Reformáció-emlékév 2017: Vatikán és lutheránusok közös nyilatkozatot terveznek
(forrás: www.kath.net – 2011. augusztus 26.)

A Vatikán és a Lutheránus Világszövetség Kurt Koch kuriális bíboros beszámolója szerint közös nyilatkozat kidolgozásán fáradoznak az 2017-es jubileumi évre. Az a fontos, hogy erről az eseményről a kétezer éves egyháztörténelem kereteiben beszéljünk, melyből 1500 év közös történelem, mondta a Pápai Egység Tanács elnöke csütörtökön a „Kathpress”-nek adott interjújában. A katolikusok és lutheránusok reformációra való közös emlékezésének kezdetét a közös vétkesség kölcsönös beismerése képezheti. De ennél nem szabad megállni.

„Közös visszagondolás, az emlékezet közös megtisztítása és mindkét oldal vétkességének kölcsönös elismerése nélkül, véleményem szerint, nem lehetséges becsületes megemlékezés a reformációról”, mondta a svájci bíboros. Ezután emlékeztetett arra, hogy II. János Pál pápa már a 2000-es szentévben tett egy olyan beismerő vallomást, „hogy az egyházszakadásokban a katolikus Egyház is jelentős szerepet játszott és vétket vont magára”.

XVI. Benedek pápa a közelgő németországi látogatásán az ökumenizmusnak különös hangsúlyt akar adni, fejtegette a bíboros. „Németország a reformáció központi országa, melyben evangélikus és katolikus keresztények számarányukat tekintve csaknem azonos mértékben élnek együtt. Ezen kívül a pápa is német, és már teológusként nagyon sokat tett az ökumenikus párbeszédért. A megigazulás-tanról szóló nyilatkozat létrejötte az utolsó nehéz fázisban jelentősen az ő igyekezetének köszönhető.”

Az a javaslat, hogy a látogatáskor az ökumenizmusnak több időt szenteljenek, mint eredetileg tervezték, szintén az ő személyes kérésére történt. A bíboros abból indul ki, hogy XVI. Benedek pápa „a bátorítás szavait” fogja kimondani, vélte az ökumenizmusért felelő bíboros. „És bizonyára ismét emlékeztetni fog rá, hogy az ökumenizmus a katolikus egyjáz számára feladat és kötelesség, mely mögé többé nem lehet visszatérni.”

A zsidók képviselőivel történő berlini találkozás során a pápa valószínűleg azt fogja kiemelni, hogy „a közös gyökerek miatt elengedhetetlen vonatkozás áll fenn az Egyház és Izrael, a kereszténység és a zsidóság között”. És hogy e közös gyökerekből kell élni, emelte ki Koch bíboros. Határozottan tagadta azokat az állításokat, mely szerint XVI. Benedek pápának feszült viszonya lenne a zsidósághoz. Az ilyen kijelentések „egyszerűen nem felelnek meg az igazságnak”, mondta a bíboros.


2011. augusztus 28.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA