Stuttgart-i látogatása alkalmából a Szent X. Pius Papi Közösség első asszisztense, Pater Niklaus Pfluger (aki a Zaitzkofeni papszeminárium rektora, majd a németországi disztrikt vezetője volt mielőtt első asszisztens lett) sok elfoglaltsága ellenére időt szakított arra, hogy néhány kérdésre választ adjon. E kérdések természetszerűleg a Rómával folyó tárgyalásokat érintették. Kérdés: Főtisztelendő Pfluger atya, Ön 2006. júliusa óta a közösség első asszisztense. E funkciójában hányszor beszélt már Rómával és melyik prelátussal? Pfluger: A római vezetőkkel való érintkezés és a közösség kéréseinek átadása kizárólag és egyedül a rendfőnök feladata. Én magam csak nem hivatalosan találkoztam különböző alkalmakkor és különböző személyekkel. De 2009-ben jelen voltam a Levada bíborossal lezajlott első találkozáskor, amikor a teológiai viták lefolytatásának módjáról tanácskoztunk. És most a szeptember 14-i találkozón is jelen voltam. Kérdés: Főtisztelendő Pfluger atya, állíthatja, hogy a szeptember 14-i találkozó összehasonlítva az előző találkozásokkal másmilyen volt? Pfluger: Igen, feltétlenül, elsősorban, mert e találkozóra nem csak Fellay püspököt, hanem az egész főtanácsot meghívták. Azt is meg kell jegyezni, hogy az elmúlt hónapok tudósításainak köszönhetően, ez a találkozó az érdeklődés középpontjába került és (túl) nagy elvárásokat keltett. Kérdés: A legnagyobb érdeklődést minden résztvevő számára a doktrinális preambulum váltotta ki. Erről mindkét fél titoktartást fogadott, ezért mi sem tehetünk fel annak tartalmáról kérdéseket. Megengedi azonban ezt a kérdést: mit tart Ön a szövegről? Pfluger: A szöveg a mi részünkről korrektúrákat enged meg. Ez szükséges is, hogy már csak a kétértelműség és a félreértések árnyékát is világosan és véglegesen kizárjuk. Nekünk tehát most az a feladatunk, hogy olyan választ adjunk Rómának, ami a mi pozíciónkat tükrözi és a tradíció törekvését egyértelműen bemutatja.      A katolikus tradícióhoz való hűség iránti elkötelezettségünkben arra tettünk fogadalmat, hogy nem megyünk bele megalkuvásokba. A hívek és még inkább a papok nagyon jól megértik, hogy a múltban Rómának a különböző konzervatív közösségeknek tett ajánlatai elfogadhatatlanok voltak.      Ha most Róma ajánlatot tesz a közösségnek, akkor egyértelműnek és félreérthetetlenül világosnak kell lennie, hogy ez az Egyház javára történik és a tradícióhoz való visszatérést gyorsítja meg. Mi a katolikus Egyházzal gondolkozunk és érzünk, melynek világméretű küldetése van. És alapítónk legforróbb kívánsága volt, hogy a tradíció az egész világon újra virágzásnak induljon. A Szent X. Pius Papi Közösség egyházjogi elismerése éppen ezt a hatást érhetné el. Kérdés: A bírálók azt mondják, hogy Róma ezzel a preambulummal csapdát akar állítani a közösségnek. Egy jogilag integrált közösség ugyan beviheti a „tradíció karizmáját” a modern egyházba, de ekkor a többi utat és a pluralizmus értelmében vett zsinati gondolkodást is akceptálnia kell. Pfluger: Ez a kritika mindenképpen jogos, és ezért komolyan is kell venni. Meg kell fontolni, hogyan tudjuk azt a benyomást kizárni, hogy mégis csak létrejön egy hallgatólagos elfogadás, mely valóban ehhez a párhuzamos sokrétűséghez vezetne, és az egyetlen igazságot relativizálná, ami éppen a modernizmus alapja.      