2009 őszétől mostanáig (2011 nyara) tartottak a megbeszélések Róma és a Szent X. Pius Papi Közösség között. Mivel most már a múlthoz tartoznak, természetesen felmerül az a kérdés, hogyan alakul a jövőben a két párt egymáshoz fűződő kapcsolata. Ugyan mindkét oldal katolikusai azt kívánják, hogy folytatódjon a párbeszéd, de mivel az egyesülés iránti ily jámbor kívánságok okot adnak illúziók táplálásához, nekünk meg kell őriznünk józanságunkat, ha nem akarunk az egészen modern világ istentelen őrületében részt venni. A megbeszélések ötlete eredetileg nem a Pius Közösségtől, hanem Rómától indult ki. Róma ezen a módon remélte, hogy a Pius Közösségnek a II: Vatikáni Zsinat neo-modernizmusával szembeni notórius ellenállását megtörheti. A fő akadályt a tan jelentette, mivel a Pius Közösség az ősrégi és változtathatatlan egyházi tanítás által, mint egy erődítmény belseje, jól körül van bástyázva. Tehát ki kellett őt ebből az erődítményből csalogatni. Úgy a neo-modernisták, mint a kommunisták számára a biztos alapon álló ellenséggel a kapcsolat, illetve a párbeszéd mindig többet ígért és többet ígér, mint a semmi – mert az előbbiek csak nyerhetnek ez által, míg az ellenfél csak veszíthet. Ezért ment bele Róma még a tanról szóló vitákba is. Róma bánatára azonban a Pius Közösség négy tárgyaló képviselője feltétel nélkül hisz, és ezért állhatatos maradt. Tehát Róma eleresztette a füle mellett, amit a római négy teológus egyike a megbeszélések után mondott: „Mi nem értjük meg a Pius Közösség képviselőit, és ők nem értenek meg minket.”      Természetes, hogy ez így van. Hiszen kezdettől fogva világos volt, hogy a dialógus relatív gyümölcstelen marad – hacsak a rómaiak nem adják fel neo-modernizmusukat, vagy a Pius Közösség papjai nem árulják el az igazságot. Mivel azonban Róma ki nem állhatja, ha az igazsággal szembeni saját árulása a szánalmas Pius Közösség miatt megmutatkozik, olyan gyorsan nem fogja feladni a próbálkozást. Ez okból hallottuk a római „Ecclesia Dei” egyik szóvivőjét már arról nyilatkozni, hogy a Közösség nemsokára apostoli ordináriátust kaphat. Persze ez lehet egy kísérleti léggömb is, hogy a reakciókat kifürkésszék. De ez az idea egyúttal nagy kísértést is jelent, hiszen az apostoli ordináriátus ellentétben a személyi prelatúrával, független a helyi püspököktől, és ellentétben az apostoli adminisztrációval, mint amilyen a brazil Campos közössége, nincs egyetlen egyházmegyére korlátozva. Mit követelhet ennél többet a Szent X. Pius Papi Közösség? A Pius Közösség azt követeli, hogy Róma térjen vissza az igazsághoz. Mivel tudja, ahogy a kommunisták és a neo-modernisták is, hogy mindennemű gyakorlati együttműködés, mely a hitbeli különbözőségeket megkerüli, idővel valamely emberi okból oda vezet, hogy az igazság az igaz hit ellenségeinek tévtanait magába szívja. A Pius Közösség rendfőnöke ezért utasította vissza nyilvánosan már több ízben a hittani megegyezés megkerülésével történő kánoni egyezmény lehetőségét.      A megbeszélések legalább ismét megmutatták a Pius Közösség és a neo-modernista Róma közötti hitbeli egyenetlenség mélységét. Ezért a katolikusoknak fel kell készülniük arra, hogy a Közösség még egy apostoli ordináriátusra szóló ajánlatot is vissza fog utasítani, legyenek bármilyen jósakaróak is a római tekintélyek. De hát végülis miért olyan fontos a hittan? Mert a katolikus hit egy tan. De miért olyan fontos a hit? Mert mi nélküle nem tetszhetünk Istennek (lásd: Zsid 11,6). És miért kell ennek pont a katolikus hitnek lennie? Nem elég valamilyen másik isten-hit? Nem, mert maga Isten szenvedte el a kereszt kínját, hogy nekünk az egy, igaz hitet kinyilatkoztassa. Minden más „hit” többé vagy kevésbé ellentmond ennek az igaz hitnek, és ezért többé vagy kevésbé hazugság-hit. A következő négy „Eleison kommentár” – a köteles tiszteletadás mellett – azt fogja megmutatni, milyen zavaros a mostani pápa gondolkodása ebben a tekintetben, akármilyen jóakaró is legyen. Kyrie eleison Feltéve: 2011. június 25.