Ez a honlap a liturgikus ünnepeket az 1933-ban kiadott latin-magyar nyelvű úgynevezett Szunyogh Xavér-féle misszáléból közli. Az évek folyamán nemcsak többen figyelmeztettek arra, hogy Dr. Szunyogh Xavér Ferenc atya nem volt igazhitű, de a Történeti Hivatalban végzett kutatásaim során én magam is ez irányba mutató adatokra bukkantam. Ennek ellenére nem távolítottam el – és most sem fogom ezt tenni – a szövegeket azzal a megokolással, hogy más az ember és más ez az ifjúkori műve, és hogy ez a kétnyelvű misszálé annyira összeforrt a tradícióval, hogy sokan nem is tudják, amikor ilyen kérdést tesznek fel: „van Szunyogh Xavérod?” vagy „nézz utána a Szunyogh Xavérban”, hogy ilyenkor valójában egy bencés szerzetes és nem egy kiadvány nevét használják.
(Egyébként német nyelven ugyanez történik, ott Schott-nak hívják a kétnyelvű tradicionális misekönyvet, mert Schott-nak hívták a szerzőjét.)
Most mégis beszélnem kell Szunyogh Xavér Ferenc bencés szerzetes-papról (1895-1980). Két okból: egyrészt életútja mintaértékű annak a problémának a megfejtésében, hogy miként válik valaki eretnekké, másrészt ez a papi élet azt bizonyítja – amit eddig is hittem –, hogy a mostani hitbeli válság nem a zsinat óta és a zsinat miatt van, hanem a zsinat lett a hitvesztés eredménye. Vagyis a sorrend a fordítottja annak, amit sokan hisznek.
Ha egy édesanya odaadja gyerekeinek megcsodálásra a család féltett kincsét, és a gyerekek ahelyett, hogy tisztelettel, hódolattal bámulnák, érintenék, dobálni és bemocskolni kezdik, akkor a leglogikusabb, hogy elveszi tőlük. És titokban csak annak a gyerekének adja vissza lopva megérintésre, akiről annak előtte látta, hogy az erre valóban érdemesnek bizonyult.
Szunyogh Xavér Ferenc és számos más névről is ismert pap viselkedése azt bizonyítja, hogy a katolikus Egyház papjainak túlnyomó része az 1950-es évekre odáig jutott, hogy már nem érdemelte meg a szentmisét, és Isten ezért vette el tőlük ezt a felmérhetetlenül nagy kincset. És az a tény, hogy ezt az elvételt hihetetlen kis hányad nem fogadta csak el, és a világegyháznak csak hihetetlen kis része ellenezte, utólag is igazolja az elvétel – isteni – jogosságát. Ha az emberek, a papok valóban katolikusok lettek volna, ezt a lépést nem lehetett volna se elkövetni, se végrehajtani!
E cikk kiváltó oka egy magnófelvétel, mely nem sokkal halála előtt készült Szunyogh Xavér Ferenc szerzetessel a kelenföldi Szent Sabina kápolnában, amikor volt apácák és néhány idős hölgy meglátogatta.
Az atya tisztában volt, hogy amiket mond, az ellentmond az Egyház tanításának, de ezért nem saját magát, hanem az Egyház elmaradottságát okolta.
Az egész fél órás beszéd nem más, mint a legvadabb eretnekségek gyűjteménye, melynek puszta meghallgatása is súlyos lelki megpróbáltatást jelent.
Legvadabb, leghamisabb kijelentéseiből egy csokorra való:
– nincs pokol, nincs tisztítótűz, minden ember azonnal halála pillanatában üdvözül, csak tisztulási folyamat van, mely a halál intenzitásában jelentkezik;
– a szentmise nem Nagypéntek, nem a Golgota, hanem – ahogy a protestánsok helyesen mondják – úrvacsora, sőt még annál is inkább: áldomás, szent áldomás;
– az ateisták azt hiszik, hogy nincs Isten, mi azt hisszük, hogy van Isten, de ők se tudják, mi se tudjuk, csak hisszük;
– se a törvények, se a dogmák nem fontosak, a szív a fontos, mert a dogmák, a rubrikák, az előírások gátolják a vallásos lelkületet; ezért válik minden dogmatikus és teológus hitetlenné.
2011. július 3.
A lexikonban ez áll Szunyogh Xavér Ferenc neve mellett:
„Tanár, a magyar liturgikus mozgalom megindítója. 1905-13: a bpi VII. ker. Barcsay u. gimn-ban tanult. Majláth Gyula,›Prohászka Ottokár és Shvoy Lajos lelkivezetése mellett nőtt fel. 1913. VIII. 6: lépett a bencés rendbe, 1918. V. 26: ünnepélyes fogadalmat tett, 1918. VI. 29: Pannonhalmán pappá szentelték és magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett. 1918. VIII. 1-1920. VI: a komáromi bencés gimn. tanára, 1919: a pozsonyi egyetemen bölcsészdoktorrá avatták. … 1922: németországi tanulmányútján kapcsolatba került Romano Guardinival, akitől megkapta műveinek fordítási jogát. … Megkezdte a liturgikus mozgalom legjelentősebb műveinek fordítását. Lefordította és kiadta a vasár- és ünnepnapi miseszövegek változó részeit, a teljes misszálét. … Budapest-Kelenföldön a tanítványával, Körmendi Bélával fölépített Szent Szabina-kápolnában 1948. VIII. 1: lelkész és 1950. IX: sekrestyés. 1957. I. 1-1961. II. 6: ismét lelkész. Házkutatás után összes irodalmi munkásságával együtt elvitték, lakását lepecsételték. Ügyét a Mária Légió magyarországi mozgalmával hozták kapcsolatba. 1961. VII: a Bimbó István tanácselnök vezette tárgyaláson III. rendű vádlottként börtönre ítélték; Márianosztrán a kötélfonóban, illetve a szőnyegszövőben dolgoztatták. 28 havi fogság után 1963. IV. 1 (9?): betegen szabadult, azután nyugdíjas Pannonhalmán. … A liturgia mellett az ökumenikus mozgalomnak is előfutára volt.
Művei: … Magyar-latin misszále az év minden napjára a római misekönyv szerint. Fordította, bevezette és magyarázatokkal ellátta Bp., 1933. … A szentmise magyarázata a liturgikus megújulás szellemében. Írta Pius Parsch. Ford. Bp., 1937.”
Ezen életrajzi leírásból megtudjuk, hogy a 27 éves bencés pap németországi tanulmányai során találkozik Romano Guardinival, aki a modernista szellemű liturgikus megújítás egyik vezéralakja, és aki katolikus papként elsőként fogalmazott így: a szentmise „áldozati lakoma”.
Azt nem lehet tudni, hogy e találkozás véletlen volt-e, vagy Szunyogh Xavér atya már tudatosan ebben az irányban keresett elvbarátokat, mindenesetre akár az első, akár a második igaz, innentől kezdve egyenes út vezetett fenti kijelentéseihez.
A már idős, de merész terveket szövő (egy újabb könyv megírását és külföldön való kiadását tervező) Szunyogh Xavér atya az említett magnófelvételen arról beszél, hogy „a magyarázat, a tan elpusztítja a hitet”; „a tudás nem segít”, „a hittan helyett hitélet kell; tapasztalásból, átélésből lehet megérteni a hitet, ezt kell terjeszteni, nem a tant”.
Elmélete szerint mindenfajta magyarázat, a tannal való foglalkozás hitetlenséghez vezet, szerinte ide jutnak a teológusok és a dogmatikusok.
Ebben az állításában van igazság, ezt bizonyítja a mai hitehagyás és saját későbbi eretneksége. Kétnyelvű misekönyvet a hívek részére már 1865-ben kiadtak, de akkor nem kellett senkinek, nem terjedt el. Abban az időben a katolikusok még nem „felvilágosultak”, hanem hívők voltak, akik elsősorban nem valamit, hanem valakiben, valakinek hittek. Ők valóban élték hitüket, „tapasztalták, megélték” a szentmise misztériumát, a „hitéletet”. Tudták, hogy a papok által mondott miseszövegek pontos ismerete nem táplálja, hanem csökkenti a hitet, a misztérium iránti érzéket, végülis a katolikus lelkületet.
A németországi tanulmányút és a Guardini-vel való találkozás után 10 évvel Szunyogh Xavér Ferenc kiadja a kétnyelvű misekönyvet, azt, amit azóta is használunk. A műben nincs semmi téves tanítás, teljesen megfelel a katolikus hittannak. Ha a szerző magára alkalmazza meggyőződését, akkor azt mondhatjuk, a miseszövegekkel való ilyen nagyfokú foglalkozás, a „magyarázat” keresése nála is elősegítette – vagy már növelte – a hit elvesztését, a mise-misztérium érzetének, felfogásának elcsökevényesedését.
Négy évvel később már Pius Parsch atyának „a liturgikus megújulás szellemében” írt szövegeit fordítja és adja ki. Pius Parsch, a liturgikus mozgalom másik vezéralakjának ugyanebben az évben jelenik meg magyarul az „Üdvösség éve – Az egyházi év liturgiájának magyarázata” című műve (fordították: Dr. Halamka Gyula, Dr. Bátky Miklós, Dr. Albert István), amelyben Pius Parsch már ilyet ír: „… a szentmise, amely a háromszemélyű Egyistennek bemutatott dicsőítő, hálaadó és könyörgő áldozat”. – Figyelem, mindez 1937-ben jelenik meg már lefordítva, magyarul!
