznek az emberek, vagy az anya vagy az apa téves információkat ad át az utódoknak. Ennek eredményét még elképzelni sem lehet. Japánban a felelősöknek az asszonyokat és a gyerekeket már régen az ország déli részeibe kellett volna szállítaniuk. Hogy ezt miért nem teszik meg, az számomra teljesen érthetetlen. Tömegesen fognak az emberek leukémiában megbetegedni.
A radioaktív jód a gyerekek aktív pajzsmirigyére hat. A ssernobili tapasztalatok azt mutatják, hogy a pajzsmirigy-rák ugrásszerűen megemelkedett a gyerekeknél. Erre a japánoknak sajnos fel kell készülniük.
A stroncium a kalciumhoz hasonlít, és a test nem tud különbséget tenni e kettő között. Az ember az élelemmel veszi fel, majd beépül a csontokba és a fogakba, onnan pedig sugároz tovább a csontvelőre, ahol a vérképző szervek ülnek. A stroncium a vérképző szerveket egy életen át károsítja, mert semmivel nem lehet eltávolítani a testből.
A stroncium és cézium esetében körülbelül 400 év kell, amíg ezek eltűnnek a biológiai környezetből. Ez azt jelenti, hogy addig mindenben benne vannak, ami biológiailag csak elképzelhető. Természetesen a talajvízben is.
Kérdés: Hogyan kell a szennyezett területen zajló életet elképzelni?
Dörte Siedentopf: Életet? Ott mindenek előtt haldoklás zajlik. Halkan halnak meg. Elsősorban rákban. De más betegségekben is, melyekben a stroncium szerepet játszik. Például a szívizomban, melynek energiája már nem működik. Fehér-Oroszországban azt tapasztaljuk, hogy 2, 3, 4 éves gyerekek szívgyengeségben halnak meg. Nem kell mindig ráknak lennie. Az emberek vese-, májelégtelenségben és az összes vérképzőszerv betegségeiben halnak meg. Ezt a jelenséget Csernobil-Aids néven nevezzük – reménytelen kimenetellel.
20 éve utazom rendszeresen Csernobil környékére, és látom, hogyan élnek ott az emberek. Alázatosan és a halállal. A fiataloknak olyan betegségeik vannak, melyeket eddig csak időseknél tapasztaltunk. Olyan fiatalok vannak ott, akik kimennek a házból, és halva esnek össze, akut szívgyengeségben.
A plutóniumról még nem is beszéltünk. A plutónium a legerősebb méreg a világon. A japán reaktorokban a fűtőelemek fele állítólag tartalmaz plutóniumot. Ennek az anyagnak a legkisebb adagjától tüdőrák alakul ki. Ez ellen a szervezet nem tud védekezni. És ez nem is gyógyítható. Százezrek pusztulhatnak el ebben.
E március 19-én készült interjú végén álljon itt a mai, március 28-i helyzet: A japán kormány beismerte, hogy valószínűleg az első pillanattól kezdve elindult a magolvadás. Az első három reaktorban 1-1,5 méter magasan áll a rendkívül magas radioaktív szennyezettségű folyadék, amíg ezt el nem távolítják, addig semmilyen munkálatot nem tudnak folytatni. De arról, hogy ezt hogyan távolítsák el, még elképzelésük sincs. A kormány szerint csak elindult a magolvadás, de mostanra leállt, bár az sem kizárható, hogy a következő reaktorban is hamarosan megtörténik az olvadás. Mindenesetre az erőmű környezetében már plutóniumot is találtak a talajban. Lutz Mez atomszakértő, a riporter azon kérdésére, hogy valóban meg lehet-e állítani a magolvadást, azt válaszolta, hogy ez ugyan ritkán fordul elő, de már volt rá példa, de ezektől a japánoktól, akik eddig sem tudtak tenni semmit, ez egészen biztosan nem várható el.
Még egy érdekesség a mai nap híreiből. A japánok pont azon a napon jelentették be, hogy már elindult a magolvadás, és plutónium is került a környezetbe, azaz a Super Gau már hivatalosan is folyamatban van, amikor Németország Baden Württemberg tartományában a zöld párt került hatalomra a szocialistákkal koalícióban. Baden Württembergben 58 évig a keresztény-demokraták kormányoztak, de a mostani japán atom-katasztrófa hatására az atomenergiát visszautasító zöldek olyan sok szavazatot nyertek, hogy a szocialistákkal együtt abszolút többségbe kerültek.
A német zöld pártról azt kell tudni, hogy néhány évvel ezelőtt még törvénnyel akarták biztosítani a pedofilia büntetlenségét, ők azok, akik a homo-házasságért, a gender mainstreaming-ért a legharcosabban szállnak síkra, hiszen vezetőségük nagy része homoszexuális lakóközösségekben él. Ők azok, akik az alkotmánybíróságnál a Pius Közösség betiltását követelik, eddig még sikertelenül. Ezért szólította fel Fellay püspök úr körlevélben a német piuszos híveket, hogy feltétlenül menjenek el szavazni, és szavazzanak a keresztény-demokratákra. A japán atomkatasztrófának ez is egy hatása.
A zöld párt programjáról ezen az oldalon olvashatnak.
Feltéve: 2011. március 28.
Az Egyház – és következésképpen a világ – nagy válságaiban, súlyos vészhelyzeteiben már nem elégséges, hogy néhány katolikus hívő – Bretagne-i vagy zalai parasztasszony – vezekeljen. Amikor a világot a szenny olyan mértékben önti el, mint napjainkban, akkor a legnagyobbnak kell az engesztelést vezetnie. Ha egy egész nép vétkezett, akkor a királynak kell a vezeklő körmenet élére állnia, nem pedig egy egyszerű polgárnak.
A mai szörnyűséges helyzetben azonban még egy püspök vagy pap sem akad, aki a „gyereket nevén merné nevezni”, a római potentátokról már nem is beszélve. Akik a mostani katasztrófákról egyáltalán beszélnek, azok elmélkedésüket mind így vezetik be: „Ilyenkor mindenkiben az a kérdés merül fel, hogy Isten miért enged meg ilyen bajokat?” És válaszaikban csak e kérdés mentén meditálnak. Aki tisztában van Isten végtelen hatalmával, méltóságával, és mellette a teremtmények parányi voltával, azok ilyen kérdést se nem tehetnek fel, se nem boncolgathatnak.
Amióta ember él a földön egészen az elmúlt félévszázadig, mindig és mindenhol, keresztények és pogányok, katolikusok és istentagadók között a katasztrófák felléptekor ez a kérdés jutott mindig és mindenkinek eszébe: „Mivel haragítottuk meg Istent – az isteneket – a szellemeket –, egyszóval a felettünk álló lényt, lényeket? Ki az közöttünk, akinek bűneiért ez a sorscsapás sújt bennünket?” Ez az egyetlen kérdés, amit feltenni a teremtménynek joga van.
Ez a kérdés az ember veleszületett ösztönös természetéből fakad, mondhatnánk, Isten úgy ültette belénk, mint a lelkiismeretet. És egészen addig spontán és természetesen robbant ki az emberekből, amíg a Sátán – emberi szemmel úgy tűnik – visszafordíthatatlanul tönkre nem tette az emberi természetet.
Hány és hány istentagadóról tud a történelem, aki halála óráján kétségbeesetten könyörgött papért. Az elmúlt évtizedekig egy-egy katasztrófa bekövetkeztével még a leghitetlenebbek is térdre rogytak és imádkozni kezdtek. Nincs 100 éve, hogy a Fatima-i Napcsodánál 70 ezer ember reagált így.
