1995 szeptemberében részt vettem egy – a Szent X. Pius Papi Közösségben szokásos rövidített – Szent Ignác-féle lelkigyakorlaton, melyet Maeßen atya vezetett. A napokban találtam rá az akkori jegyzetfüzetemre, melybe nem sokat jegyeztem fel, de amelyből most – minden összefüggés nélkül, felsorolásszerűen – néhány gondolatot közlök. Elsőnek Maeßen atya a szemlélődés elemi fontosságáról beszélt. Szent Ignác szerint a szemlélődés: az emlékezet, azaz mindannak megőrzése, amit hallottunk; az értelem, azaz megfontolás; és az akarat, azaz reagálás az előző kettő szerint. A szemlélődés első tárgya: Meg kell mentenem a lelkemet! Ehhez minden belső erőnkre szükségünk van, hiszen lelkünk állandó veszélyben van ezen a világon.      Ha felismerem a lelkemre leselkedő veszély komolyságát, terhét és magam elesettségét, képtelenségemet arra, hogy egyedül elvégezzem a feladatomat, akkor jön a kegyelem, a segítség – ha hagyom. Az imádság annak felismerése után lesz gyümölcsöző, hogy egyedül nem tudom megvalósítani, amit kellene. Isten valóságosabb minden másnál. Isten azt akarja, hogy Hozzá jussunk, minden, amit Ő küld nekünk, ezt célozza meg. Az örökkévalóságban olyanok leszünk, mint itt a földön a legjobb pillanatunkban, tehát Istennek nevelnie kell bennünket, nemcsak üdvözíteni. A liberalizmus nem más, mint a földi életet úgy ellehetetleníteni, hogy ne juthassunk el Istenhez. A liberálisok legnagyobb trükkje, hogy úgy tesznek, mintha az emberek kérdései csak a mai felvilágosult emberek kérdései lennének. Holott mindezek a kérdések már felmerültek, és a legnagyobb gondolkodók már megadták rá a válaszokat. A liberális társadalom nem áll meg a liberalizmusnál, hanem szükségszerűen eljut a kereszt gyűlöletéig. Azt kell felismerünk, hogy a bűn micsoda szörnyűség Isten szemében. A felismerésre kell törekednünk, nem pedig valamilyen érzelmekre. A bűn elsősorban a Gonosszal való szóbaállás. Az ördöggel nem beszélünk, legfeljebb parancsolunk neki. Állítunk és nem érvelünk. Ez azokra is vonatkozik, akik nem őszintén keresnek.      Az emberek – különösen a maiak – olyan tant keresnek, mely felmenti őket. Kreálnak egy olyan tant, amely megengedi a bűnt, például így tett Karl Rahner, Teilhard de Chardin stb.      Az igaz, a jó egyúttal szép is. A hamis, a rossz egyúttal csúnya, és nem más, mint az Ördög irigysége. A csúnya szimpátiát ébreszt a gonosz iránt. A szemét – vagyis a bűn – a természet, a jó eltorzítása. Ahol nem Krisztus, ott az Ördög uralkodik. Amíg csak saját magára tekint valaki, nem rajonghat Istenért. Jézust kell jobban megismerni, hogy ezáltal jobban megszerethessük. A pogányok tisztelték, de nem szerették az istenséget, vagyis bár hamis isteneik voltak, hamis elképzelésük volt Istenről, de tisztelték a természetfelettit. A kereszténységnek megvan az igaz Istene, akit tisztel és szeret. Az emberek között csak akkor lesz béke, ha Isten becsületét újra helyreállítják. [A mai pogányok semmilyen természetfelettit nem ismernek el, ezért téríthetetlenek.] Istenhez csak úgy lehet eljutni, ha felfedezzük és megtaláljuk lelkünkben a csomót, és ezután megoldjuk. Anélkül nem megy, hogy nem teszünk erőszakot magunkon: valamit fel kell adnunk, képesnek kell lennünk a változtatásra. Magunk ellen erőszakot kell elkövetnünk, hogy azt a vágyat követhessük, hogy eljussunkk Istenhez. Felizgatott lelki állapotban a Szentlélek nem hat. Az izgatottság, a nyugtalanság, a szomorúság mindig az Ördög miliője. Akiknek megvan a belső békéjük, azok legyőzhetetlenül megkísérthetetlenek. A béke a beteljesülés a lelkünkben. Minden kísértés szomorúsággal kezdődik. Annál kísérthetőbbek vagyunk, minél többet magunkról vagy magunkra gondolunk, magunkkal vagyunk elfoglalva. Isten magát a lelki állapotunknak megfelelően nyilatkoztatja ki nekünk. Egy jó döntéshez e három kell: tanács, azaz imádság; ítélet – e kettőre sok időt kell szánni. Végül határozott és gyors döntés és kivitelezés. A napi tennivaló súlyozása ez: a szükséges, a hasznos, és csak legvégül a kellemes. Feltéve: 2012. március 11.