H. H. P. Stephan Maessen „AZ ÚJ MISERÍTUS és az Egyház szétzúzása” című művében ezt írja a szentmisének Pius Parsch-féle meghatározásáról:
„Ez azonban nem igaz! A Tridenti Zsinat csalatkozhatatlan tanítása szerint a szentmise nem lakoma, még csak nem is áldozati lakoma, hanem valódi áldozat, és pedig ugyanaz, amit a mi Urunk a kereszten bemutatott. Krisztus keresztáldozatának e vértelen megjelenítését követi – mint ez áldozat gyümölcséből való részesülés – a szent communio, amely már valóban lakoma. De maga a szentmise nem az, nem lakoma! – Ha az új misekönyvben szó is van »áldozatról«, ezt éppenséggel nem hagyományos értelmében használják. Luther Márton maga is elismerte, hogy a mise áldozat, egy dicsőítő, egy hála áldozat, de nem engesztelő áldozat! Éppen ezért olvashatjuk a Tridenti Zsinat határozataiban az ünnepélyes ítéletet: »Ha valaki azt mondja, hogy a szentmiseáldozat csak a dicsőítés vagy a hála áldozata vagy csupán egy a keresztáldozatra való emlékezés, nem pedig engesztelő áldozat: anathema sit …legyen kiközösítve« (Tridenti Zsinat 22. Can. 3.) – Valóban; az új misekönyvben is van még szó áldozatról, dicsőítő és hálaadó áldozatról, de egy szó sincs többé engesztelő áldozatról, aminek pedig a szentmisét az Egyház mindig is tekintette.”
Az a hír járja, hogy Szunyogh Xavér atya éppen az általa felépített Szent Szabina kápolnában már az 1940-es években magyar nyelvű és új liturgiájú szentmiséket mutatott be titokban, amit az előzmények és a későbbi történések ismeretében nagyon is el lehet hinni. Amikor 1961-ben börtönbe került, ott is a liturgiai megújulásokról beszélt annak a cellatársának, egy papnak, akit ráállítottak.
Ne felejtsük, a II. Vatikáni Zsinat csak 1962 őszén ült össze, és az új miserítust 1970-ben adták ki!
Én úgy tanultam, hogy előbb van a bűn, és utána éppen ennek következtében jön az értelem elhomályosulása. Hogy Júdás is előbb árulta el Jézust, és csak utána bújt bele az ördög. Ezzel szemben sokan azt állítják, hogy ez fordítva történik. Hogy például a mostani szeminaristák nem tehetnek róla, hogy már nem katolikusok, hiszen a szemináriumokban folyamatosan anti-katolikus dolgokat tanítanak nekik.
Szerintem Júdás példája nyomán a sorrend valójában itt is így alakul: azok a szeminaristák, akik valamilyen vétséget követtek el, amit nem gyóntak meg, vagy amit gyakran elkövetnek, azok belső örömmel és megelégedéssel fogadják a téves tanítást, hogy lám, nem is olyan nagy vétkesek ők. Azok a szeminaristák pedig, akik őszintén „tiszták”, azok észreveszik a bajt és – ott hagyják a szemináriumot. Erről számtalan autentikus elbeszélés szól.
Egészen mostanáig ezt a véleményt osztottam. Ez a Szunyogh Xavér-féle magnókazetta azonban kétséget ébresztett bennem: Mindig ilyen a sorrend, azaz mindig előbb jön a bűn, és csak utána a megtévesztés? Az idős hölgyek, akik kérdéseket tettek fel a tanár-papnak, egyszerű hívek voltak, akik mélységesen tisztelték Szunyogh Xavér Ferenc atyát, aki pap, szerzetes, tanár, író, liturgikus, börtönviselt ember volt, azaz mindenben tiszteletre méltó, tanult ember. Kinek higgyenek, ha nem egy ilyen papnak?
Szunyogh Xavér Ferenc a tudásával is elkápráztatta őket: latin, görög idézeteket mondott, és arról beszélt, hogy az Egyházba úgy kerültek a tévedések, hogy nem jól fordították a görög szövegeket. Úgy érvelt, ahogy az eretnekek mindig is érvelnek: a szövegből csak azt fogadják el, ami nekik tetszik (herézis görögül, annyi, mint kiválasztani), a többiről pedig nem vesznek tudomást.
Például idézte Jézust, aki azt mondja, hogy aki eszi testemet, issza véremet, annak örök élete lesz. De azt már kihagyta az idézetből, hogy Jézus ehhez azt is hozzátette, hogy aki pedig nem eszi, az elkárhozik. Idézte Szent Tamást, aki azt mondta, hogy Jézus vérének egyetlen cseppje is elegendő az egész világ összes bűnéért való engeszteléshez, de azt kihagyta, hogy ezt az embernek szabad akarattal el is kell fogadnia, ahhoz, hogy az ő bűnei is meg legyenek bocsátva.
Amikor azt mondta, hogy nincs pokol, és az egyik hölgy közbeszólt, hogy akkor a Sátán hol lakik, egyáltalán nem adott feleletet, hanem azzal ütötte el a választ, hogy nemsokára kiadja könyvét, melyben merész kérdésekre merész válaszokat fog adni.
„A magyar liturgikus mozgalom megindítója, a liturgia mellett az ökumenikus mozgalomnak is előfutára” a katolikus hitigazságok nyílt tagadója lett – ez a tragikus életút, folyamat Szunyogh Xavér Ferenc pap életében világosan nyomon követhető. De hány olyan katolikus pap vagy hívő volt, van, akiknél ez rejtettebben, burkoltabban alakult, alakul így?
2011. július 6.
|