A gyors és egyszerű felelet erre úgy hangzik, hogy egyáltalán nem olyan nehéz lelkünket megmenteni. Az elkárhozott lelkek pokolbeli kínjai részben annak a világos felismeréséből állnak, mily könnyen elkerülhették volna a kárhozatot. Az elkárhozott nem-katolikusok ezt mondhatják: „Tudtam, hogy a katolicizmusban van valami. Csak soha nem akartam ennek igazán a végére járni, mert tudtam, hogy akkor az életemet meg kell változtatnom.” (Winston Churchill mondta egyszer, hogy bár életében minden ember valamikor rábukkan az igazságra, a legtöbb ember inkább kitér az útjából.)
És az elkárhozott katolikusok azt mondhatják: „Isten ajándékozta nekem a hitet, és én tudtam, hogy csak egy jó gyónásra lenne szükségem. Mégis úgy gondoltam, hogy kényelmesebb máskorra hagyni – és ezért haltam meg bűneim állapotában.”
A pokolban minden lélek tudja, hogy saját hibájából és saját döntéséből van ott. Emiatt nem lehet Istent felelőssé tenni. Ezek az elkárhozott lelkek életükre visszatekintve világosan felismerik Isten igyekezetét, mellyel meg akarta akadályozni, hogy a pokolba kerüljenek. Csakhogy ezek a lelkek sorsukat szabad akarattal választották, és Isten tiszteletben tartotta az elhatározásukat.
Merüljünk el egy kicsit mélyebben ebben a témában!
Isten végtelen jóságában, nagyvonalúságában és boldogságában – valamint mindennemű szükségszerűség nélkül – úgy határozott, hogy olyan képességgel megáldott teremtményeket alkot, akik részesedni tudnak az Ő örök üdvösségében. Mivel Isten lélek (Jn 4,24), e lényeknek is kellett, hogy lelkük legyen, és nem állhattak pusztán anyagból, mint az állatok, a növények és az ásványok. Ezért teremtette meg a testnélküli angyalokat, valamint az embereket szellemi lélekkel az anyagból álló testben.
Csakhogy ez a szellemszerűség – mely által lesznek az angyalok és az emberek egyáltalán képesek az isteni boldogságból részesedni – értelemből és a szabad akaratból áll. Valóban, egy lélek az Isten üdvösségéből való részesedést csak a szabad akaratából nyerheti el, mellyel önként dönt Isten mellett. De hát hogyan lehetne ez az Isten melletti döntés valóban önkéntes, ha nem is létezne más lehetőség a lélek számára, vagyis olyan, mely Istentől elvezeti? Milyen érdemet szerezhet például az a fiú, aki úgy dönt, hogy egy Shakespeare művet vesz meg, ha a könyvesboltban csak Shakespeare könyvek kaphatóak? De ha létezik rossz alternatíva is, és ha az akarat tényleg és nem csak látszólag szabad, akkor hogyan fordulhatna az elő, hogy ne legyen olyan angyal és ember, aki a rosszat választja?
A következő kérdés persze erre az lehetne, hogyan engedhette meg Isten az Ő előrelátásában, hogy a lelkek többsége vonja magára a kárhozat eme borzalmas büntetését szeretetének visszautasítása miatt? A válasz ez: minél borzalmasabb a pokol, Isten annál biztosabban adja meg minden élő embernek az elegendő kegyelmet, világosságot és erőt, hogy elkerülje ezt a büntetést – bár igaz, ahogy már Aquinói Szent Tamás ezzel kapcsolatban megmondta: Az emberek többsége a pillanatnyi és ismert érzéki örömöket előnyben részesíti a paradicsom jövőbeli és ismeretlen örömeivel szemben.
Akkor miért domborította ki Isten olyan nagyon az érzéki örömöket? Egyfelől valószínűleg annak biztosítására, hogy a szülők gyerekeket nemzenek, akik később benépesítik Isten mennyországát. Másfelől azonban azért is, hogy azon emberek igyekezetét érdemtelibbé tegye, akik a földi szórakozások utáni vágyat az eljövendő élet igazi boldogságáért háttérbe szorítják – ama boldogságért, mely azoké, akik akarják! Csak elég erősen kell akarnunk (Mt 11,12)! („A mennyek országát az erőszakosok szerzik meg.”)
Isten nem középszerű Isten, ezért az Őt szerető lelkeknek nem akar középszerű paradicsomot nyújtani.
Részlet egy régebbi Eleison-kommentárból:
A mai világban különösen bíznunk kell Istenben. A jó Isten még szörnyűbb dolgokat is meg fog engedni, előreláthatólag még rosszabb lesz minden, mégpedig sokkal rosszabb. Ezt a jó Isten meg fogja engedni, még pedig egyes egyedül lelkünk javáért. Nagyon sok lélek van, akiket már csak a legrosszabb képes felrázni, kijózanítani. Ezért fog a jó Isten úgy tenni, mint Noé idejében. Az emberiség a „rossz útjára tért”, mondja a Szentírás, még pedig olyan nagy mértékben, hogy csak az özönvíz volt képes arra, hogy még sok lélek megmenekülhessen. Mert amikor a víz vészesen emelkedni kezdett, az embereknek még maradt annyi idejük, hogy megbánják bűneiket, amit különben nem tettek volna meg. Ha a mai erkölcsi romlás még tovább folytatódik, akkor minden lélek a pokolba jut. Tehát a jó Isten ezt meg fogja szakítani. De hogy mikor teszi ezt meg, azt nem tudjuk. De biztos, hogy véget fog neki vetni egy szörnyűséges ítélettel. Hogy mikor, azt nem tudhatjuk. Addig nekünk meg kell tennünk, amit tudunk.
Kyrie eleison
Feltéve: 2011. január 25.