! Mielőtt egy évvel ezelőtt Maeßen atyához mentem lelkigyakorlatra, az a kérdés foglalkoztatott, hogy azok a vereségek, rosszul alakult helyzetek, a legnagyobbaktól a legkisebbekig, melyek a földön történnek, örökre megmaradnak vereségnek, ezen az Utolsó Ítélet, az örökélet sem változtat semmit. Egy példával élve: amikor a magyar jégtánc-párostól elvették a megérdemelt olimpiai aranyérmet, akkor ezen az sem változtatott, hogy az olimpiát követő világbajnokságon a pontozók végre őket hozták ki győztesnek. Az olimpiai aranyat, az olimpián elszenvedett igazságtalanságot ez sem hozta helyre, nem semmisítette meg. De hogyan lehetséges ez Isten igazságossága mellett, tanakodtam. Aztán rájöttem a válaszra. Mert ennek a világnak, és e világ minden, de minden eseményének a valóság, a való élet számára semmi jelentősége nincs, illetve csak annyi, hogy azok mennyiben járulnak hozzá az egyes ember üdvösségéhez.      Felfedezésemet elmondtam Maeßen atyának, aki ezt válaszolta: „Ezzel nagy utat tett előre.” Fatimában a Szűzanya azt követelte, hogy Oroszországot a pápa ajánlja fel Szeplőtelen Szívének, mert ha nem, akkor Oroszország az egész világra elterjeszti tévtanát. Nos, mint ismeretes, a pápák ezt a felajánlást soha nem tették meg. Oroszország tehát elterjesztette tévtanát, azaz a kommunizmust a világon. De mi ebből az ideológiából a legfontosabb elem az üdvtörténet számára? Erre akkor kapjuk meg a választ, ha arra gondolunk, mi az, amit az ördög mindenképpen el akar érni? Az ördögnek, mivel gyűlöli az embert, az igazi, az egyetlen célja az embereket a kárhozatba juttatni. Erre használja a kommunizmust, nem másra. És mi az, ami a lelkeket üdvösségüktől a legkönnyebben megfoszthatja? Ha elhitetik velük, hogy ez a világ azért van, hogy ők jól, kényelmesen éljenek benne. Ha azt hirdetik nekik, hogy ezen a világon is lehet békében, jólétben élni. Ha tekintetüket a túlvilágról erre a földi, múló életre irányítják. Mi volt az, amit a kommunizmus a kezdetekkor az iskolákban tanított? Azt sulykolták bele a gyerekekbe, és rajtuk keresztül mindenkibe, hogy a papok csak azért mondták az embereknek, hogy a túlvilág a fontos, a túlvilágon majd boldogok lesznek, hogy kizsákmányolhassák őket itt a földön. Azt hiszem, ez az a tévtan, amire a Szűzanya gondolhatott. Ez az a tanítás, ami győzedelmesen átjárta az egész világot, annak ellenére, hogy a kommunista hatalmak összeomlottak. Gazdaságilag megbuktak, de ideológiájuk nemcsak hogy él, de virágzik. Mégpedig egyre jobban virágzik, és elsősorban azért, mert a katolikus Egyház szinte elsőként a magáévá tette ezt a tévtant.      Mert mit hirdet maga a pápa? Nem azt, hogy menjen minden jóakaratú ember Assisibe imádkozni a saját istenéhez, hogy ezen a földön béke és jólét legyen? A zsinat nem az embervallást emelte hivatalos rangra? A NOM nem az emberekhez akar fordulni, nem hozzájuk akar szólni? 50 éve az Egyház itt és most, ezen a földön hirdeti a békét, a jólétet. Ezért fordul a pápa szónoklatokkal a világ népeihez, és avatkozik bele olyan dolgokba, melyekhez semmi köze, melyekben úgy sem hallgatnak rá. Aquinói Szent Tamás mondta, hogy egy lélek többet ér, mint az egész világ. A földi élet minden korszakalkotó és kontinensek sorsát meghatározó eseményével nem ér fel egyetlen lélek üdvösségével. A földi dolgoknak kizárólag annyi értelme van, hogy hogyan viselkednek velük szemben, illetve alattuk az emberek: a lelkük üdvét vagy kárát építik-e általuk. Mint a tűzoltók vagy katasztrófavédők próbái: szimulálnak egy balesetet, és azt tanulják, kinek hogyan kell viselkedni az adott helyzetben. A földi eseményeknek is csak ekkora jelentőségük van az örök élet, azaz a való élet számára: csak annyiban számítanak, hogy ki hogyan viselkedett alattuk. Isten ezért engedi meg a látszólagos sorscsapásokat. Ezért engedi meg a mai iszonyatos válságot. Sőt, még rosszabbakat is megenged, ha ez hozzásegíti a lelkeket, hogy végre felismerjék az igazságot. Minél feketébb, minél borzalmasabb a helyzet, annál nagyobb – elvileg – az esély, hogy a kicsit is jóakaratú emberek végre megértik, hogy mi történik, és végre Istenhez fordulnak. A régi ember, ha veszteség érte, így fogadta a bajt: Isten adta, Isten vette el. Erőt a szerencsétlenségek elviselésére abból szerzett, hogy elméjében folyton a túlvilággal foglalkozott. Talán kicsit többet a pokollal, mint a mennyországgal, ami érthető, hiszen a mennyország a földi siralomvölgyben élő ember számára még elképzelhetetlenebb, mint a pokol.      A kommunizmus az embereket arra nevelte, hogy a túlvilág helyett erre a világra nézzenek, ide koncentráljanak. Amiben mi most élünk, az ennek a szemléletnek a diadalmas, tökéletes eredménye. 2011. május 18.