Jasny atya 1996-ban, amikor Salzburgban szolgált, gyakran prédikált az akkoriban terjedni kezdő szatellit adásokról. A házak tetején megjelenő parabola antennákon olvasható SAT szóról azt mondta, hogy azokat – a jelenség lényegét tekintve – akár Sátán nevének rövidítéseként is értelmezhetjük.      Emlékszem, hogy 2000-ben egy rádióműsorban valaki elmesélte, hogy nem érti, mit akarnak az internettől, mert ő a világhálón egy bizonyos állás után kutatva, egy azaz egyetlen egy bejegyzést talált. Aztán eltelt egy-két-három év, és a legádázabb komputer és internet-ellenesek (mint például én, aki azt mondtam, hogy amikor már minden 80 évesnek lesz komputere, nekem akkor sem lesz) is komputer-függők lettek. No nem mindegyik önszántából (mint én sem), hanem kényszerből: előbb csak a nyomdák nem vették át a papír-szöveget (ekkor kellett nekem komputert vennem), aztán az állam és a különböző intézmények szép lassan úgy behálóztak bennünket, hogy se az adót, se a pénzügyeinket, jószerével már semmit nem lehet internet nélkül elintézni. Elnézve a mai 30-35 év alatti generációt, azt lehet tapasztalni, hogy mindazon borzalmak közül, amik az elmúlt 100 évben érték az emberiséget, az internet büszkélkedhet azzal a kétes, nyugodtan mondhatjuk sátáni dicsőséggel, hogy a legnagyobb mértékben vett részt az ember nem-emberré korcsosulásában. Állattá alacsonyodásról már nem lehet beszélni, mert az állatok nem hazudtolták meg a teremtés során kapott természetüket, vagyis azok maradtak, amivé Isten teremtette őket, míg az emberekkel éppen az a baj, hogy már nem emberek többé. Isten a saját képmására teremtette az embert, és olyan tulajdonságokkal ruházta fel, melyek emberlétükhöz tartoznak, annak elszakíthatatlan részei, vagyis nem csak a jók vagy rosszak, a hívők vagy hitetlenek, hanem egyszerűen minden ember veleszületett sajátossága. Ezek közé tartozik a szemérem érzete. És a jó és rossz megkülönböztetésének képessége. Nekem úgy tűnik, e kettő legteljesebb körű, legradikálisabb eltűnését az internet hozta magával. Williamson püspök úr azt írja eheti kommentárjában, idézve Tertullianust, hogy a katolikus hit gyengülése hozza magával a gonosz hatalmának növekedését. És azt is, hogy összeesküvések ugyan vannak, csak nem kell mindenütt ezeket keresni és hibáztatni. Maeßen atya ezzel kapcsolatban azon a véleményen van, hogy nyilvánvaló, hogy az emberek gonoszsága a bajok okozója, de azért vannak olyan erők, melyek ezt felismerve, ezen erőket különösen terjesztik és kihasználják saját céljaikra.      Ez az internetre lefordítva, annyit jelent, hogy nem lehetetlen, hogy bizonyos körök, azaz Isten ellenségei rájöttek, hogy az embereket, különösen a fiatalokat a hiúságukkal lehet a legkönnyebben és a leggyorsabban elemberteleníteni. Hogy a fiatalok képtelenek ellenállni az önmutogatás vágyának, hogy azt a gyerekkori hiedelmet, hogy mi vagyunk a világ közepe, körülöttünk forog minden, a legkönnyebben az internetes világban lehet a felnőtt korra is kiterjeszteni, s így az embereket egész életükre mintegy csecsemő-létre és -értelemre korlátozni. Salzburgban a Pius-kápolna közelében van egy fotó-stúdió, melynek kirakatában nemrégen egy hatalmas képet láttam egy meztelen nagy hasú nőről. Mint kiderült állapotos voltát megörökíteni jött a stúdióba, ahol nemcsak lefényképeztette magát, de fotójának közszemlére tételével is egyetértett, nyilván nagy örömmel. Az a tény, hogy a fotóüzlet tulajdonosa ezt a képet tette a díszhelyre, azt bizonyítja, hogy ez jelenti ma a legnagyobb reklámot. Vagyis, a 30-35 év alatti generációra az hat a legerősebben, ha „sztárt” csinálnak belőlük. Ha az egész világ előtt kiteregethetik, szinte kifordíthatják legbensőbb lényüket! Ez viszont már nem csak abnormális, de kifejezetten sátáni! A szemérem velünk született tulajdonság. Az internet világa, a blogok, a közösségi oldalak, a televíziók naponta növekvő számú műsorai, melyeknek mind az a lényege, hogy az emberek minél jobban, minél részletesebben, minél szemérmetlenebbül teregethessék ki mindazt, amitől „emberek”, csírástól irtják ki a szeméremérzetet az emberekből, mind azokból, akik ezt aktívan csinálják, mind azokból, akik NÉZIK, OLVASSÁK. Az elsők olyanok, mint a kommunizmus nagy vezérei, akik abból éltek, hogy tapsoltak nekik, az utóbbiak pedig azok, akik attól élnek, hogy valakinek ütemesen tapsolhatnak. Az a tény, hogy ebben a folyamatban a nem-katolikusok részt vesznek, sőt óriási örömmel és buzgalommal, azzal magyarázható, amit Tertullianus mondott: ahogy távolodik az ember Istentől, úgy közeledik a Sátánhoz, lesznek megnyilvánulásai sátániak. De hogy a magukat katolikusnak mondók is egyre nagyobb számban így viselkednek, mégis csak gondolkodásra késztető. Ez ugyanis annak bizonyítéka, világos jele, hogy az illetőknek nincs lelki életük, hiszen, aki Istennel szoros kapcsolatban van, az Vele beszélget, az Előtte tárja fel magát, és ezért irtózik attól, hogy mások előtt kitárulkozzon. Georg May professzor mondta, hogy az Egyház mai krízise a püspökök krízise. Erre gondolva, ki lehet mondani, hogy a mai fiatalság válsága a nevelők, a szülők, a felelősök válsága. Azoké, akiknek Isten állapotbeli kötelességükké tette, hogy neveljék, irányítsák a rájuk bízott vagy az ő tanácsukat kérő embereket. Amióta megértettem, hogy ez a világ valóban a siralom völgye és nem kell benne jót várni vagy keresni, szinte már csak egy dolog tud megrendíteni: az, hogy egyetlen vezetőt nem látok, aki Istentől elrendelt ezen állapotbeli kötelességét teljesítené.      Miért nem? Egyfelől, mert már maguk sem tudják, mi a helyes. De legfőképp azért, mert félnek az árral szembe úszni. Félnek mást mondani, mint amit a divat elvár tőlük, és ebben se a tradicionalista, se a modern katolikus az égvilágon semmiben nem különbözik a legpogányabb ateistától. Végül vannak azok, akiknek Isten nem adott tekintélyt, hivatalt mások nevelésére, figyelmeztetésére. Wilhelm atya és Maeßen atya szerint egy katolikus hívőnek ilyen esetben is Istentől elrendelt kötelessége a figyelmeztetés, de csak EGYSZER. És ilyenkor derül ki, hogy ebben a mai internet-vezérelte világunkban értelemmel, józansággal már semmit nem lehet elérni, hiszen a szemérem, a jóérzés, a tekintélytisztelet elvesztésével az emberek azt a képességüket is elvesztették, hogy meg tudják állapítani, hogy mi a valódi és mi a hamis. Olyanok, mint azok, akik nem tudják, hogy melyik a jobb és melyik a bal kezük. Egy olyan embernek azonban, aki ezt nem tudja, lehetetlenség elmagyarázni, hogyan jut el az egyik pontból a másik pontba, mondjuk a Gellérthegyről a Bazilikába. Ugyanígy olyanoknak, akik már nem is tudják, mi az a szemérem, mi az a jóérzés, képtelenség elmagyarázni, hogy mit lehet és mit nem lehet csinálni.      Maradna tehát a fegyelmezés, a határozott tiltás, a pofon, ahogy a világon mindig, vagy a korbács, a kéz levágása, ahogy bizonyos korokban, például Szent István korában volt szokás. Ezekre viszont láthatóan senki sem hajlandó már. Így logikus az a következtetés, hogy egyedül Isten közvetlen beavatkozása, mondjuk egy hatalmas katasztrófa formájában, térítheti csak észhez az embert. Befejezésül a most feltett cikkekből idézek néhány ide vonatkozó mondatot: Dr. Búzás Gerő, tabi plébános írásából való a következő két idézet: »A gyermekeken – a VIII. osztály felé haladás egyenes arányában – bizony érzik az atheista szellem: a tekintélytisztelet hiánya jellemzi szegény tanulóinkat talán a legjobban.«      »Sok magyar, kb. 200.000 menekült külföldre, köztük többen Tabról is. Hírek jönnek, hogy sok közülük kint követelőzően, sőt kihívóan viselkedik. Ha így van, az annak a szellemiségnek megnyilvánulása, melyet a tekintélytisztelet hiányának, azaz az elkereszténytelenedésnek nevezünk és tapasztalunk idehaza.« Ezek pedig a protestantizmusról, illetve annak atyjáról, Lutherről – Bilkei Ferenc atya cikkéből valók: »Átkozott minden tanítás, amely az enyémtől eltér.« – » Luther kiválasztotta a Szentírásból azt, ami neki tetszett, abba belemagyarázta azt, amit önmagának megfelelőnek talált, a többit pedig nem vette figyelembe.« 2011. november 10.