Nem mindenki ért egyet az előző heti Eleison kommentár véleményével, mely úgy hangzott, hogy a zsinati pápák szubjektív jó szándéka vagy jó akarata megakadályozza, hogy hajmeresztő objektív eretnekségeik érvénytelen pápákká tegyék őket. (lásd: Dörmann professzor munkáját II. János Pál „Mindenki meg van váltva”-tanításáról, és Tissier püspök „A kereszt kiüresítése XVI. Benedek által” című munkáját.)      Az ezzel ellentétes vélemények a zsinati pápák tévtanításait annyira súlyosnak ítélik, hogy 1) képtelenségnek tartják, hogy ezeket az eretnekségeket Krisztusnak egy valódi helytartója mondhatta ki; vagy azt mondják, 2) hogy még a nagyon jó szándék sem képes ezen eretnekségeknek a mérgét közömbösíteni; vagy 3) hogy, a zsinati pápák esetében a szubjektív jó szándék ki van zárva, hiszen ők még a régi teológiában lettek kiképezve.      Most e három érvelésre akarok a legnagyobb nyugalommal válaszolni. Először: Egyedül Isten tudja bizonyossággal, hogy mely pontig engedi meg helytartójának ellene elkövetett – legalábbis objektív – csalását. Mindazonáltal a Szentírásból tudjuk, hogy Jézus Krisztus visszajövetelekor alig talál majd hitet a földön – „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8)      Kérdés, hogy vajon 2011-re a katolikus hit már elérte-e ezt a Szentírásban említett kevés hitet? Szerintem még nem, ezt nyugodtan feltételezhetjük. Ebben az esetben Isten megengedheti, hogy helytartója még rosszabbat is tegyen, anélkül, hogy megszűnne eközben az Ő helytartója lenni. Nem azt tanuljuk a Szentírásból, hogy Kaifás éppen akkor volt főpap, amikor az elképzelhető leggonoszabb gaztettet tervezte Isten ellen, vagyis a Jézus Krisztus elleni durva bírói tévedést, az ártatlan Jézus kivégzését? (lásd: Jn 11,50-51) Másodszor: Való igaz, hogy az Egyház számára a jóakaratú eretnekek objektív eretnekségei sokkal súlyosabban esnek a latba, mint a szubjektív jó szándékaik. És az is igaz, hogy sok objektív eretnek szubjektív meg van győződve saját ártatlanságáról. E két okból van az Anyaszentegyháznak – ha egészséges – olyan eszköze, mellyel az ilyen, gyakorlatilag eretnekeket arra kényszerítheti, hogy vagy visszavonják tévtanaikat, vagy legyenek teljesen formálisan is eretnekekké.      Ez az eszköz az inkvizítorok léte, akikre az Egyház ráruházza Istentől kapott tekintélyét, hogy ők az eretnekségeket megállapítsák és elítéljék, hogy ezáltal a tan tisztasága megőriztessen.      De mi történik, ha az Egyházban maga a legmagasabb tekintély mond ki objektív eretnekségeket? Ki áll akkor a pápák fölött, és kinek van meg a tekintélye, hogy korrigálja őket? Senki.      Kimondhatjuk akkor, hogy Isten feladta az Egyházát? Nem: De súlyos próbatételnek teszi ki, mely túlságosan is megérdemelt a langyos katolikusok mai hatalmas tömegei miatt – beleértve, Istennek panaszoljuk, a tradicionalistákat is. Harmadszor: Valóban, mind II. János Pál, mind XVI. Benedek zsinatelőtti kiképzést kapott filozófiából és teológiából. De abban az időben már egy évszázada a kanti szubjektivizmus és a hegeli evolucionizmus ásta alá az objektív és változtathatatlan igazság fogalmának magvát.      Az igazság eme fogalma nélkül a változtathatatlan katolikus dogma fogalma azonban már nem válik érthetővé. Természetesen lehet azzal érvelni, hogy mindkét pápa erkölcsileg hibás abban – például az emberek körében való népszerűség hajszolása vagy az intellektuális gőg miatt –, hogy lecsúsztak a materiális eretnekségbe. Mindazonáltal az erkölcsi vétek nem pótlék a mérvadó dogmatikus elítélés számára, mely e pápákat materiális eretnekből bizonyossággal formális eretnekké nyilváníthatja ki. És mivel csak a formális eretnekeket zárják ki az Egyházból, és mert az egyetlen biztos módszer a formális eretnekség bebizonyítására egy pápa esetében nem alkalmazható, a zsinati pápák problémájáról alkotott véleményekben bizonyos nyitottságot, eldöntetlenséget kell fenntartani.      Egyfelől igazságtalan, hogy a liberális „tradicionalisták” a „szedisvakantista” szóból egyfajta szitokszót csinálnak, másfelől a szedisvakantisták érvei nem annyira megalapozottak, ahogy ők szeretnék vagy hirdetik.      Összefoglalva azt lehet mondani, hogy a szedisvakantisták talán még katolikusok, másfelől azonban egyetlen katolikus sincs arra kötelezve, hogy szedisvakantista legyen. Én például hiszem, hogy a zsinati pápák valódi pápák. Kyrie eleison Feltéve: 2011. május 9.