Egy nappal Fellay püspöknek és két asszisztensének a Hittani Kongregáció prefektusával való találkozása előtt érdekességképpen leközlöm Bernard Tissier de Mallerais püspöknek, a Szent X. Pius Papi Közösség tagjának, az econe-i szeminárium rektorának a Fideliter lapnak 2008-ban adott interjúját, mely az újság 2008. szeptember-októberi számában jelent meg először, s melyből már 2009 elején közöltem részletet, abból az alkalomból, hogy XVI. Benedek pápa feloldotta a Piuszos püspökök kiközösítését.
Lásd a honlap KÖNYVTÁR-EGYÉB oldalán a Miért ez a hangnem-váltás? című cikkét.
Az egész interjú – melynek címe: „Beszélgetés Bernard Tissier de Mallerais püspökkel 20 évvel 1988, azaz a püspökszentelés után” – szövege így hangzik:
Kérdés: Monseigneur, mint a katolikus Egyház 20 éve felszentelt püspöke, mi a véleménye az Egyház mai állapotáról?
Válasz: II. János Pál pápa semmit nem tett a hit visszaállításának érdekében. A nagy hitvesztés tovább folytatódott, a fiatalság szinte teljesen elmerült a kicsapongásban és a drogfogyasztásban. Jézus Krisztusnak a társadalom feletti hatalma a vallásszabadság és az emberi jogok proklamációja által tökéletesen reménytelenné vált. Most éljük át azt a nagy hitvesztést, melyről Szent Pál a tesszalonikiaknak beszélt: „… előbb be kell következnie a nagy elpártolásnak” (2 Tesz 2,3).
Kérdés: Van valami, ami a Szent X. Pius Papi Közösségben változott ez idő alatt? Ha igen, micsoda?
Válasz: Terjedelmében növekedett, Istennek hála. 200-ról 480 emelkedett papjainak száma, a barátok száma pedig a kétszeresére nőtt. Bár nem alapítottunk sok új priorátust, de ez bizonyos szempontból jobb is így, mert ezáltal könnyebb biztosítani a papok közösségi életét. De azért mindenütt sok misszionáriusunk dolgozik. Nem feltétlenül szükséges, hogy sok új országban letelepedjünk, csak az eddig megkezdett utat kell folytatnunk, az elegendő.
Kérdés: Püspökké szentelése óta hány új országban tartott vizitációt?
Válasz: Japán és Korea kivételével minden olyan országban jártam, ahol papjaink működnek – ez valószínűleg több mint harminc vagy negyven ország.
Kérdés: Jó benyomást szerzett a hívekről, amikor a bérmálás szentségét osztotta ki nekik?
Válasz: Hogyne. A nagyszámú családok, a sok gyerek jó benyomást gyakorolt rám. Olyan családokkal is találkoztam, ahol több mint 10 gyereket nevelnek. Ez csodálatos! Ilyenkor látjuk működni a szentmiseáldozat kegyelmét. És természetesen meg kell említenünk a számos fiú- és lány-iskolát, melyet alapítottunk, vagy a sok helyütt a priorátusokban berendezett elemi iskolákat, úgy hogy az „egyház-priorátus-iskola” kombináció mostanra teljesen normálissá vált.
Kérdés: Mi történt volna, ha Mgr. Lefebvre 1988-ban nem szentel püspököket?
Válasz: Kihaltunk volna. Egy idő után már csak idős papjaink, öreg barátaink, öreg apácáink lennének és üres, elhagyott szemináriumok; de ugyanígy nem lenne semmilyen Szent Péter Közösség vagy ehhez hasonló. A hagyományos hit kihalt volna. Ezért volt a papszentelés mentő akció. A „Túlélés hadművelet” tökéletes diadalmenet volt. Jó Isten, köszönjük Neked, és köszönjük a hősies Marcel Lefebvre érseknek!
Kérdés: Most, 20 évvel a püspökszentelés után jobb valamivel a tradíció helyzete Rómában?
Válasz: Nem, semmi nem változott. Egyedül a 2007-es motu proprio volt egy váratlan csoda, mely a Szentszéknek a hagyományos misével szembeni viselkedését alapvetően megváltoztatta. De a gyakorlatban a tradícióhoz való visszatérés a papok között azóta is inkább akadozó. Csak a fiatal papok, egy-két fiatal pap vonzódik hozzá. De ami a vallásszabadságot, az emberi jogokat és Rómának a mi apostoli munkánkban való részvételét illeti, nos, ott semmi nem változott. Ott továbbra is a szívek keménysége, a szellemek vaksága uralkodik.
Kérdés: Mit válaszolna azoknak, akik 1988-ban azt jósolták, hogy a Szent X. Pius Papi Közösség párhuzamos egyházat alapít? A történelem nem bizonyította be, hogy ezek tévedtek?
Válasz: Azt válaszolom nekik: kedves barátaim, hol van az Egyház? – Ismerjék fel a fát a gyümölcséről! Ahol látszanak gyümölcsök, ott van az Egyház. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az Egyház a Pius Közösséggé zsugorodott össze, hanem hogy a szíve a Pius Közösségben dobog. Az igazi hit, az igazi tan, a szentségek, melyek nincsenek meghamisítva: mind ezek a Pius Közösségben találhatóak. Mindenütt máshol a liberalizmus és a szellem gyengesége miatt csupa kompromisszum keverékét tapasztaljuk. A párhuzamos egyház nem mi vagyunk, hanem a II: Vatikáni Zsinat új egyháza. Annak szelleme, annak új vallása, vagy jobban mondva: mindenfajta vallás hiánya.
Kérdés: Az elmúlt 20 év mely eseményei a legjelentősebbek az Ön számára? Mgr. Marcel Lefebvre halála? XVI. Benedek pápa megválasztása? A motu proprio?
Válasz: A mi kitartásunk, a létünk, a tradíció csodálatos továbbélése. A püspökszentelések csak e továbbélés eszközei voltak. Nem, nem Mgr. Lefebvre halála, XVI. Benedek megválasztása és más ilyen fajtájú esemény volt a meghatározó történés. Valójában az elmúlt 20 évben semmilyen különleges dolog nem történt, azon a csodán kívül, hogy a tradíció tovább él.
Sok katolikus, akik eleinte – ráadásul évekig – Mgr. Lefebvre oldalán harcoltak, arra hajlanak, hogy erőiket azzal a Rómával egyesítsék most, mely, úgy tűnik, konzervatívabb lett, és olyan szervezetekhez csatlakozzanak, melyek az Egyház belsejében jobb státusznak örvendenek.
Igen, sokan rezignálnak hiányos meggyőződés és a Pius Közösség harcával szembeni hűtlenség miatt, a kompromisszumok keresésében. Vágynak a harc idő előtti befejeződésére, és egy, az Isten által elrendelt idő előtti győzelemben bíznak. Ezek a jóemberek (papok, szerzetesek és hívek) liberálisok és beleestek a vak tenni akarás vágyába, és hagyják magukat a római kúria prelátusainak mosolyától elcsábíttatni. Belefáradtak a hitért folytatott többéves küzdelembe és elegük van belőle. „Negyven év – ennyi elég!” De ez a válság még további harminc évig fog tartani, mert az Egyházban a nagy válságok – ahogy a történelem mutatja – legalább 70 évig tartanak. Ezért tartsanak ki, ne keressenek egy vélt „megbékélést”, hanem bátran harcoljanak tovább! [szerk. megj.: Lefebvre érsek szerint, a válság nem tarthat egy generációnál tovább, ez pedig negyven, legfeljebb ötven, de semmi esetre sem 70 év.]
Kérdés: Mi az Ön legnevezetesebb emléke Lefebvre érsekről?
Válasz: Az a pillanat, amikor a svájci Fribourgban, 1969. október 13-án a szemináriuma ajtaját megnyitotta számunkra. Egyedül volt, papok nélkül, és mégis felvett bennünket – minket, mindössze kilenc szeminaristát – mégpedig abba a két lakásba, melyet a szaléziánus barátoktól kibérelt. Egyedül, 63 évesen és annak tudatában, hogy velünk, szegény, fiatal emberekkel mindent elölről kell elkezdenie! Az ütött szíven, ahogy láttam, hogyan gondoskodott rólunk, miközben előadásokat tartott nekünk, egész egyszerű, teológiai előadásokat Aquinói Szent Tamás és misszionáriusi tapasztalatai szerint. Egy érsek, egy 5 ezer főt számláló kongregáció egykori főnöke, egykori apostoli delegátus, és a jövőben egyedül kilenc fiatal férfival, hogy a papság szolgálatában új vállalkozásba kezdjen, egy olyan vállalkozásba, melyről nem sejthette, hogy hova fejlődik. Gondolja csak meg, mekkora hitről tanúskodik ez!
Kérdés: A szemináriumi kiképzésének melyik része tette Önre a legnagyobb benyomást?
Válasz: Alig hihető, de ez a pillanat Mehrle OP atya csodálatos előadásaiban az Aquinói Szent Tamás Summa theologica-jával való első találkozásom volt. Mehrle atya minden héten eljött hozzánk Fribourgból, hogy Econe-ban Krisztusról és Istenről oktasson bennünket. Milyen jóleső érzés volt, Mehrle atyát hallgatni, amikor a Summa theologica-ról értekezett, miközben mi saját Szent Tamásunkat latinból olvastuk, Szent Tamás nagyszerű latinját! Mennyi élvezetes órát töltöttem naponta a szobámban az íróasztalnál a Summa theologica-val, amikor tanulmányoztam és szemléltem! – És most pontosan ugyanezt csinálom és nem mást!
[szerk. megj.: Az a Mehrle atya, akiről itt Tissier püspök beszél, nem más, mint Mehrle Tamás domonkos atya, aki 1956-ban disszidált, és ebben az időben a domonkos rendfőnök helyettese, Fribourgban domonkos házfőnök és az itteni Albertinum domonkos egyetem tanára. Pont abban az időben, amikor Lefebvre érsek fiait tanította, jelentett róla Tudós Takács János, aki telefonon, levélben tartotta vele a kapcsolatot – egykor ő vette fel a domonkos rendbe –, és akinél ebben az időben a magyar államrendőrség kiküldöttjeként két hétig vendégeskedett. Mehrle atya TTJ-ben, egykori tanítványában, úgy tűnik, tökéletesen megbízott, holott másokat jól ítélt meg, sok emberről tudta, hogy beszervezett-e vagy sem. A napokban felteszem a honlapra TTJ legfontosabb jelentését erről a két hétről.]
Kérdés: Mondhat olyat, hogy a hagyományos miséért folytatott harcban a püspökszentelések óta valami alapvetően megváltozott?
Válasz: Nem, semmi nem változott. Azon mai fiatal papok üldözése, akik újra a régi misét mutatják be, ugyanazolyan, mint azoké a jó öreg papoké, plébánosoké volt 40 évvel ezelőtt, akik papszentelésük miséjéhez hűek maradtak.
Néhány nagyon kevés kivételtől eltekintve, a püspökök ádáz dühvel tombolnak a hagyományos szentmise ellen. Új vallásuk szembehelyezkedik az igazi misével és az igazi mise fenyegeti az új és hamis vallást: az áldozat, engesztelés, vezeklés és elégtétel nélküli vallást, az isteni igazságosság nélküli, a bűnbánat nélküli, a személyes bűnvallomás nélküli, az aszkézis nélküli vallást, melynél már csak „szeretet, szeretet, szeretet” van, miközben e szó mögött a tökéletes üresség ásítozik. Így tombol a harc az igazi mise ellen tovább, ma jobban, mint bármikor eddig.
Kérdés: Akkor ehelyett azt mondhatja, hogy a tanért folytatott harc intenzívebb lett?
Válasz: Még mindig ugyanaz a harc: „ratio cultus, ratio fidei” – „amilyen a kultusz, olyan a hit”, és fordítva. Amilyen a hit, olyan a liturgia is, az istentisztelet: „lex orandi, lex credendi – lex credendi, lex orandi”. A mondat megfordítható. A hagyományos mise Jézus Krisztus királyi hatalmának legemelkedettebb kifejeződése amióta „Isten a fáról uralkodott” (regnavit a ligno Deus), azaz a kereszt fájáról. A hagyományos szentmiseáldozatban a megváltás titka mint az emberi nem bűnéért való tökéletes elégtétel jut kifejezésre, miközben ez az új misében el van homályosítva és ködösítve.
Következésképpen a vallásszabadság elleni harc nem választható el az igazi szentmiséért folytatott harctól. Ugyanez áll az ökumenizmus elleni harcra is. Valóban, ha Krisztus Isten, akkor szenvedése által Ő képes minden bűnért elégtételt adni és ugyancsak Ő az egyetlen, akinek joga van az állami törvényeket az Evangéliummal összhangban meghatározni. Én nem látok szakadékot a miséért, a keresztény áldozati lelkületért és Jézus Krisztusnak a társadalom feletti uralmáért folytatott harcok között. A modernisták sem látnak különbséget új miséjük, a megváltás titkának elutasítása és Jézus Krisztus társadalom feletti uralmával szembeni ellenállásuk között. Mind ezek egymással állnak és buknak.
Kérdés: Eltekintve Rifan püspöktől (a brazíliai Camposból) Róma egyetlen Ecclesia Dei közösségnek sem ismert el saját püspököt. Mit jelent ez? Nem lehet erre Mg. Lefebvre döntésének igazolásaként tekinteni?
Válasz: De, természetesen igen! A római kúria képviselői (egy-két kivételtől eltekintve) nem akarnak tradicionalista püspököt! Még mindig nem akarnak. Mi azonban itt vagyunk, és továbbra is itt leszünk, ha Isten úgy akarja. Az elfoglalt Róma maga számára nem engedélyezhet olyan hagyományhű püspököt, aki az Egyházban tevékenykedik. Ez az ő romboló művüknek a lerombolása lenne! Rifan püspök tökéletes agymosáson esett át, mielőtt „kibékültnek” számíthatott. Bár ragaszkodik a szent és hagyományos miséhez, de már nem harcol az új mise ellen, a vallásszabadság ellen sem stb., fel kellett adnia a küzdelmét. [szerk. meg.: Rifan püspök rendszeresen koncelebrál az új miséken, és nemrég megjelent interjújában ezt teljesen helyénvalónak és követendőnek jelentette ki.]
Az Ecclesia Dei közösségeknek ki kellett jelenteniük, hogy a II: Vatikáni Zsinatot és az új misét soha nem fogják bírálni. Hallgatást írtak nekik elő és ők beleegyeztek abba, hogy ezt megtartják. Ez volt a kiegyezés ára.
Ezek szerint Lefebvre érseknek teljesen igaza volt, amikor tökéletesen katolikus és tökéletesen független, vagyis a liberális Róma mindennemű befolyásától szabad püspököket szentelt – püspököket, akik a pápa megtéréséig az Egyház szolgálatában dolgoznak.
Kérdés: Az elkövetkezendő években a Pius Közösségnek és híveiknek mely kihívásoknak kell elsősorban megfelelniük?
Válasz: Feladatunk mindenekelőtt a II. Vatikáni Zsinat tévtanainak visszautasításában való kitartás, másodszor erőnk a megszállt Rómával való mindennemű kibékülés visszautasításában van, harmadszor saját növekedésünk az iskolák, gimnáziumok, egyetemek által, hogy a katolikus nevelést segítsük és a családokat támogassuk, negyedszer az ellenállás az állami hivatalok oldaláról érkező üldözéssel szemben és a kereszténységnek mint a kultúra egyetlen forrásának a hirdetése.
Kérdés: Az Ön véleménye szerint, Mgr. Lefebvre a válságot, mely 2008-ban uralkodik, hogyan ítélné meg?
Válasz: Nem csak a liberalizmust bélyegezné meg, ahogy ezt ő VI. Pál alatt átélte, hanem a modernizmust is, ahogy az XVI. Benedek alatt kinéz. A mostani pápa egy igazi modernista, az egész modern teóriát képviseli, még pedig mai legújabb formájában! Még mint Joseph Ratzinger docens tényleges tévtanokat tanított. Ezt én egy 2007. november 11-én Párizsban tartott előadásomban ki is emeltem. Azóta ő maga nem változott meg. Most nincs erre alkalmam, de később nyilatkozni fogok XVI. Benedek pápa súlyos tévtanairól. [szerk. megj.: Williamson püspök úr nemrég tárgyalta kommentárjaiban Tissier püspök idevonatkozó állításait, a honlapon megtalálhatók e cikkek.] Mgr. Lefebvre panaszolta: „A tévtanok kicsavarják a hitet!”
Kérdés: Milyen tanácsot ad a szülőknek, akik gyermekeiket a mai világban katolikusnak akarják nevelni?
Válasz: Arra szeretném őket felszólítani, hogy ne elégedjenek meg azzal, hogy gyerekeik és sok gyerekük van, hanem neveljék fel őket helyesen, képezzék ki őket. Ne legyenek azzal elégedettek, hogy enni adnak nekik. Küldjék őket valóban katolikus iskolákba, melyekben nem csak a világ romlottságától vannak védve, hanem ahol keresztény személyiséget is nevelnek belőlük.
Kérdés: Milyen tanácsot ad a fiatal férfiaknak és fiatal nőknek, akik vonzódnak a szerzetesi élet után?
Válasz: Ne álljanak meg annál, hogy „vonzódnak”, hogy „meggondolják” vagy „kipróbálják”, hanem határozottan lépjenek be és tartsanak ki a szerzetesi életben! Ó, Istenem, ez a szerencsétlen akaratgyengeség!
Kérdés: Melyek Ön szerint ma a legfontosabb könyvek a hívek számára?
Válasz: Minden hívő számára a misekönyv, a Trienti Zsinat katekizmusa, a „Letaszították trónjáról” Lefebvre érsektől. A fiatal férfiak számára azok a könyvek, melyek Jézus Krisztusnak a minden nép feletti királyságáról szólnak. A fiatal nők számára a háztartási könyvek, varrásról, főzésről stb.
Kérdés: Mit lát az elkövetkezendő 20 évben ránk jönni?
Válasz: Európában iszlám köztársaságokat, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Belgiumban és Hollandiában – kivéve, ha azok meghiúsítják ezt, akik nem akarnak tudni erről. Az Egyesült Államokban az államcsődöt és a polgárháborút. Rómában a szervezett hitehagyást a zsidó vallással való összekeveredés által. És számunkra a keresztény állapotbeli kötelességek teljesítését a hősies erényfokig minden napra. A Pius Közösségben új püspökszenteléseket, ha szükséges – én már öregszem.
Rómában egy új pápa? Ha a helyzet alatta még borzalmasabb lenne, akkor biztosan nincs rá szükségünk. De ha ez az új pápa egy „Petrus Romanus”, vagyis egy valóban római-katolikus pápa lenne, akkor nagyon várjuk. Ez az én reményem.
Feltéve: 2011. szeptember 13.
|