Egy szólás szerint az első világháborúban imádkoztak a katonák, a másodikban azonban már csak káromkodtak. A Hudson folyón sikeres kényszerleszállást végrehajtó amerikai gép utasai közül néhányat megkérdeztek a riporterek, hogy milyen lett a világképük ez után az életveszélyes „kaland” után. Egyikük szórul-szóra ezt mondta: „Megtanultam, hogy a mának kell élni. Minden nap ki kell élvezni az életet, mert bármikor meghalhatunk.” Bizonyára nem túlzás azt állítani, hogy ilyesmit, pláne a nyilvánosság előtt, évezredekig soha senki nem gondolt a halál közelében.
Úgy látszik, a Sátán az elmúlt évtizedekben legfőképpen azért dolgozott, hogy az emberek lelkét olyannyira eldeformálja, hogy a nagy veszélyekben megmutatkozó ősi ösztön kilúgozódjon belőle. Ezért a ránevelés az őrült fogyasztás-függőségre, ezért a televízió, a komputer, az internet és annak minden, és napról-napra újabb és újabb technikai újításai. Mindez arra szolgál, hogy az ember már reflexeiben se az emberi természetnek megfelelően, hanem torzan, ördögi módon működjön.
„Mivel haragítottuk meg Istent? Mi az oka, amiért így sújt bennünket?” Ez az egyetlen kérdés, amit az Egyház vezetőinek, a papoknak, püspököknek fel kellene tennie. És ez a kérdés, melyre választ kellene adniuk. Nem nekem, nem egy jelentéktelen, kis internetes portálon, hanem a pápának, a legmagasabb pozícióban levőnek, a hívek vezetőjének. Amikor a veszély az egész földet sújtja, akkor ilyesmivel kellene a pápának foglalkoznia, nem pedig pogány udvarok szervezésével, a hitetlenekkel folytatott párbeszédekkel, a pogány vallások képviselőinek a fogadásával, méltatásával, és a politikai, katonai helyzet elemzésével.
(Évekkel ezelőtt volt egy szörnyű baleset az osztrák Alpokban. Egy síelőket, főleg fiatalokat szállító siklóban tűz ütött ki, melynek során nagyon sokan meghaltak. Egy kis csoport menekült csak meg, mégpedig egyes egyedül azért, mert volt közöttük valaki, aki olyan tekintéllyel lépett fel, hogy a körülötte levők elfogadták vezetőjüknek. És aki egyedül őrizte meg hidegvérét, és nem vakon, pánikban rohant a vesztébe, hanem józanul végiggondolta a teendőket. Így okoskodott: a füst felfelé terjed, és bár lefele sokkal hosszabb az út az alagút végéig, a menekülés mégis egyedül arra lehetséges. És lefele vezette a benne bízókat, így menekültek meg. Akik felfelé szaladtak, azok mind meghaltak.)
Az Evangéliumban Jézus megmondta, hogy egyszer vége lesz ennek a világnak, és a szentek, elsősorban Szűz Mária, ezt több ízben megerősítették. A Szentírásból tudjuk, hogy Isten, amikor elhatalmasodott a bűn, több ízben elpusztította a bűnösöket. Maga Jézus többször beszél az özönvízről, sőt a világvégét Noé idejéhez hasonlítja. „A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön és el nem sodorta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,37-39) Szodomáról is sokszor beszélt, amikor a hitetleneket, az Őt elutasítókat ostorozta. „És te Kafarneum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában mentek volna végbe a csodák, amelyek benned történtek, még ma is állna. De mondom nektek: Szodoma földjének elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked.” (Mt 11,23-24)
„De ha betértek valamelyik városba és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára és mondjátok: »Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de azért tudjátok meg: Közel van az Isten országa.« Bizony mondom nektek: Szodoma sorsa könnyebb lesz azon a napon, mint azé a városé.” (Lk 10,10-12)
(Mikor e szavakat másoltam: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt”, átfutott megborzongtam: nem ez történik most? Nem ezt kell csinálni a radioaktív fertőzés ellen? „Lerázni”, vízzel eltávolítani mindenről?)
