XVI. Benedek pápa könyvében más érdekesség is van.      A Bibliában ugyebár az áll, hogy „tegyetek tanítványaimmá minden népeket”, de Benedek pápa úgy véli, ezt a felszólítást sem szabad immár szó szerint értelmezni. Pontosabban: egy nép van, amelynek a megtérítésére nem szabad törekedni, ez a nép pedig a zsidó. Az ő megtérítésükre irányuló törekvések ugyanis súlyos következményekhez vezettek a múltban – véli a pápa.      „Izrael Isten kezében van, aki megváltja majd »egészében« a megfelelő időben” – írja Benedek pápa, hozzátéve, hogy azt természetesen nem lehet tudni, hogy a »megfelelő idő« mikor érkezik el. A pápa, álláspontjának nagyobb súlyt akarván adni, egyetértőleg idézi könyvében Hildegard Brem cisztercita szerzetest és teológust: „Az egyháznak nem kell törődnie a zsidók megtérítésével, hanem csak várnia kell a megfelelő időre, amit Isten meghatározott.” Nos; ha ez tényleg benne van a könyvben, akkor ez igen súlyos. Ez több mint tévedés. Ugyanis felettébb különös, hogy már az első pápa, Szent Péter is a zsidók megtérítésén fáradozott. Nyilván félreértette a missziós parancsot, hogy ti. tanítsanak meg MINDEN népet annak megtartására, amit az Üdvözítő mondott. Péter apostol még nyilván nem értette meg, hogy itt is vannak kivételek. „Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: »Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat! (…) Izraelita férfiak! Halljátok meg szavamat! A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket – amint tudjátok – általa vitt végbe köztetek. Ezt az embert az Isten elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. (…) Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!« E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: »Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?« »TÉRJETEK MEG – felelte Péter –, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. (…) Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk” (ApCsel 2,14-39). Az apostoli gyakorlat éppen az ellenkezője volt annak, amire most ez a pápa buzdít: először a zsinagógában térítettek, s csak utána a pogányok között... 2010 novembere óta (tehát 4 hónap alatt) ez a csokor állt össze XVI. Benedek pápa jóvoltából:      – a nők lektorátusának lebegtetése;      – a vallásszabadság zsinati megközelítésének többszöri hangsúlyozása;      – II. János Pál pápa boldoggá-avatásának bejelentése;      – érthetetlen kinevezések;      – Az Assisi-botrány megismétlésének bejelentése;      – 2017 ökumenikus megünneplése;      – a Summorum Pontificum kiherélése (de facto visszavonása);      – a meg nem tért zsidók kollektív felelősségének teljes elutasítása;      – a zsidók megtérítésének elutasítása. De nem csak a zsidók megtérítésének elutasítása is „új” a pápa könyvében, hanem a zsidók kollektív felelősségéről szóló kitételei sem felelnek meg teljesen az igazságnak. Mert ez a kérdés összetettebb, mint ahogy a mai kor értelmezi. Ez is olyasmi, mint a vallásszabadság. Sokan nem értik, hogy ezzel a szóval mi bajunk van. Ugyanígy sokan nem értik, hogy az Egyház hogyan teheti bizonyos értelemben kollektíve felelőssé az istengyilkosságban azokat a zsidókat is, akik 2000 évvel később éltek. Jól meg kell érteni. Ez nem faji kérdés, hanem vallási. Itt a »zsidók« alatt azokat a zsidókat értjük, akik a zsinagóga közösségéhez tartoznak, vagyis a mai ortodox és neológ zsidókat és talmudistákat. Ők ma is a »názáreti eretnek« (azaz Jézus) nyílt ellenlábasai, és mint ilyenek, közösséget vállalnak azokkal, akik hajdan megölték Jézust. Jézus idejében még nem létezett a Talmud, annak tanítása kifejezetten Jézus ellen keletkezett.      Ezért nincs jelentősége az eltelt időnek. Mint ahogyan az, aki egy (valóban) neonáci vagy kommunista párt tagja, sem mentheti magát azzal, hogy ő a II. világháború alatt még nem is élt, s ezért nem felelős a diktatúrák tetteiért. De igenis! Azáltal, hogy tagja egy ilyen szervezetnek, lelki közösséget vállal az ősökkel, és ilyen értelemben »kollektíve« bűnös. Tagságával végülis pontosan azt bizonyítja, hogy ha akkor élt volna, ő is ugyanazt tette volna, mint szellemi elődei. Jézus is beszél ilyesmiről: „Azt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna részesek, mint ők, a próféták vére ontásában. Ezzel magatok is megvalljátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Töltsétek csak be atyáitok mértékét!” (Mt 23,30-32) A hajdani nagypénteki könyörgés nagyon jól megmutatta, hogy a zsidó-misszió vallási kérdés: „Könyörögjünk a hitetlen zsidókért is, hogy a mi Urunk Istenünk távolítsa el a leplet szívükről, hogy ők is megismerjék a mi Urunkat, Jézus Krisztust! Mindenható örök Isten, aki a hitetlen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, melyeket e nép vakságának elhárításáért néked fölajánlunk, hogy megismervén igazságodnak fényét, Krisztust, ők is kibontakozzanak a sötétségből!”      Itt teljesen világos, hogy nem faji kérdésről van szó. Ez látszik a „hitetlen” (perfidis) szó használatából is, mely jelzi, hogy itt a nem hívő, nem keresztény zsidókért imádkozunk, és nem általában minden zsidóért. Amikor a zsidók azt kiáltották: „Vére rajtunk és fiainkon”, az nem egy kikerülhetetlen átok volt, amely mintegy varázsszó minden zsidót utolér. Csak azokra érvényes, de azokra érvényes, akik ma is azt mondanák: „Feszítsd meg!” Feltéve: 2011. március 28.