Maeßen atya akármiről beszélt, előbb utóbb szóba hozta a kegyelem és a szubjektív-objektív közötti különbség fontosságát. Mindkét dolog olyas valami, amiről mások nemigen beszélnek, többnyire nem is tudnak, holott ezek képezik mindennek alapját. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy mindig tegyünk különbséget a szubjektív vélemény, a szubjektív tett, bűn és az objektív tény, definíció, tan között. Ezt szem előtt tartva, vegyük például észre, hogy amögött a szólam mögött, hogy a katolikus „világ” alatt is ugyanannyi bűnt követtek el, mint mostanában, vagy amögött, hogy, akik titokban követnek el bűnt és utána másoktól tiszta életet követelnek, képmutatók, csalók, valójában butaság, a szubjektív és az objektív – rendszerint tudatos, bűnös – felcserélése áll.      Amíg ugyanis valaki titokban követ el bűnt, a titkolózásával kimutatja, hogy tisztában van azzal, hogy amit tett, nem helyes. És amíg ezzel tisztában van, addig értékítélete épen marad, következésképpen megvan a lehetősége, hogy megtérjen. Amíg ép az értékítélete, addig ép az agya, ennek segítségével pedig a megtévedt akaratának megvan az esélye, hogy vissza tudjon térni az objektív jóhoz. A nagyon nagy baj ott kezdődik, amikor a bűnt elkövetni készülő ember előbb az agyát facsarja ki, saját szubjektív véleményével és kívánságával legyőzi a józan eszét, vagyis értékítéletét hamisítja meg. És ezért, ha ezen megváltoztatott elvek alapján követ el bűnt, már nincs többé hová visszatérnie, hiszen nincs, ami visszahozhatná a téves útról. Már XVI. Benedek pápasága alatt történt, tehát nem olyan régen, hogy az FSSPX egyik középkorú papja azt mondta nekem szemtől szembe, hogy sehol nincs előírva, hogy a katolikus Egyház középpontja Rómában legyen, majd alakul egy katolikus állam, mondjuk a Fülöp-szigeteken, és azok meghívják a Pius Közösséget, hogy ők ott alapítsák meg a katolikus Egyház központját.      Ugyanez a pap pár nappal ezelőtt kijelentette, hogy a Pius Közösségnek ki kell egyeznie Rómával, mert a pápa az Egyház feje, és csak ott lehet katolicizmus, ahol a pápa van. Fellay püspök úr pár nappal ezelőtt egy nyilatkozatában (lásd az erről szóló cikket) ezt mondta: „Úgy gondolom, hogy ezekben a beszélgetésekben [a Róma és az FSSPX között két évig tartó tárgyalásokon] azt láttuk, hogy sok dolog, amit mi eddig a zsinat kifejezéseként bíráltunk és elítéltünk, valójában egyáltalán nem a zsinatból származnak, hanem annak általánosan elterjedt értelmezéséből.” Ennek a honlapnak – szerintem – többszáz cikke szól arról, melyben valamelyik Piuszos pap vagy püspök, vagy maga Lefebvre érsek úr arról beszél, hogy az a szólam, hogy „nem a zsinat a hibás, hanem azok, akik félreértelmezik a zsinatot”, nem felel meg a valóságnak. Egyfelől azért nem, mert dogma, hogy egy zsinat, azaz a katolikus tanítás nem lehet kétértelmű (Lásd a honlapon az „Auctorem fidei” – VI. Pius pápa apostoli körlevelét a katolikus szövegek kétértelműségének elítéléséről).      Másfelől azért, mert azok, akik a szövegeket kétértelműen fogalmazták meg (ezek közé tartozott a mostani pápa is), nagyon jól tudták, hogy mit és miért csinálják (VI. Pius pápa enciklikájában az ilyen szándékot is elítélte). Biztosan tudták ugyanis, hogy ha egyértelműen fogalmaznak, a zsinati atyák soha nem írják alá a kétséges dokumentumokat. Mondhatni, tervük, stratégiájuk előre kiszámított és határozott célt követett, amit az is a napnál világosabban bizonyít, hogy a zsinat után minden pont ezen, már akkor is felismerhető céloknak megfelelően alakult. Amikor múlt év szeptemberében az a hír járta be a sajtót, hogy az FSSPX-nek semmit nem kell aláírnia, jöhetnek úgy, ahogy vannak, én is kiegyezés-párti lettem. Sőt, most sem szólnék egy szót sem, ha Fellay püspök – és a többi sietősen megszólaló agitátor a Rorate caeli-n – szubjektív dolgokkal, emberi gyengeséggel, vagy bármi ilyesmivel érvelnének.      Például azt mondanák, hogy mi mindent kipróbáltunk, mégse tudtunk az Egyház, a hit, a vallás válságán enyhíteni, ha kiegyezünk, akkor ez hátha jobban sikerül. Vagy azt, hogy elfáradtunk, elegünk lett abból, hogy átnéznek a fejünk felett, semmibe vesznek bennünket, illetve, hogy folyton csak rágalmaznak, és ezért nem bírjuk tovább a harcot, aláírjuk, amit akarnak.      De sajnos, nem ez történik, és ezért most már akármi is lesz a történet vége, kiegyezés vagy sem, ezen már nem változtat semmi: a felszámolás, a vég elkezdődött. Azzal, hogy a kiegyezést akarók, elsősorban Schmidberger és Pfluger atyák, és az ő rábeszélésükre Fellay püspök, majd őt követve sorban a disztrikt vezetők és priorok az eddigi érveikkel HOMLOKEGYENEST ELLENKEZŐ érveket vonultatnak fel, az erkölcsi bukás visszavonhatatlanul megtörtént. Amit mondanak, amivel érvelnek, amivel győzködnek, az az objektív értékrendjük teljes felborulását, azaz agyuk kicsavarását feltételezi. És azt a logikus következtetést, hogy egy ilyen kicsavarodásnak ördögi alapja lehet csak, és ami még ennél is rosszabb, hogy ez az út emiatt semmiképpen nem tetszhet Istennek. A katolikus tanítás szerint semmilyen cél nem szentesítheti az eszközt. Vagyis akik hamis érvekkel győzködnek, azoknak semmiképpen nem lehet igaza, amit ők ezekkel elérni akarnak, az nem lehet helyes.      Amíg valaki megőrzi objektív ítélőképességét, addig nem esik ki Isten kegyelméből, ezért vissza tud fordulni. Aki a bűnről előbb megmagyarázza magának, hogy az helyes, az már előtte visszautasította Isten kegyelmét. És aki ezt tette, az olyan lejtőre lépett, melyről a saját erejéből már nincs visszaút. Ezen a lejtőn csak lefele lehet haladni: egyre több engedményt tenni, egyre kevésbé látni a valóságot, elsősorban a saját eltévelyedést. Hiszen a katolikus katekizmus pontosan ezt tanítja: a bűn elszakít Istentől, és minél több a bűn, annál nagyobb a távolság a Jótól, annál kisebb a látás-képesség. Az FSSPX 44 év óta szüntelenül mindannak ellentétét prédikálta, mint amit most a kiegyezés mellett érvként felhoz. De nem csak prédikálta ezeket, hanem ezek miatt híveit és papjait folytonos áldozatvállalásra szólította fel. Mennyi hitele maradt ezek után? Mit követelhet ezek után bárkitől? Ha ők féltek a kiközösítéstől, akkor milyen erkölcsi jogon várják el híveiktől, hogy azokat ne érdekelje, ha a helyi egyháziak kivetik maguk közül? Korábbi üzenetemben már írtam, hogy Fuchs atya szerint, aki a kiegyezés-ellenzők közé tartozik, nem lesz szakadás, senki nem gondol a kilépésre. Nagy keserűséggel és csalódással, de maradnak, nem is gondolnak arra, hogy tenniük kellene valamit. – Pontosan ezt tette a zsinat után a katolikusok jelentős része. Egy részük csendben távozott, kis részük örült a változásoknak, nagy részük egyszerűen csak maradt, ha eleinte keserűen is. És csak nagyon-nagyon kevesen döntöttek a hagyományos katolicizmushoz való hűség mellett. Az FSSPX akkor ez utóbbiak közé tartozott. Most úgy viselkednek, ahogy az előbbiek, azok, akiket 44 évig elítéltek. Szent X. Pius pápa, könyörögj érettünk! Feltéve: 2012. május 24.