Rövidesen, 2011. szeptember 14-én egy sorsdöntő találkozóra kerül sor Rómában: az egyik oldalon Levada bíboros és római hivatalos személyek, a másik oldalon Fellay püspök és két asszisztense között – áll a híradásokban. Azok a katolikusok, akik Lefebvre érsek és közösségének a hit védelmében az elmúlt 40 évben kifejtett sokrétű munkáját sokra tartják, legyenek előre figyelmeztetve: a hit jobban, mint eddig bármikor, veszélyben forog. Mindazonáltal a veszély felismerése a veszély leküzdése. Mi pedig legyünk mindenekelőtt imával felvértezve. A Hittani Kongregáció prefektusát, Levada bíborost két évvel ezelőtt bízták meg a tanról való párbeszédek lebonyolításával, e tárgyalások 2009 őszétől 2011 áprilisáig tartottak. A Papi Közösséget Róma hívta meg ezekre a találkozókra. Reálisan azt feltételezhetjük, hogy e viták eredményeképpen a rómaiak szeptember 14-én a Pius Közösséggel való jövőbeni kapcsolatokról született döntésüket akarják bemutatni. Ugyanakkor ezek a párbeszédek világossá tették, hogy a Pius Közösség és a mai Róma között a hittanbeli megegyezés lehetetlen, mivel a közösség ragaszkodik az Egyház ősrégi tanításához, míg a modern Róma az újegyház zsinati tanaira épít, és konokul ragaszkodik ehhez a szellemi zűrzavarhoz. Ezt bizonyítja II. János Pál új-boldoggá avatása ez év májusában és az októberre tervezett harmadik Assisi-találkozó. Emiatt a helyzet a tárgyalások után pontosan ugyanaz, mint két évvel ezelőtt azok kezdetekor.      A Pius Közösség egyfelől megpróbálja Isten dicsőségére és a lelkek megmentésére Rómát az igaz katolikus hithez visszaterelni, másfelől a zsinati Róma minden rendelkezésére álló hatalmát arra használja, hogy a modern ember dicsőségére és méltatlan médiája kielégítésére a Pius Közösséget oda vigye, hogy az újhit szellem- és lélekrothasztó ökumenizmusába beilleszkedjen. Mivel fog Róma szeptember 14-én a legnagyobb valószínűséggel előrukkolni? Vagy cukros kenyérrel vagy ostorral – vagy mind a kettővel, és ez a valószínűbb a Pius Közösség mostani szellemi állapotának ügyes felmérése szerint.      Az ostor úgy nézhet ki, hogy Róma a közösséget egy végleges, azaz örökre érvényes „kiközösítéssel” fenyegeti meg. De azok közül, akik az igaz hitet birtokolják, kiket lehet egy ilyen fenyegetéssel megfélemlíteni? Amikor az érseket első ízben fenyegette meg az újegyház a „kiközösítéssel”, az ő válasza így hangzott: „Hogyan zárhatnának ki egy olyan egyházból, melyhez soha nem tartoztam?” Egy különösen rafinált cukros kenyér pedig úgy nézhet ki, hogy Róma a Pius Közösségnek egy látszólag ellenállhatatlan ajánlatot tesz „a Rómával való teljes egység” formájában a Pius Közösség feltételei szerint. Csupán egy apró, szinte elrejtett pótzáradékkal, mely szerint a jövőbeli közösség-püspököket vagy -elöljárókat egy rómaiakból és Pius-papokból álló közös bizottság nevezi ki – és hogy ebben a bizottságban a többség, nos, rómaiakból kell álljon.      Hiszen végülis ez a kérdés: Akar a Pius Közösség római kontroll alá kerülni vagy sem? „Döntsetek végre!” – fogják a közösségtől észszerűen követelni, amit Ratzinger bíboros állítólag már 2001-ben mondott. A világosan gondolkodók eközben arra a bölcs, de megvetett trójaira fognak emlékezni, aki a városkapu előtt álló tartós ajándék láttán így kiáltott fel: „Ne bízzatok a lóban, trójaiak! Bármi is az, én tartok a görögöktől, még akkor is, ha ajándékot hoznak.” A városlakók e figyelmeztetés ellenére a trójai falovat bevitték a városukba, és mindenki tudja, hogy ezután mi történt Trójával. Kyrie eleison Feltéve: 2011. augusztus 25.