Húsvéti ünnepkör Húsvéti homilia az órigenészi hagyományból (Fordította: Kránitz Mihály) 4. Az áldozat osztatlan egysége által a Törvény szükségképpen Krisztus előképe volt, amint ezzel előre ábrázolta az Egyház egységét is.      Valóban Krisztusban, és Krisztus áldozatában van üdvösségünk és azt is tudjuk, hogy minden előzménye eljövetelének előkészítője volt, és az egész emberiségnek kezdettől fogva ez volt az egyetlen kilátása, hogy Krisztus mindenkiért lesz áldozat. Arról is meg vagyunk győződve, hogy az egy egyházban van meg ez az üdvösség, és a katolikus egyházon és hiten kívül nem lehet sem részesedni Krisztusban, sem üdvözülni! (Mintha Cyprianus tételét ismételné meg: „Extra ecclesiam nulla salus”) Mindezeket tudva azt is tudjuk biztosan, hogy nem a törvényelőírásaiban, hanem Krisztusban vált valóra a világ üdvözítése. Az istentelen eretnekeknek sem adunk alapot semmi reményre, hanem megfosztjuk őket minden reményüktől, mert a legcsekélyebb mértékben sem részesülhetnek Krisztusban, sőt teljesen alaptalanul hivatkoznak az üdvözítő névre, hogy megtévesszék és károsítsák azokat, akik csak inkább a névre, a külsőre tudnak adni, s nem figyelnek a lényegre. Ne szakítsa hát el senki sem a régi Krisztushoz fűződő kötelékeit, azt se vélje senki, hogy az előtte éltek közül Krisztus nélkül megmenekült bárki is.      Ezért az áltanítókat és az igazság meghamisítóit, a magukat egyházaknak álcázókat, de az igazságtól távollevőket és Krisztustól elszakadtakat még kereszténynek se nevezze senki, és ne vállaljon velük közösséget. Ez tilos, mert nem szabad az áldozatot a szent házon kívülre vinni, és nem lehet felajánlani, hogy a „kintiekkel” osszák meg. 5. Az Úr dicsőségére látjuk, hogy az előkép, a bárány „hibátlan”, „hím” és „egyéves” legyen (Kiv 12,8).      „Hibátlan”, mert egyedül Krisztus az, aki minden erénynek hiánytalanul birtokában van, és minden szempontból szeplőtelen, és kezdettől végig semmilyen igazságosságra nem szorul, mint maga mondja: „Úgy illik, hogy beteljesítsünk minden igazságosságot” (Mt 3,15). Ezért volt tökéletes és hibátlan minden felajánlott áldozat, mert mindet Krisztus áldozata előképeként ajánlották fel, és Isten parancsa szerint régen is a papoknak testileg hibátlannak és teljesnek kellett lenniük, mivel az igazi Pap előképei voltak valamennyien. 6. A bárány azonban „hím” is, mert hisz vezér, természeténél fogva övé az uralkodás, amint a férfinek testi hatalma van a nő fölött. Krisztus valóban természeténél fogva vezér és király, amennyiben a mennyei ember Ő.      És testi természete szerint testvérként hozzánk sorolódik, Urunkként azonban felülmúl minket szellemi istensége szerint.      Ezért Ő, és csakis ő a Vőlegény, mert a menyasszony az egész emberiség, és nem János, a legnagyobb próféta a Vőlegény, aki Krisztusról és önmagáról ezeket mondja, Krisztusról ezt: „Akié a menyasszony, az a vőlegény”, magáról pedig: „A vőlegény barátja ott áll, és hallja hangját, és szívből örül. Az én örömöm most teljes lett” (Jn 3,29). Még csak nem is az apostolok az Egyház vőlegényei, bár kegyelemből elnyerték, hogy Krisztushoz hasonlókká legyenek, és Krisztus Lelke által Krisztusnak fiaivá váljanak.      Mert mit is mond a boldog Pál? „Mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy tiszta szűzként vezesselek oda Krisztushoz” (2 Kor 11,2). 7. Tehát valóban Vezér, Gazda, Király az Úr, nemcsak azért, mert Isten volt az emberek között, hanem idők előtt létező istensége szerint is, hiszen természete alapján volt az egész teremtés királya, nem kegyből nyerte el a királyságot, hanem valósággal és az Atyától való születése alapján volt az övé. A bárány ezenkívül még „egyéves” is, ami arra céloz, hogy az Úr új volt a földön, és nem ragadt rá semmi abból. az ódonságból, ami az emberekben megvolt. Ha tehát valaki az Urat puszta embernek állítja és Krisztust a mi természetünk rangjára lefokozza, akkor számára a bárány nem „tökéletes”, nem is „hibátlan”, mert nem létezik szeplőtelen ember, számára a bárány nem is „hím”, mert egyetlen embernek sincs természeténél fogva korlátlan hatalma a vele egy természetű emberek fölött. Aki az Urat a teremtéshez sorolja, és azt állítja, hogy nem valósággal, hanem kegyelemként övé az istenség, az nem ezt a „hím” bárányt áldozta fel, mert nem ismerte fel a természeténél fogva királyt, hanem máshoz fordult, aki sem természetében, sem igazán nem az. De még ha csak az emberi rozzantságból valamit is rávisz valaki Krisztusra, és bűnre képesnek merészeli mondani, vagy, hogy neki is illik a Törvényt szolgálnia, vagy szükségképpen a halál alattvalója, akkor annak nincs „egyéves” báránya, az újdonságot sem ízlelte meg Krisztusban. 8. A juh és kos jelképének különbsége az, aminek vizsgálata még hátra van. A juh ugyanis Izajás szerint Krisztus szelídségének jelképe, mert olyan: mint leölésre vezetett juh és mint bárány nyírója előtt (Iz 53,7), ám a Törvény szerint kos volt a bűnért az áldozat. Hiszen így szól: Egy fiatal bakot a nyájból a bűnökért (Szám 7,16). Szelíd bárányként hagyta, hogy vezessék, mint bak lett áldozat a bűnökért, szelídségével önmagát adta áldozatul az emberek üdvéért, amelyet az értünk szenvedő Úr Jézus Krisztusba vetett hit és szeretet által óhajtunk elnyerni, aki által és akivel az Atyának dicsőség a Szent Lélekkel együtt, mindörökkön örökké. Ámen. Feltéve: 2011. augusztus 28.