Ezeket a mondatokat Jézus akkor mondta, amikor szétküldte 72 tanítványát, hogy hirdessék az embereknek, hogy „közel van Isten országa”. Intelmeit, amivel útra bocsátotta őket, így fejezte be: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” (Lk 10,16)
Nos, a világon nincs még egy ország, amelyik olyannyira hevesen utasította volna el Jézus küldötteit, mint Japán. Vannak ugyan olyan országok, melyekben ma kereszténynek lenni büntetendő cselekmény, de ezek az országok az utóbbi években lettek ilyenek, a kezdetekkor nem fogadták ilyen általános ellenségességgel a hittérítőket (Tamás keresztények Indiában, szír keresztények az arab világban, Észak-Afrika katolikussá válása stb.). Japán viszont akkora kegyetlenséggel üldözte a keresztényeket szinte a kezdetektől fogva, hogy hiába voltak mártírjai, hős misszionáriusai, a kereszténység ott soha nem honosult meg. Ez a japán nép mentalitásában tökéletesen nyomon követhető.
A japánok túlnyomó többsége ma is a sinto vallás híve. E vallás a szellemekben hisz, és nincs erkölcsi tanítása. A sinto vallás követői számára egyetlen kötelesség létezik csak, a jó munka és a vezetők iránti engedelmesség.
De nem csak Japánban, hanem a földnek minden olyan részén, melyen a kereszténység nem vert gyökeret, ez mindenben megmutatkozik. A szokásokban, az erkölcsben, az életvitelben, az emberek egymás közötti kapcsolatában stb. Aki járt ilyen helyen, az – legyen keresztény vagy ateista – azonnal észreveszi a különbséget, mely többnyire komolyan taszítja.
„Mivel haragítottuk meg Istent?” És miután ez a mai helyzetben nyilvánvaló, hogy mivel: a temérdek bűnnel, az Isten-tagadással, a mulasztásokkal, a válasz csak így hangozhat: „Tartsunk bűnbánatot, engeszteljünk, igyekezzük Istent kibékíteni azzal, hogy jóvátesszük, amit elkövettük, és a jövőben a helyeset tesszük.” A pápa azonban minderre egyáltalán nem gondol. Úgy megy tovább a megkezdett útján, mintha minden rendben lenne körülötte, mintha naponta nem érkeznének újabb és újabb jelentések harcokról, természeti katasztrófákról, a bűnök újabb fajtáiról.
Egy, a föld felmelegedésével foglalkozó filmben mutatták be a következő szemléltető képet: Ha egy béka beleugrik egy edénybe, melyben a víz éppen forr, akkor azonnal kiugrik, azaz megsérti ugyan magát, de életben marad. Ha ugyanaz a béka egy langyos vízzel teli edénybe ugrik, ott marad. És akkor is ott marad, ha az edényt elkezdik felmelegíteni. Még a felforralt vízből sem képes kiugrani. Ha azt akarjuk, hogy megmeneküljön, ki kell vennünk az edényből.
Ez a béka pontosan úgy viselkedik, mint a mai ember. Ha Japánban rögtön az elején felrobbantak volna a reaktorok, és több millió ember elpusztult volna, talán magához tér. Így viszont, hogy a pusztulás lassan fog csak bekövetkezni, tehetetlenül, szórakozásaiba elmerülve várja, hogy milyen borzalom történik vele.
A fotók a japán erőműről készültek, és itt találhatóak:
http://photos.oregonlive.com/photo-essay/2011/03/fukushima_dai-ichi_aerials.html
német nyelven itt található összefoglaló:
http://www.dasgelbeforum.de.org/board_entry.php?id=207355
angol nyelven itt találhatók összefoglalók:
http://disasterinfo.nlm.nih.gov/dimrc/japan2011.html
http://crisismaven.wordpress.com/
Feltéve: 2011. április 4.