N. N. néhány évvel ezelőtt egy osztrák egyetemen teológiát tanult, jelenleg hittantanárként dolgozik. N. N. tanulmányai során szerzett tapasztalatairól beszámolót készített. Részletek írásából: Tanulmányaim alatt az Egyház tanításával alig-alig foglalkoztunk, a katekizmus és a katolikus dokumentumok szinte semmilyen szerepet nem játszottak. Az oktatók nem tanították, és soha nem mondták, hogy olvassuk ezeket (például az enciklikákat).      Ha az egyházi tanításról szó esett, akkor többnyire csak azért, hogy kritizálják. Különösen feltűnő volt ez a dogmatikában és a fundamentális-teológiában, valamint az erkölcstanban. A katekizmust, bár a résztvevők nagy része semmilyen hittani tudást nem hozott magával, soha nem használtuk. Viszont Jézus keresztáldozatát célzottan átértelmezték: az „áldozat” annyit jelent, mint egy baleset áldozata. Jézus erőszakos körülmények áldozata lett, és nem feláldozta magát, hogy megváltson minket. A vezeklés, az engesztelés gondolatát, az igazságosságot, a katekizmus kijelentéseit, a Biblia tanúságtételét ignorálták és elutasították. A professzorok közül mindössze ketten vagy hárman voltak hűségesek az Egyházhoz. A dogmatikában és fundamentális teológiában, melyeknek a katolikus hit igazságát kellene feltárni és védelmezni, relativizmus uralkodott.      Kételkedem, hogy az e két tárgyat oktató tanárok egyáltalán abban a helyzetben voltak, hogy megértsék az Egyház tanítását. Hiszen elutasították a klasszikus és középkori filozófiát, azaz mindenek előtt a metafizikát. Holott az Egyház tanítása erősen metafizikus jellegű (például átváltoztatás). Az a véleményem, hogy az Egyház válsága többek között a metafizika tudományos válságában gyökeredzik.      Teológia-tanulmányaim alatt két „dogma” volt érvényben: 1) Kant-nak igaza volt, amikor a klasszikus metafizika végét elindította, vagyis a klasszikus metafizika nem létezhet a jelenlegi igazság-igények mellett; 2) a modern teológia ikonjának és szupersztárjának számító Karl Rahner előtti időkre való visszatérés nem lehetséges. Ezen kívül még eretnekségeket is tanítottak. Egy ízben egy professzor azt mondta, hogy boldogok lehetünk, hogy a kereszténység a Szentháromság miatt egy politeista vallás, mert minden monoteista vallás jellegénél fogva erőszakra hajló. Az erkölcstanban sem tanították az Egyház tanítását, hanem ha mégis megemlítették, akkor hibásnak és a Bibliának ellentmondónak állították be. A Szentírást arra használták, hogy megmutassák, az Egyház milyen messze távolodott tőle.      Problematikus volt a vallás-pedagógia- és a pasztorál teológia-oktatás is, melyekben a modern humántudományokat (pszichológia, szociológia) arra használták, hogy az Egyház tanítását cáfolják. Olyan kollégák, akik az Egyház tanításában hittek, és megpróbálták azt megérteni, nagyon kevesen voltak. A diákok túlnyomó többsége ignorálta az Egyház tanítását mind elviekben, mind a gyakorlatban. Az az érzésem, hogy tapasztalataim az egész német nyelvterület teológia-oktatására jellemzőek. Bár nyilván akad még egy-két fakultás, ahol a helyzet bizonyos szakokban jobb, és bizonyára vannak még nem-eretnek professzorok is, de általánosságban a helyzet megfelel az itt leírtaknak. Ismerek olyan hithű diákokat, akik otthagyták az egyetemet az ott tanított masszív eretnekségek miatt, és olyanokat is, akiknek a hite megrendült. Ez a helyzet még a hithű diákok kedvét is elveszi, ami az amúgyis alacsony diákszám miatt különösen veszélyes, és csak a katolikus hit bomlasztását szolgálja. E helyzetért elsősorban a püspökök a felelősek, hiszen az ő feladatuk, hogy az oktatói engedélyt megadják, és az oktatást felügyeljék. A teológiai fakultások egyházi hivatásokat, dolgozókat képeznek ki (papokat, pasztorál-asszisztenseket, hittantanárokat, diakónusokat ..), és ezért az Egyház fennmaradásában fontos szerepet játszanak. Hogyan töltsék be ezt a szerepet, ha az oktatóik az Egyház és annak tana ellen fordulnak? 2011. április 11.