Canizares bíboros a térdelő nyelvre-áldozást ajánlja
(forrás: www.kath.net – 2011. július 28.)

„Ajánlott, hogy a hívek a szentostyát a nyelvre és térdelve fogadják.” Ezt mondta Antonio Canizares Llovera bíboros, az Istentiszteletek Kongregációjának prefektusa az ACI Prensa hírügynökségnek. Azok a hívek, akik Benedek pápánál áldoznak, már régebb óta ezt teszik. Isten imádata, elismerése ezt a tartást követeli meg, melyet ezért vissza kell állítani.

„Egyszerűen az a tudat, hogy maga Isten előtt állunk, és hogy Ő jött el hozzánk, és hogy mi nem érdemeljük meg Őt”, folytatta a bíboros. „Azt hiszem, hogy az egész Egyház számára szükséges, hogy a szentáldozás térdelve történjék.”
     „Valóban” – tette még hozzá – „ha valaki állva áldozik, akkor előtte térdet kell hajtson vagy mély meghajlást kell csinálnia, ami nem történik meg.”

„Ha a szentáldozást trivializáljuk, akkor mindent trivializálunk, és mi egy ilyen fontos pillanatot nem veszíthetünk el, mint amilyen a szentáldozás, mint az ott jelenlevő Krisztus, az Isten, valóságos jelenlétének – aki minden szeretet szeretete, ahogy ezt egy spanyol dalban énekeljük – elismerése.”

A mostani liturgikus visszaélésekre rákérdezve, a bíboros azt válaszolta, hogy szükséges „ezeket korrigálni, mindenekelőtt a jó kiképzés, a szeminaristák kiképzése, a papok kiképzése, a hitoktatók kiképzése, minden hívő keresztény kiképzése által”.

Ez a képzés, magyarázta, oda kell vezessen, hogy „jól celebráljanak, hogy az ünnep követelményeivel és méltóságával összhangban celebráljanak, az Egyház normáival összhangban, mely az egyetlen mód, amink van, hogy az Eucharisztiát autentikusan ünnepeljük”.

E liturgikus kiképzésnél és a visszaélések korrigálásánál „mi, püspökök egészen különleges felelősséget viselünk, melyet nem ruházhatunk át másra, mivel mindaz, amit mi teszünk azért, hogy az Eucharisztia jól legyen celebrálva, egyúttal ahhoz is vezet, hogy az Eucharisztián jól vesznek részt”.


2011. augusztus 5.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA