A liberalizmus borzasztó betegség, mely lelkek millióit és százmillióit küldi a pokolba. „Felszabadítja” a szellemet az objektív igazság és a szívet (vagyis az akaratot és a hajlamokat) az objektív jó alól. Így a szubjektív abszolút módon uralkodhat. Röviden: a liberalizmus az embert Isten helyére teszi, miközben az ember Istennek már csak annyi jelentőséget hagy meg, amennyi neki tetszik – és ez rendszerint nem sok.      A mindenható Istent mintegy pórázra veszik, mint egy engedelmes kiskutyát. Valójában a liberálisok „Istene” nem más, mint az igazi Isten kigúnyolása. De „Isten nem hagy magából gúnyt űzni” (Gal 6,7), és a liberálisokat már a földi életben megbünteti, azzal, hogy hamis keresztes lovagokká, igazi zsarnokokká és elpuhult férfiakká válnak. Lefebvre érsek szerint Dél-Amerika forradalmár papjai klasszikus példái a hamis keresztes lovagoknak. Azt szokta mondani, hogy azon papokból válnak a legborzalmasabb forradalmárok, akik az egyházi modernista mozgalom hatására elvesztették hitüket. Mivel az igazi keresztes lovagnak a lelkek megmentésére szánt összes erejét – amire őket képezték, amiben azonban már nem hittek – a kommunizmus téves keresztes háborújába fektették. Ha az emberek nem hisznek már többé az igazi keresztes hadjáratban – ami Istenért, Jézus Krisztusért és a lelkek örök üdvéért folyik –, akkor ennek a régi hit nagyságának megfelelő lyuk támad az életükben. Ezt a lyukat próbálják meg a mindenféléért folytatott keresztes hadjáratokkal kitölteni: a cigarettázás megtiltásáért (de a marihuána és heroin használat megengedésével), a halálbüntetés eltörléséért (de az effektív jobboldaliak kivégzésének megengedésével), a zsarnokok megvetéséért (de minden országot a „demokráciába” való bombázás megengedésével), az emberek sérthetetlenségéért (de az emberi magzatnak az anyaméhben történő meggyilkolásának megengedésével), és sok minden másért.      Az itt kiemelt ellentmondások teljesen összhangban állnak a liberálisoknak egy egészen új világért folytatott keresztes hadjáratával, mellyel a keresztény értékrendet akarják behelyettesíteni. A liberálisok ugyan azt állítják, hogy ők nem akarnak Jézus Krisztus ellen harcolni, de ez az állepel egyre vékonyabbá válik. Logikus, hogy a liberálisokból igazi zsarnokok válnak. Hiszen ők maguk szabadították fel magukat minden isten, minden igazság és minden törvény alól – melyek a liberálisok fölött állnak. Így csupán a saját szellemük és akaratuk tekintélye marad meg, és csak ezt a „tekintélyt” hagyják érvényesülni, hogy embertársaikat mindenfajta önkénnyel sújtsák.      Amikor például VI. Pál minden érzékét elvesztette a tradíció iránt, mely tekintélyét korlátozta, 1969-ben rákényszerítette a katolikus Egyházra új miserendjét, hogy ily módon alkalmazkodjon az új világrendhez. Ez annak a ténynek a teljes figyelmen kívül hagyásával történt, hogy alig két évvel előbb a püspökök jelentős része egy a NOM-hoz lényegében hasonló, kísérleti miserítust már elutasítottak. Miért vette volna figyelembe VI. Pál az alatta álló személyek értékelését, kivéve azokét, akik liberálisok voltak? Ezek a személyek nyilvánvalóan nem tudták, hogy mi a jó számukra – ő azonban igen. Ugyanilyen logikus, hogy a liberálisok elpuhult emberekké válnak, hiszen nekik mindent személyesen kell venniük. Valóban, a tekintélyelvűségükkel szembeni minden értelmes ellenállás az általuk megvetett igazságra és az ember feletti törvényre támaszkodik. Pont ilyen módon állt ellen Lefebvre érsek VI. Pál liberalizmusával. De a pápa ebből csak azt vonta le, hogy az érsek pápai mivoltát akarja kétségbe vonni. Képtelen volt megérteni, hogy az övénél egy sokkal magasabb tekintély létezik, akire az érsek a legnagyobb lelkinyugalommal támaszkodott.      Kinek kellene félnie attól, hogy Urunk és Istenünk valaha is veszíthet? Jézus Szentséges Szíve, add, hogy jó vezetőket érdemeljünk, akik csak Belőled jöhetnek. Kyrie eleison Feltéve: 2011. december 7.