Assisi III. és még inkább II. János Pál szerencsétlen boldoggá-avatása, de sok más példa is világossá teszi, hogy az Egyház vezetése továbbra sem hajlandó a II. Vatikánum és a zsinat következményeinek téves elveit feladni. Tehát, a tradíciónak nyújtott minden „ajánlatnak” garantálnia kell számunkra a szabadságot, hogy működésünket és a „modern Rómával” szembeni bírálatunkat tovább folytathassuk. És ez, őszintén szólva, nagyon, nagyon nehéz. Még egyszer mondom, mindenfajta hamis vagy veszélyes kompromisszumot ki kell zárni.      Felesleges dolog, a mostani helyzetet az 1988-as tárgyalásokkal összehasonlítani. Róma akkor meg akarta akadályozni a Pius Közösség önállóságát, a püspök, akit talán igen, talán nem, adni akartak, mindenképpen Rómától függött volna. Ez az érsek számára túlságosan bizonytalan volt. Ha Marcel Lefebvre érsek engedett volna, akkor Róma valóban bízhatott volna abban, hogy a közösség „saját” püspökök nélkül valamikor rálép a zsinati kurzusra.      Ma egészen másképp állunk. Négy püspök és időközben világszerte 550 pap. És a hivatalos egyház struktúrái egyre jobban és egyre gyorsabban dőlnek össze. Róma nem léphet fel többé úgy a közösséggel szemben, mint 20 évvel ezelőtt. Kérdés: Mekkorának látja a pozitív válasz esélyét? Elfogadja a Szent X. Pius Papi Közösség az ajánlatot? Pfluger: Ebben a diplomáciának nagy szerepe van. Róma a nyilvánosság előtt meg akarja őrizni a látszatot. A pápának már túl sokat vetettek a szemére, például, hogy püspökeink „kiközösítését” feltétel nélkül feloldotta. Ha a dolgok a német püspökök zömének vágya szerint alakulna, akkor a közösségnek alá kellene írnia a zsinat biankó-elismerését.      Ezt egyébként továbbra is követelik. Mindezt a pápa nem tette meg. Egyébiránt a katolikus szentmiseáldozat szabaddá-tétele volt a második feltétel, melyet a közösség szabott. Róma tehát már kétszer teljesítette a közösség kérését.      Nyilvánvaló, hogy most olyan szöveget követelnek, melyet a nyilvánosság előtt is fel tudnak vállalni. A kérdés az, vajon alá lehet-e írni ezt a szöveget. Egy hét múlva (október 7-én) találkoznak a Szent X. Pius Papi Közösség vezetői Rómában, hogy ezt közösen megtárgyalják. Természetesen Levada bíborosnak és a Hittani Kongregációnak is tudnia kell, hogy nem követelhetnek olyan szöveget, melyet viszont a közösség nem tud tagjai és hívei előtt igazolni. Kérdés: Egy utolsó kérdés: Kinek van nagyobb előnye a tárgyalásokból: Rómának vagy a Pius Közösségnek? Pfluger: Ez egy nagyon fontos pont, ezért még egyszer mondom: Nekünk nem annyira a magunk előnye fontos. Mi azt a kincset, amit nekünk Lefebvre érsek megőrzésre ránk bízott, ismét az egész Egyház számára hozzáférhetővé akarjuk tenni. Ennyiben a kánoni elismerésünk az Egyház számára nyereség lenne.      Például akkor egy konzervatív püspök megkérhetné a közösség egyik papját, hogy egyházmegyéjében működjön. Természetesen a viszonyok rendezése azt is jelentené, hogy katolikusok, akik talán attól a szótól, hogy „szuszpendált” nem mertek a közösséghez közeledni, most meg merik tenni a lépést a közösség felé. De valójában nem erről van szó. A közösség az elmúlt 41 évben folyamatosan növekedett, mégpedig a „kiközösítés” bunkója ellenére.      Nekünk sokkal inkább a katolikus Egyház fontos. Az érsekkel együtt mi is ezt szeretnénk mondani: „Tradidi quod et accepi” – Azt adjuk tovább, amit mi magunk kaptunk. 2011. október 4.