Isten a végtelen létező, a végtelen igazság, a legjobb, a legigazságosabb és a legirgalmasabb. Ezt tanítja az Egyháza. Mivel ez az elképzelés csodálatos és szép, nincs ellene semmi kifogásom. Csakhogy másfelől azt is megtudom, hogy Egyháza ezen felül még azt is tanítja, hogy lelkünk egyetlen halálos bűn miatt az örökkévalóságban képzelőerőnket magasan felülmúló brutális és szörnyűséges szenvedésekre lehet kárhoztatva. Mivel ezt már nem találom szépnek, ellentmondást sejtek. Például, nem kérdeztek meg, amikor szüleim elhatározták, hogy életre hívnak, de „létezési szerződésem”, ha szabad így kifejezzem magam, feltételeibe sem volt beleszólásom. Ha megkérdeztek volna, akkor mindenképpen lettek volna kifogásaim e két extrém alternatíva ellen, egyfelől az elképzelhetetlen boldogság, másfelől a hihetetlen kínok – mindkettő az örökkévalóságig, ahogy az Egyház tanítja. Talán egy mérsékeltebb „szerződést” inkább elfogadtam volna, ahol úgymond az égnek egy rövidebb verziójáért cserébe belementem volna a pokolnak egy rövidebb verziójába.      Csakhogy, miként már mondtam, engem egyáltalán nem kérdezett senki. E két alternatíva örökkévalósága számomra egyszerűen nem áll arányban e földi élet rövid tartamával. Mindössze 10, 20, 50, talán 90 év a földön, de holnap már mindennek vége. Az ember-gyerekek a fűhöz hasonlítanak. „Reggel kihajt, kizöldül, estére lekaszálják és elszárad.” (Zsolt 89,6) – E gondolatmenet szerint Isten igazságtalannak tűnik nekem, olyannyira, hogy komolyan azon tűnődöm, vajon létezik-e egyáltalán? Ez a probléma-felvetés gondolkodásra késztet bennünket. Tételezzük fel, hogy a fentebb elmondottak mind igazak, hogy Isten létezik, hogy annyira igazságos, amennyire az Egyház tanítja, hogy igazságtalanság valakire beleegyezése nélkül súlyos terhet róni, hogy az élet rövid, éppen csak egy füstfelhő az örökkévalósághoz képest, hogy igazságosan senki nem kaphat irtózatos büntetést anélkül, hogy tudná, hogy irtózatos bűntettet követett el.      E tételeket igaznak tekintve, az a kérdés merül fel, milyen módon lehet ez a feltételezett Isten igazságos? Hiszen ha igazságos, akkor minden léleknek értelme kinyílása után olyan sokáig kellene élnie, amíg fel nem fogja, hogy a két alternatíva közül melyiket akarja választani, és hogy e döntésének milyen óriási következményei vannak. De hogyan születhet meg egy ilyen döntés például a mi korunkban, amikor Isten az egyes ember, a családok és az államok életében tökéletesen háttérbe szorult, illetve ismeretlenné vált? A válasz e kérdésre csak úgy hangozhat, hogy Isten az egyes személyek, a családok és az államok tekintetében elsőbbséget élvez, és hogy Ő a legeslegelső, aki minden egyes lélek belsejében „beszél” – a többi ember előtt és azoktól függetlenül. Ezáltal még azon lelkeknek is, akiknek vallási nevelése a nullával egyenlő, tudnia kell, hogy életének minden napján döntést hoz, hogy ezt a döntést egyedül és saját maga számára hozza, és hogy ennek a döntésének hatalmas következményei vannak a maga számára.      Mégis kérdezzük meg ismét: Hogyan lehetséges mindez a minket ma körülvevő istentelenség közepén? A válasz így hangzik: Mert Isten „beszéde” az egyes lelkek bensőjében sokkal mélyebben, állhatatosabban, jelenvalóbban és megfelelőbben folyik, mint bármely más emberé vagy teremtményé valaha folyhat. Egyedül Isten teremtette a lelkünket, és ennek alkotását végtelen létének minden pillanatában tovább folytatja. Isten minden pillanatban közelebb van minden egyes lélekhez, mint maguk e léleknek a szülei, akik csupán e lélek testének anyagi elemekből való összeállításában közreműködtek, melyeket egyedül Isten tart fenn létezésükben. És hasonló módon áll Isten jósága a léleknek ezen életben örömet szerző minden jó dolog mögött és benne és alatt. A lélek mélyen a bensőjében érzi, hogy ezek a jó dolgok csupán Isten végtelen jóságának melléktermékei. „Légy halk”, mondta Loyolai Szent Ignác egy pici virágnak, „mert már tudom, kiről beszélsz.” Egy kisgyermek mosolya, a természet mindennapi pompája, a zene, a művészet az ég felhőképeiben stb. Ha a lélek e dolgokra mélyreható szeretettel tekint, akkor azt mondhatjuk neki, hogy ennél valami sokkal nagyobb, illetve valaki sokkal nagyobb létezik. „Hozzád menekülök, Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak!” (Zsolt 30,2) Kyrie eleison Feltéve: 2012. június 4.