Egy gyakorló katolikus fiatalasszony mondta a napokban, hogy annyira zavarja környezetének istentelen viselkedése, hogy sokszor úgy gondolja, nem bírja tovább ezt nézni, inkább apácának megy. Szent Péter apostol második levelében így ír: „[Isten] a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt, vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a későbbi korok bűnöseinek. Ugyanakkor megmentette az igaz Lótot, aki ezeknek a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt annyira szenvedett; az igaznak ugyanis, aki köztük élt, napról napra látnia és hallania kellett a törvénysértő tetteket, s ez vallásos lelkének nagy gyötrelmet okozott. Ért hozzá az Úr, hogy az Isten szerint élőket kiragadja a kísértésből, a gonoszok büntetésével pedig várjon az ítélet napjáig.” (2 Pét 2,5-9) Ilyen értelemben a katolikusok élete valóban gyötrelmes, és nagyon nehéz. Egyfelől minden Isten parancsait ismerő léleknek gyötrő fájdalmat okoz látni maga körül a rosszat, látni maga körül azt, hogy szinte semmi nem úgy működik, ahogy működnie kellene. Másfelől vigyáznia kell, hogy e belső gyötrődésének ne adjon hangot, vagy ha megteheti, hogy szól, akkor arra, hogy ezt csak nagyon megfontolt formában tegye. Harmadszor mindezek mellett vagy ellenére meg kell őriznie tisztánlátását, és egyúttal a keresztényi örömteli érzületet.      Holott az emberi természet úgy működik, hogy amit nem bírálhat meg, amin nem változtathat, amit csak el kell viselnie, azt lassan maga is elfogadja. És miután elfogadta, lassan jónak is tartja.      Akiket nem bánt környezetük istentelensége, nem csak eltűrik azt, hanem ez az istentelenség nem is érdekli őket, hamis türelmükkel valójában arról tanúskodnak, hogy nem szeretik Isten parancsait, nem szeretik az igazságot. Csak magát a vallásosságot szeretik. És az ilyen emberek a vallásosságukat szinte áttörhetetlen páncélként tartják maguk előtt, hogy ennek védelmében ne kelljen keresniük, illetve ha az orruk előtt van, elfogadniuk az igazságot. Amióta ember él a földön, mindig voltak ilyen ájtatos lelkek, ebben tehát semmi új nincs. Ami új, az a többi ember reagálása. Közismert tanítás, hogy ahol gyengül az igaz hit, az igaz vallásosság, ott erősödik a babona. A magát a vallás járma alól felszabadultnak tartó felvilágosodott ember valójában a legsötétebb butaság bámulatába és szolgaságába esik. A mai emberre minden eddigi mértéknél jobban hat a hókuszpókusz, mint az értelmes, világos hitigazságok, a józan, becsületes, mértékletes viselkedés. Az is ismert állítás, hogy nincs semmi új a nap alatt, és hogy az emberi természet ugyanaz, mint évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt. Ez igaz, de éppen azért, mert igaz, állt a feje tetejére a világ. Ugyanis nem mindegy, hogy valaki husánggal támad a másikra, vagy géppisztollyal. Nem mindegy, hogy valaki a szomszédja ruháját lopja el, vagy emberek millióit dönti nyomorúságba a saját kapzsisága miatt. Nem mindegy, hogy valaki csak egy falut, vagy egy egész kontinens népét sanyargatja, és nem mindegy, hogy valaki a kertje fáit vágja ki, vagy az egész földet teszi lakhatatlanná.      Vagyis az ember nem változott, de a lehetőségei igen. Mégpedig elsősorban nem a nagyobb ismeret és tudás, hanem annak helytelen felhasználása révén. C. S. Lewis „Az ember likvidálása” című művében, melynek összefoglalója a honlapon is megtalálható, valami nagyon alapvetőről, és valami nagyon kevesek által ismert tényről ír, nevezetesen, hogy a technika, a gyakorlati természettudomány nem a szellemi tudás, hanem a mágia szülötte.      Lewis így ír: „Ez lényegét tekintve nem más, mint a régi paktum a Sátánnal. Add nekem a lelkedet, és hatalmat adok érte. Ha viszont a lelkünket eladtuk, akkor a cserébe kapott hatalom már nem lesz többé a miénk. Valóban rabszolgái és marionett figurái leszünk annak, akinek kiszolgáltattuk lelkünket. … Fentebb a Sátánnal kötött paktumról beszéltem. És ezt komolyan gondoltam. Az a tény, hogy a természettudomány sikeres lett ott, ahol a mágia megbukott, a populáris gondolkodásban akkora ellentétet rakott e kettő közé, amely a természettudomány valódi keletkezésének történetét egészen elhomályosítja. Vannak emberek, akik a 16. századról úgy írnak, mintha az akkori mágia a középkor maradványa lenne, és a természettudomány lenne az az új, ami a mágiát elsöpörte. Holott a középkorban nem volt mágia, ez a 16. és a 17. században élte virágkorát. Komoly mágikus keresés és komoly természettudományos kutatás ikertestvérek; az egyik gyengécske volt és elhullott, a másik erős és gyarapodott. De mégis ikertestvérek maradtak, ugyanabból az impulzusból születve. Van valami, ami a mágiát és a gyakorlati természettudományt összeköti, és egyúttal mindkettőt a korábbi korok bölcsességétől elválasztja. A múlt bölcsei számára a fő probléma abban állt, hogy a lelket a valósággal összhangba hozzák, és erre a megoldás így hangzott: belátás, önuralom és erény. A mágia és a gyakorlati természettudomány számára a probléma az, hogyan tudják a valóságot az emberek kívánságainak megfelelően alakítani, a megoldás a technikában van. És e technika alkalmazásában mind a kettő hajlandó olyan dolgokat tenni, amit eleddig mindenki undorítónak és aljasnak tartott – például a hullák kiásását és széttrancsírozását.” Hogy a technikai fejlesztés őrült hajszolása mennyire a Sátán műve, mutatja az is, hogy ez hajtotta a kereszténységet az iszlám rabságába. A kereszténység története folyamán soha nem volt ennyire mindenfelől kiszolgáltatva a pogányságnak, mint most. Európa volt keresztény államainak vezetői hajbókolnak az iszlám előtt, és minden megaláztatást eltűrnek, sőt elősegítenek, csak elég olajat kapjanak az egyre újabb és újabb „játékokat” igénylő polgáraiknak és gazdasági rendszerüknek. E két látszólag idegen fogalom: túlzott vallásosság és technika, bizonyos értelemben nagyonis összefüggő jelenség. Ahogy fejlődik és mindent elborít a technika, úgy rontja meg egyre jobban a szabad szellemet, a természetfeletti iránti érzéket, vágyat, a „tiszta”, a jó, az igaz felismerésének képességét. És amilyen mértékben ez történik, olyan mértékben erősödnek fel az emberek rossz hajlamai, annyival nagyobb dimenzióban képesek rombolni – és ugyanilyen nagy mértékben butulnak.      Így áll elő a mai világ, ahol egyre tágabb és hatékonyabb eszközökkel rendelkező, egyre kapzsibb és butább emberek, egyre ostobább tömegek felett uralkodhatnak. Visszatérve kiindulópontunkhoz: Az igaz hit és vallás helyére rohanó tempóban a babona vagy a magamutogató vallásosság lép, és e kettőt szinte már senki nem ismeri fel annak, ami valójában: gőgnek, azaz lázadásnak Isten, az igazság ellen. 2012. június 24.