Háború van
Részlet
Robert Mäder atya (1875-1945)
Szentlélek – Démoni lélek
című könyvéből

A bábeli torony építése óta soha nem volt olyan nagy igyekezet az emberi nem egyesítésére, mint napjainkban. A világ minden nép, minden nyelv, minden vallás csodálatos testvéresüléséről álmodik. Egy világpolgári pacifizmus adja ki a jelszót: Háborút a háborúnak! Minden elválasztó falat le kell rombolni, minden szakadékot be kell temetni! Az egység persze jó dolog, de egységnek az igazságban és a jóban kell létrejönnie.

Donoso Cortes a modern egységesítés-mániát az évszázad bűnének nevezi, a modern gőg kialakulásában az utolsó fázisnak, az új bábeli torony építésének. A világ olyan egységről álmodik, melyet Isten nem akar, és ezért nem is fogja megengedni, mert ez a gőg temploma lenne. A mi Urunk Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy az egységet Benne és Általa valósítsa meg. Isten nem fogja megengedni, hogy egy másik egység is legyen, mint a kereszté. Az összes lehetséges bűn legnagyobbika, ha valaki úgy tesz, mintha Isten lenne, és olyan művet megpróbálni létrehozni, melyet csak Isten képes. Az ember kétszer fogott neki ennek a sátáni tervnek. Az első alkalommal, amikor Bábel tornyát akarta felépíteni. A második alkalom most van, mivel egy esztelen demokrácia arra törekszik, hogy a társadalom egységes felépítését létrehozza. A demokratikus Bábelnek nem lesz más sorsa, mint a Szent Könyvek Bábelének volt. Legyetek meggyőződve: Ami akkor volt, úgy lesz most is. A Sineár síkságán lezajlott dráma most fog megismétlődni. Mielőtt a torony kész lesz, Isten megfegyelmezi a nemzeteket és a népeket szétszórja.

A béke vagy Krisztus békéje lesz Krisztus birodalmában, vagy nem lesz. Az egység és a béke csak azáltal jön létre, hogy ketten ugyanazt gondolják, ugyanazt akarják és ugyanazt nem akarják. Hogy tehát a világ azt gondolja, amit Krisztus, a Király gondol, azt akarja, amit Krisztus, a Király akar, és azt nem akarja, amit Krisztus, a Király nem akar. Vagy fordítva, hogy Krisztus azt gondolja, amit a világ gondol, azt akarja, amit a világ akar, és azt nem akarja, amit a világ nem akar. Az első lehetséges, de egyedül Isten tudja, mikor lesz belőle valóság. A második nem csak valószínűtlen, hanem lehetetlen is.

Röviden: a világon nem béke van. A világon háború van. Joseph de Maistre bebizonyította, hogy a történelem összes lapjára vetett egyetlen tekintet elegendő annak megállapítására, hogy a háború megszakítás nélkül mint egy szakadatlan láz tombol valahol a földgolyón. Visszamenve a nemzetek bölcsőjéhez, napjainkig, mindig háború tombolt valahol.
     Mindazonáltal ha háborúról beszélünk, nem szabad csak a népek népek elleni véres fegyverkezésére gondolni. Van vér nélküli háború is. A nyelvek és a tollak háborúja, ideákért vívott háborúk, az etetővályúkért vívott háborúk. Háborúk hegemóniáért, családi háborúk, párt- és osztályharcok.
     Aki szellemileg nem vak, az a világon mindenütt talál ellentétességet. Ellentétet a világosság és a sötétség, a hideg és a meleg, az élet és a halál, a jó és a rossz, az igen és a nem között. Egy mindent átölelő párbaj közepén élünk. És ehhez még ott van a saját véünkben levő ellentmondás. Háború van a földön! Az egyes ember és a népek életében a nagy valóság nem az egység, hanem a meghasonlás, a kettősség. Nem az együtt és egymásért, hanem az egymás nélkül és egymás ellen.

Ez egy titok. Olyan titok, melynek megértése nélkül semmit nem lehet a világ történelméből megérteni. A titok megoldása a szent arkangyal, Szent Mihály ünnepében rejlik. A Jelenések Könyve a 12. fejezetben ezt mondja: „Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették s vele együtt letaszították angyalait is. (Jel 12,7-9)
     Ebből következik, hogy a kettősség, az állandó harci állapot az alsó világban csak azért áll fenn, mert a magasabb világban háború van. A látható dolgok világában csak azért létezik, mert előtte a láthatatlan okok világában létezett. Az emberek közötti minden ellenségeskedés és minden háború csak a szellemek között zajló háború hatásának látható jele. A mennybeli nagy harc minden földi veszekedés atyja. Ebben és csakis ebben találjuk meg a megoldást a világ nagy harcaihoz.

Mivel az angyalok, mind a jók, mind a gonoszok, tiszta szellemek, az ő harcuk nem materiális, hanem szellemi, de éppen ezért sokkal radikálisabb, sokkal elkeseredettebb, sokkal mélyebbre ható és átfogóbb, mint minden testi harc. Olyan, mint a tűz és vihar! Ezért gyújtó és magával rántó jó és rossz értelemben egyaránt.
     Azért van harc a földön, mert a szellemek a harcot a mennyből a földre vitték. Azért van harc az emberek között, mert harc dúl az angyalok és az ördögök között. A világosság megszámlálhatatlan angyalai és a mélység fejedelmei, egész mennyei és pokolbéli közösségek inspirálják, lelkesítik és mozgatják nappal és éjjel az embereket, hajtják őket harcba a jóért vagy a rosszért. Az emberek minden nagy tettét vissza kell vezetni a fenti vagy a lenti szellemek inspirációjára és sugalmazására.

Mi a hatezer éves háborúnak a nagy témája? Krisztus! Krisztus, a Király! Isten az angyalok megteremtése után feltárta világi tervét. Istenből kiindulva az egész teremtésnek, a materiálisnak, az emberi és az angyali világnak megint Istenhez kell visszatérnie. A teremtés végső célja az Istennel való összetartozás! Ez az összetartozás csak Egy által jöhet létre, aki az isteni és az emberi természetet önmagában egyesíti, és az emberi természetben az egész, a szellemi és a materiális teremtést magával összekapcsolja. Az isteni létnek és az emberi létnek egy és ugyanabban a személyben való ezen egyesülésének köszönhetően válik Isten emberré és egy ember Istenné. Az egész materiális és szellemi teremtés, maguk az angyalok élén egy ember áll. Minden dolog Istennel való összetartozása egy emberen keresztül valósul meg. És ezt az embert Jézus Krisztusnak hívják. Krisztus, a Király! Isten világterve krisztusközpontú.
     Ez az, ami az univerzumban hatezer éve fennálló háborús állapot alapját képezi. Alig jelentette ki Isten a második személy megtestesülésének dogmáját, felemelte Lucifer, az egyik legnagyszerűbb arkangyal, a felháborodás szavát: Protestálok! Nem egyezem bele, hogy egy ember, aki alattunk áll, Isten-emberként felettünk uralkodjon. Az angyal-világ becsületéről van szó. Nem hajolunk meg. Nem ismerünk el semmilyen krisztusközpontú világrendet. Nem hiszünk Krisztus-királyban. És milliószoros visszhang ismételte. Protestálunk! Nem akarjuk, hogy Krisztus uralkodjék felettünk.

A Krisztus-ellenes tiltakozás Lucifer vezetése alatt ráterjedt az emberiségre. Ez lett a Krisztus előtti és a Krisztus utáni világ harci kiáltása. A Messiás eljöveteléig három nagy tévedés uralta a pogány népeket: a panteizmus, a materializmus és a racionalizmus. Az krisztusellenesség három formája. A panteizmus ezt mondja: minden isten. Ha viszont minden isten, akkor Krisztus fölösleges. A materializmus ezt mondja: minden anyag. Ha viszont minden anyag, akkor esztelenség Krisztusról beszélni. A racionalizmus ezt mondja: az értelem a legnagyobb. Ha azonban az értelem a legnagyobb, akkor a Krisztusban való hit értelmetlenség. Bármelyiket is vallja valaki e három közül, mindenképpen a Krisztus-király-gondolat ellen kell lennie.
     Ami a 19. századot illeti, minden tévtan, minden szakadás, minden üldözés, minden forradalom valamilyen formában Krisztus mint az emberi társadalom királya ellen irányult, és ez adta legfontosabb értelmét. Ez nem más, mint annak a nagy harcnak a folytatása, melyet Lucifer az égben proklamált. Vagyis Krisztus ellenesség.

Ismétlem: a világon nincs béke, hanem háború. Ezért nincs választásunk béke és háború között. Csak háború és háború között választhatunk. Csak arról dönthetünk, hogy a Lucifer és az ő követői elleni harcot vagy a Krisztus és az Ő birodalma elleni harcot választjuk-e. Vagy anti-lucifereknek vagy anti-krisztusoknak kell lennünk. Vagy a Sátán ellenségei vagy Krisztus ellenségei. Embernek lenni egyet jelent harcosnak lenni. Az ember élete a földön hadszolgálat.
     Szent vallásunkban egyetlen más figura sem fejezi ki olyan tökéletesen ezt a gondolatot, mint Szent Mihály. Mihály a vezértábornagy Isten birodalmában, ahogy Szent József a kancellár. Egy háború kimenetele nagy részben attól függ, hogy a generalisszimusz a legnépszerűbb ember-e a hadseregben, akivel szemben minden katona feltétlen tiszteletet és hűséget tanúsít. Szent Mihálynak ezért kell ebben a végtelenül komoly időben a kereszténységben azt a népszerűséget megszereznie, melyet a menny seregeiben ősidőktől fogva élvez. Szent Mihály, a név, mely nekünk mindig a szívünkben és szánkon van. Szent Mihály a Krisztus-király-hadsereg nevelője.

Feltéve: 2012. március 11.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA