A norvégiai tömeggyilkos elérte, amit akart: napok óta róla beszél az egész világ, a híreket vele kezdik és vele zárják, gondolom az egész világon. A magyar tudósító mint valami rendkívüli eseményt közölte, hogy talán még 30 évet is kaphat, és nyolc hétig előzetes letartóztatásban tartják! Vajon ez azt jelenti, hogy ha addig nem történik meg a vádemelés, akkor nyolc hét után szabadon bocsátják? A különböző államok kormányai különbözőképpen reagáltak, az egyik, mint például a norvég, enyhíteni akar a törvényein, és „még nyitottabb társadalom” akar lenni, a német és az osztrák szigorításokat akar bevezetni. Beszélnek a szélsőjobb oldalról, a terrorizmus veszélyeiről, de arról, hogy ami ott történt, az valójában a leglogikusabb és leginkább várható következménye volt a mai állapotoknak, senki egyetlen szót sem ejt. Miközben az egész világon elképesztő erkölcsi állapotok uralkodnak, és napi 24 órában arra nevelik az embereket, különösen a fiatalokat, hogy mindenféle borzalmas show-műsorban és internetes közösségi oldalon „teljesítsék ki”, „valósítsák meg” önmagukat, hogy róluk beszéljen a világ, hogy sztárok legyenek, akikre az egész világ odafigyel – ha csak ideig-óráig is, amíg nem jön a következő média-csinálta sztár –, addig e „program” logikus következményeit senki nem hajlandó nevén nevezni. Körülbelül a norvég mészárlással egyidőben kaptam egy levelet, melyben egy fiatal ember azt mesélte el, hogy azért szakított a vallással, mert „ő is valaki akar lenni” ebben a világban, és ahhoz, hogy sikerei legyenek, olyanná kell válnia, mint a világnak. Azzal, hogy eltűntek az értékek, hogy felbomlott a társadalmi rend, megszűnt a hierarchia, hogy mindenkinek azt sugallják minden lehetséges fórumon, hogy ő is ugyanolyan okos, mint egy professzor, hogy neki is joga van mindenről elmondani a véleményét, mert ő is annyira ismeri a törvényeket, egyáltalán mindent, mint a legjobb szakemberek, az emberekben csak erősítik az amúgyis bennük levő vágyat, hogy „ők is legyenek valakik”, hogy ők is mindenben ugyanolyan fontosak legyenek, mint bárki más. Az ugyan igaz, hogy Isten előtt minden ember egyforma, és Neki nem számít, hogy valaki parasztasszony vagy márkinő, de ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy mindenkinek azonos tehetséget és képességeket adott.      Isten ugyanúgy örül egy jó takarítónőnek, mint egy jó professzornak, de azt, aki nem a Tőle kapott képességei szerint akar „jó” lenni, hanem olyasmiben akar kitűnni, amihez nem kapott segítséget Tőle, nem támogatja.      A mai világ arra neveli az embereket – minél egyszerűbbek, annál inkább –, hogy a saját „szemétdombjukon” mindenáron kitűnjenek, „sikeressé” váljanak. Holott a valóban értékes emberek soha nem akartak „valakik” lenni, őket nem a saját karrierjük hajtotta, hanem az, hogy valamilyen ügyet szolgáljanak. Aki a maga sikerén dolgozik, az semmilyen eszköztől nem riad vissza ennek elérésében. Aki egy jó ügyért él, az ennek megfelelően eszközeit is megválogatja.      Ezért van az, hogy a világ minden területén olyanok vannak pozícióban, akik legjobb esetben is csak középszerűek. Viszont a végtelenségig ragaszkodnak hatalmukhoz, és ennek érdekében még maguknál is gyengébb képességű emberekkel veszik körbe magukat. Ilyen körülmények között még szerencsésnek mondhatja magát az a terület, mely nincs elismerve, ott ugyanis még előfordulhat, hogy a jókat, a tehetségeseket is megtűrik. A norvég eset megmutatta, hogy mi vár ránk a jövőben. Amikor másfél évvel ezelőtt a férjemről készült emlékezőműsort követően megkérdeztem egy, férjemet jól ismerő családot, hogy mit szóltak a műsorhoz, ezt az egyetlen mondatot kaptam válaszul: milyen jó nekem, hogy a tévében szerepelhettem. Azt hittem, nem hallok jól. Pedig a mai embereknek ez a leghőbb vágyuk: szerepelni, híressé válni bármi áron. Erre nevelik őket kiskoruk óta, ehhez adnak nekik segítséget, ezt teszik a legfőbb értékké. És mivel azt látják, hogy minél nagyobb gaztettet követ el valaki, annál nagyobb sztár lesz, a következő vérengzésre valószínűleg nem kell sokáig várni.      A kormányok, politikusok, szociológusok pedig csak csóválják a fejüket, és minden eset még jobban arra sarkallja őket, hogy egyfelől a „normális” emberek számára egyre jobban kiépítsék a rendőr- és megfigyelő-államot, másfelől a gonoszaknak és vacakoknak egyre nagyobb lehetőségeket nyújtsanak. 2011. július 28.