Kérdés: Miért kezelik azt a tanbeli preambulumot, amit Levada bíboros szeptember 14-én nyújtott át Önnek, ilyen titoktartással, mind a Hittani Kongregáció, mind a Szent X. Pius Papi Közösség részéről? Mit rejteget ez a hallgatás a tradíció papjai és hívei elől?
Msgr. Fellay: A diszkréció minden fontos terv normális velejárója, ez garantálja az ügy komolyságát. A nekünk átadott doktrinális preambulum, miként ez a kísérő írásból kiderül, olyan dokumentum, melyet magyarázatokkal és változtatásokkal lehet ellátni. Nem egy végleges szövegről van tehát szó. Rövidesen választ adunk erre a dokumentumra, melyben nyíltan felsoroljuk azokat a tanbeli pozíciókat, melyekhez nekünk véleményünk szerint feltétlenül ragaszkodnunk kell. A Szentszékkel folytatott tárgyalások kezdete óta az volt az állandó gondunk – ezt tárgyaló partnereink pontosan tudják –, hogy a tradicionális pozíciót lojálisan képviseljük.
A pillanatnyi helyzet ellenére, mely terjedelmes tisztázást igényel, a diszkréció Róma oldaláról szintén igen ajánlott, hiszen a preambulum szövege azt a veszélyt rejti magában, hogy a progresszívisták ellenkezését kiváltsa. Ezek már a zsinatról folyó egyszerű vitát is elutasítják, mert ezt a pasztorális zsinatot megvitathatatlannak és „nem-megtárgyalhatónak” tekintik, mintha dogmatikus zsinatról lenne szó.
Kérdés: Mind ezen óvintézkedések ellenére az FSSPX vezetőinek az október 7-i Albano-ban megtartott tanácskozásán hozott határozatait az interneten széles körben terjesztik, bár különböző forrásokból, de egybehangzó tartalommal.
Msgr. Fellay: Az interneten az indiszkréciók tömegével találkozunk! Ugyanakkor való igaz, hogy ez a doktrinális preambulum nem nyerheti el elfogadásunkat, bár benne van egy „legitim vita” keretének lehetősége a zsinat bizonyos pontjairól. De milyen nagy ez a keret? Az ajánlat, melyet ezekben a napokban terjesztek elő a római auktoritásoknak, valamint az ő válaszuk teszi majd számunkra lehetővé, hogy felmérjük azokat a lehetőségeket, melyeket kapunk. Akármilyen is lesz e tárgyalások eredménye, a végső dokumentum – akár elfogadva, akár visszautasítva – nyilvánosságra lesz hozva.
Kérdés: Mivel az Ön szemében ez a dokumentum nem eléggé világos, nem az lenne a legegyszerűbb, ha megfogalmazóinak mint elfogadhatatlant visszaadná?
Msgr. Fellay: A legegyszerűbb talán, de nem a legbecsületesebb. Mivel a kísérő levél lehetőséget ad a tisztázó megjegyzések beillesztésére, nekem az tűnik szükségesnek, hogy ezeket kérjük, ahelyett, hogy egyből visszautasítanánk. Ami nem jelenti azt, hogy az adandó válaszunknak ez elébe vág.
Mivel Róma és köztünk a vita lényegét tekintve tanbeli, és mert nagy részben a zsinat körül forog, de azért is, mert ez a disputáció nem csak a Szent X. Pius Papi Közösséget, hanem az egész Egyházat érinti, a pontosítások, melyeket vagy megkapunk, vagy nem, egy nem elhanyagolható előnnyel bírnak. Jobban ki fogják domborítani, hol vannak a nehézségek, és hol rejlenek a megoldások. Pontosan ez az a szellem, mely teológiai vitáinkat az utolsó két évben állandóan vezérelték.
Kérdés: Ez a dokumentum egy kánoni státus előfeltétele. Nem mond le itt implicite arról az útirányról, melyet Ön rögzített le: nevezetesen, hogy mindenfajta gyakorlati megegyezést doktrinális megoldásnak kell megelőznie?
Msgr. Fellay: Valóban egy preambulumról, azaz előfeltételről van szó. Ennek elfogadása vagy visszautasítása a feltétele egy kánoni státus elnyerésének vagy elutasításának. A tan semmiképpen nem ezután jön. Mielőtt egy lehetséges kánoni státus mellett elköteleznénk magunkat, a tradíció – melyhez hűségesen ragaszkodunk – kritériumai alapján nagyon pontosan áttanulmányozzuk ezt a preambulumot. Mivel nem felejtjük el, hogy igenis a tanbeli különbözőségek azok, melyek 40 év óta a Róma és köztünk levő véleménykülönbségek elején állnak. Ezeket félretolni, hogy kánoni státust kapjunk, azzal a ténnyel állít szembe minket, hogy elkerülhetetlenül ugyanazon divergenciák keletkezését éljük át, mint eddig. Ez a kánoni státust több mint kétessé teszi, egyszerűen végrehajthatatlanná.
Kérdés: Tehát a két évig tartó teológiai tárgyalások után semmi nem változott Róma és a Szent X. Pius Papi Közösség között?
Msgr. Fellay: Ezek a megbeszélések a teológusainknak lehetővé tették, hogy egyenesen feltárják a zsinat központi pontjait, melyek a tradíció fényében nehézséget okoznak. Párhuzamosan ezzel és talán éppen e teológiai tárgyalások következtében az utolsó két év alatt a mienkétől eltérő hangok is meghallgatásra találtak. E hangok olyan kritikákat fogalmaztak meg, melyek megegyeznek a mienkével a zsinatot illetően.
Például Mons. Brunero Gherardini „II. Vatikánum, egy elintézésre váró diskurzus” című művében a zsinat dokumentumainak különböző fokú tekintélyét, valamint azt az „ellenszellemiséget” hangsúlyozta, mely a kezdetektől belopakodott a II: Vatikáni Zsinatba. S. E. Athanasius Schneider püspök szintén vette magának a bátorságot, és 2010 végén egy Rómában megrendezett kongresszuson Syllabust követelt, mely a zsinat interpretálásának tévedéseit ítéli el. Ugyanebben a szellemben mutatta meg Roberto de Mattei történész utolsó könyvében, „II. Vatikánum, egy eddig megíratlan történet”, azokat az ellentmondó befolyásokat, melyeket a zsinatra gyakoroltak. De meg kell említeni az olasz értelmiségiek XVI. Benedek pápához intézett kérését is, melyben a zsinat mélyebbre ható vizsgálatát követelik.
Mind ezek a kezdeményezések, mind ezek az intervenciók világosan mutatják, hogy már nem egyedül a Szent X. Pius Papi Közösség látja csak a doktrinális problémákat, melyeket a II. Vatikánum vet fel. Ez a mozgalom terjed, és többé már nem állítható meg.
Kérdés: Igen, de ezek az egyetemi tanulmányok, ezek a tudományos analízisek nem adnak konkrét megoldásokat azokra a problémákra, melyeket a zsinat itt és most állít elénk.
Msgr. Fellay: Ezek a munkák a zsinat által előidézett tanbeli nehézségeket tárják fel, következésképpen megmutatják, miért olyan problémás a zsinathoz való ragaszkodás. Ez egy első, jelentős lépés.
Rómában azok a különböző interpretációk, melyeket a vallásszabadságról adnak, a változtatások, melyeket e témával kapcsolatban a katolikus Egyház katekizmusában végrehajtottak, a korrektúrák, melyeket jelenleg az egyházjog számára tanulmányoznak …, mind ezek rámutatnak azokra a nehézségekre, melyek abból adódnak, ha minden áron a zsinati szövegekhez akarnak ragaszkodni. A mi szemszögünkből nézve ez nagyon szépen rávilágít az olyan tanhoz való ragaszkodás lehetetlenségére, mely állandóan mozgásban van.
Feltéve: 2011. december 1.
Kérdés: Ön szerint mi az, ami ma még biztos tanbelileg?
Msgr. Fellay: Úgy tűnik, az egyetlen tan, ami nem változott, a Credo, a katolikus hitvallás. A II. Vatikáni Zsinat pasztorális akart lenni, ezért nem definiált egyetlen dogmát sem. Nem fűzte hozzá a Credóhoz: „Hiszek a vallásszabadságban, az ökumenizmusban, a kollegialitásban.” Ma már még sem elég a Credo ahhoz, hogy valakit katolikusnak ismerjenek el? Nem fejezi ki az egész hitet? Talán ma már megkövetelik azoktól, akik megtagadják tévedéseiket és az Egyházzal akarnak egységbe kerülni, hogy a vallásszabadságban, az ökumenizmusban és a kollegialitásban való hitüket is megvallják?
Nekünk, Lefebvre érsek szellemi fiainak, aki mindig megtagadta, hogy párhuzamos egyházat alapítson, aki mindig hű akart maradni az örök Rómához, egyáltalán nem okoz nehézséget, hogy a Credo minden cikkelyéhez teljes terjedelmében ragaszkodjunk.
Kérdés: Lehet ebben a kontextusban az egyházi válság számára valamilyen megoldás?
Msgr. Fellay: Csoda nélkül nem lehet közvetlen megoldás. Hogy az Orleansi Szűz egyik mondatával fejezzem ezt ki: A katonák harcba hívása nélkül azt akarni, hogy Isten megadja a győzelmet, a szökés egyik formája. A válság végét akarni, anélkül, hogy érintettnek vagy belekeveredettnek érezzük magunkat, egyet jelent azzal, hogy nem szeretjük igazán az Egyházat. A Gondviselés nem oldoz fel bennünket az alól, hogy elvégezzük állapotbeli kötelességeinket ott, ahova állított bennünket, sem az alól, hogy felelősségünket vállaljuk és megfeleljünk a nekünk nyújtott kegyelmeknek.
Az egykor keresztény országokban az egyház jelenlegi állapotát legjobban a hivatások drasztikus csökkenése mutatja. Párizsban 2011-ben összesen négy papszentelés, a római egyházmegye számára 2011/12-es évadban egyetlen egy! Ezek a számok a papok számának riasztó csökkenését jelentik.
Egyszóval kifejezve, az egyházi hierarchia ma olyan struktúrák előtt áll, mely az állandó visszaesésben levő személyi kör számára túldimenzionált. Ilyen helyzetben minden ügyintézés sztrájkol, nem csak a gazdasági területen. Egy példán bemutatva: egy olyan kolostort, melyet eredetileg 300 nővér számára építettek, három megmaradtért kell fenntartani. Eltarthat ez még akár csak 10 évig is?
Fiatal püspökök és papok, akik ilyen helyzeteket örökölnek, egyre jobban ráébrednek a modern világ felé nyitás 50 évének meddőségére. Ők nem egyedül a társadalom hitetlenségét okolják a kialakult helyzetért, hanem a zsinat felelősségét kutatják, mely az Egyházat e tökéletes szekularizációban élő világ felé megnyitotta. Azt kérdezik maguktól, vajon az Egyház valóban anélkül tudott-e a modernség ekkora fokához alkalmazkodni, hogy közben annak szellemét nem vette át?
Ezek a püspökök és papok kérdéseket tesznek fel maguknak, és néhányan nekünk is – bár titokban, mint Nikodemus. És mi azt válaszoljuk nekik, hogy ilyen nagyfokú hanyatlás láttán meg kell kérdezni, vajon a tradíció tényleg csak egy egyszerű opció, vagy ez a szükséges megoldás? Erre azt válaszolni, hogy csak egy opció, azt jelenti, hogy a válságot elbagatellizáljuk, sőt, tagadjuk, és megelégszünk olyan intézkedésekkel, melyek már bebizonyították sikertelenségüket.
Kérdés: Ha a Szent X. Pius Papi Közösség Rómától megkapná a kánoni státust, akkor sem tudna helyben megoldást kínálni, hiszen a püspökök tiltakoznának ez ellen, úgy, ahogy a hagyományos miséről szóló motu proprio esetén is tiltakoztak.
Msgr. Fellay: A püspököknek Rómával szembeni ellenállása a tridenti miséről kiadott motu proprioval kapcsolatban néma, de hatásos módon fejeződött ki, és számos püspök részéről makacsul meg is maradt a pro multis-szal kapcsolatban is, melyet XVI. Benedek pápa a mise kánonjában a nemzeti nyelvekre történt fordításban „sokakért” és nem „mindenkiért” akart lefordíttatni. Valóban, bizonyos püspöki konferenciák ragaszkodnak ahhoz, hogy a téves fordítást használják továbbra is, mint például legutóbb Olaszországban történt [és Németországban].
Ily módon a pápa maga megtapasztalhatja több püspöki konferencia saját elválását Rómától, mind e, mind sok más területen. Ez nagyon megkönnyíti a számára, hogy felmérje azt az elkeseredett oppozíciót, amit a Szent X. Pius Papi Közösség kétségtelenül meg fog kapni a püspökök részéről a saját egyházmegyéjükben.
Azt beszélik, hogy maga XVI. Benedek pápa kívánja a kánoni megoldást; ez esetben neki kell meg ragadnia azokat az eszközöket, melyek ezt a megoldást egyáltalán reális módon lehetővé teszik.
Kérdés: A pillanatnyi válság súlyossága miatt szólította fel a híveket az újabb Rózsafüzér-hadjáratra?
Msgr. Fellay: Mindenekelőtt azért szólítottam fel ezekre az imákra, mert azt akartam, hogy a papok és a hívek a napi imádság és a rózsafüzér titkainak mélyebb szemlélete által bensőségesebben kötődjenek Urunkhoz és szent Anyjához. Nem közönséges helyzetben élünk, mely megengedné számunkra, hogy középszerű rutinnal elégedjünk meg. Az aktuális válság igazi megértése nem az interneten terjesztett híresztelésekből áll – ugyanolyan kevéssé, ahogy politikai ravaszságban vagy diplomáciai tárgyalásokban. Ezt a válságot a hitből kiindulva kell nézni. Egyedül az Urunkkal és Boldogasszony Anyánkkal való folyamatos kapcsolat fogja minden, a tradícióval egyesült pap és hívő számára a megítélés azon egységét megőrizni, melyet a természetfeletti hit nyújt. Így tarthatunk össze az összevisszaság e periódusában.
Imádkozunk az Egyházért, Oroszország felajánlásáért, ahogyan azt a Szűzanya Fatimában követelte, és az Ő Szeplőtelen Szívének a győzelméért. Ily módon tudunk felülemelkedni a túlságosan is emberi reményeken, és a nagyon is természetes félelmeken. Csak ezen a magaslaton tudjuk valóban az Egyházat szolgálni, állapotbeli kötelességeink teljesítésében, mely mindannyiunkra ki lett mérve.
Menzingen, 2011. november 28.
Feltéve: 2011. december 2.