Mosebach: Az ateizmus a reformáció logikus következménye
(forrás: www.kath.net – 2012. április 22.)

Martin Mosebach író (több jeles irodalmi díj kitüntetettje) az ateizmust Kelet-Németországban a reformáció logikus következményének tartja. „Tényleg úgy van, hogy a protestantizmus, ahogy keleten kialakult, a szekularizmushoz vezető hajlamával szinte szükségszerűen vezetett a hit meggyengüléséhez. Ha nem így lenne, a kommunizmus nem tudta volna ennyire alaposan kiirtani ott a hitet”, mondta Mosebach egy interjúban, melyet „Die Welt” című újságnak adott.

A neves katolikus szerző e kijelentésével a Chicago-i egyetem nemrég közzétett tanulmányára reagált, mely szerint Kelet-Németország a világ legateistább régiója.

Annak, hogy Németországnak éppen azon részén, melyen Luther reformációja kezdetét vette, hisz egyre kevesebb ember Istenben „megvan a logikája”, folytatta Mosebach. „Németország mindig megosztott ország volt. Már amikor belépett a történelembe, egy a rómaiak által uralt és egy barbárnak maradt részből állt”, mondta az író. „Keleten már a reformáció előtt Róma-ellenes hangulat uralkodott, melyet aztán Luther még jobban megerősített.” A protestáns állam-vallásosság és a felvilágosodás aztán „pontról pontra kibelezte” a vallást.

Az interjú többi részében Mosebach élesen kritizálta azokat a politikusokat, akik számára az iszlám Németországhoz tartozik [többek között a lemondani kényszerült államfő is ezt állította]. „Ez a mondat: »az iszlám Németországhoz tartozik« felelőtlen és demagóg kijelentés”, mondta Mosebach. „Mivel járult hozzá az iszlám eddig a politikai és társadalmi kultúránkhoz?” A német alaptörvény a kereszténységen és a felvilágosodáson alapszik. „Ebben egyetlen iszlám elem nincs – hogyan, mitől is lenne?”

Ez a helyzet persze idővel megváltozhat a bevándorlás révén. „Ha a muszlim németeknek meglesz az a kulturális erejük, hogy a német kultúrába iszlám jellegzetességeket fonjanak be, akkor talán majd száz év múlva azt lehet mondani: az iszlám Németországhoz tartozik.”

A teljes interjú itt található:
http://www.welt.de/kultur/article106207333/Der-Unglaube-im-Osten-ist-ein-Erbe-Preussens.html

2012. május 1.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA