Kérdés: Milyen légkörben zajlott a káptalan ülése? Fellay püspök: Elsősorban nagyon felelősségteljes légkörben, mivel a káptalan tagjai a legnagyobb nyíltsággal mondhatták el véleményüket, ahogy ez egy ilyen munkatalálkozóhoz illik. Kérdés: Megvitatták a Rómával való kapcsolatot? Nem voltak tilos kérdések? Sikerült elsimítani azokat a nézeteltéréseket, melyek az utóbbi időkben a Pius Közösségen belül mutatkoztak? Fellay püspök: Ami Rómát illeti, valóban a mélyére ástunk a dolognak, és minden résztvevő bepillantást nyert az egész dossziéba. Semmit sem hagytunk ki, nem volt tabu közöttünk. Kötelességemnek tartottam, hogy a Vatikánnal kicserélt minden dokumentumot precízen bemutassam. Pontosan ezt nehezítette meg az utolsó hónapok káros klímája. Ez a beszámoló tette lehetővé a nyílt vitát, mely a kétségeket feltárta és a megértés nehézségeit eloszlatta. Ez meghozta a szívek békéjét és egységét, és ez nagyon örvendetes. Kérdés: Hogyan látja Ön a Rómával való kapcsolatokat ezután? Fellay püspök: A tagjaink között levő összes zavart megszüntettük. Nagyon rövid időn belül elküldjük Rómának az álláspontunkat, mely megadta nekünk a lehetőséget, hogy irányunkat pontosítsuk. Ragaszkodunk identitásunk megőrzéséhez, mely az egyetlen hatékony eszközt jelenti, hogy az Egyháznak segítsünk abban, hogy a kereszténység megújuljon. Ahogy nemrég mondtam önnek: „Ha azt akarjuk, hogy a tradíció a lelkek javára gyümölcsözzön, akkor beszélnünk és cselekednünk kell.” (lásd az előző interjút június 8-áról)      Nem hallgathatunk látva az általános, mindent átölelő hitvesztést, és a hivatások és a vallási élet képzeletet felülmúló összeomlását. Nem hallgathatunk ehhez a „lopakodó aposztáziához” és ennek okaihoz. Mert a hitkérdésekben való hallgatás nem válasz erre a „hallgatólagos aposztáziára”, amit maga II. János Pál pápa állapított meg 2003-ban. Ezen eljárásunk módjában nem csak Lefebvre érsek tanításának szilárdságában vagyunk egységesek, hanem az ő lelkipásztori szeretetében is. Az Egyház az első keresztények imában és szeretetben való egységét látta mindig a legnagyobb tanúságtételnek az igazság számára. „Egy szív és egy lélek” voltak, ahogy erről az Apostolok Cselekedetei beszámol (ApCsel 4,32). A Pius Közösség belső körlevele a „Cor unum” nevet viseli, ez egy általános ideál, egy mindenki számára érvényes szabály. Nyomatékosan elhatárolódunk mindazoktól is, akik e helyzetből profitálni akartak, hogy a közösség tagjainak egymásra uszításával konkolyt vessenek közénk. Ez a szellem nem Istentől való. Kérdés: Mit jelent Ön számára Gerhard Ludwig Müller püspöknek a Hittani Kongregáció élére történt kinevezése? Fellay püspök: Regensburg volt püspöke, akinek az egyházmegyéjében a Zaitzkofen-i szemináriumunk található, nem becsül bennünket, ez senki előtt nem titok. XVI. Benedek pápa javunkra hozott 2009-es bátor lépése [a négy püspök állítólagos kiközösítésének feloldása] után a legkisebb mértékben sem volt hajlandó ugyanezen szellem szerint viselkedni velünk. Úgy bánt velünk, mint a páriákkal. És az is ő volt, aki kijelentette, hogy be kellene zárni a szemináriumunkat, és hogy a szeminaristáinknak hazájuk szemináriumaiba kellene menniük, majd leplezetlenül kihirdette: „A közösség négy püspökét mind le kellene mondatni” (lásd: a „Zeit online”-nak 2009. május 8-án adott interjút). De ennél még fontosabb és még nyugtalanítóbb számunkra az a szerep, melyet neki a Hittani Kongregáció élén fel kell vennie. Az ő feladata, hogy megvédje a hitet, azzal a különleges misszióval, hogy a tanbeli tévedéseket és az eretnekségeket legyőzze. Ugyanakkor Müller püspök több írásbeli kijelentése a transsubstantiatio kérdéséről, azaz a kenyérnek és a bornak Jézus Krisztus testévé és vérévé történő átlényegüléséről, a szűzi szülés dogmájáról, a nem-katolikusok számára a katolikus Egyházba való megtérés szükségességről… több mint kétségesek. Ezek korábban minden kétséget kizáróan a Szent Officium – melyből a Hittani Kongregáció lett, s melynek most ő áll az élén – részéről intervenció tárgyai lettek volna. Kérdés: Hogyan néz ki a Szent X. Pius Papi Közösség jövője? Az Egyház tradíciójáért folytatott harcában még mindig borotvaélen táncolnak? Fellay püspök: Jobban, mint valaha kell megőriznünk ezt a helyzetet, melyet nagyrabecsült alapítónk jelölt ki. Ez nehezen betartható út, de abszolút életet hozó az Egyház és a tradíció kincse számára. Katolikusok vagyunk, elismerjük a pápát és a püspököket, mégis mindenekelőtt a hitet kell változatlanul megőriznünk, mely a jó Isten kegyelmének a forrása. Ennek következményeként mind azt el kell kerülnünk, ami a hitet veszélybe sodorhatná, de anélkül, hogy magunkat a katolikus, apostoli és római Egyház helyébe tennénk. Távol álljon tőlünk az idea egy párhuzamos egyház megalapításáról, mely egy párhuzamos tanítóhivatalt gyakorol. Lefebvre érsek ezt 30 évvel ezelőtt nagyon jól elmagyarázta. Ő csak azt akarta továbbadni, amit ő a kétezer éves Egyháztól kapott. És ez minden, amit mi az ő követésében akarunk, mert csak így tudunk hatékonyan segíteni „mindent Krisztusban megújítani”. Nem mi szakítunk Rómával, az örök Rómával, a bölcsesség és az igazság tanítómesterével. Másfelől nem lenne reális tagadni a modernista és liberális befolyást, ami a II. Vatikáni Zsinat és e zsinatból kiinduló reformok óta az Egyházon belül uralkodik.      Egy szóval kifejezve: őrizzük a hitet a római pontifex primátusában és a Péteren alapított Egyházban, de mindent elutasítunk, ami az „Egyház önpusztításához” – ahogy 1968-ban maga VI. Pál mondta – hozzájárul. Adja Szűz Anyánk, az Egyház Anyja, hogy autentikus megújulásának napja minél hamarabb eljöjjön. [megj.: ember legyen a talpán, aki ebből a szövegből meg tudja állapítani, hogy akkor hogyan is döntött Fellay püspök. De egy kérdés jogos: ha tényleg nem írja alá a preambulumot, akkor mindek ez a köntörfalazás, hiszen akkor csak azt teszi, amit a közösség 44 év óta tesz, és amiben semmi új nincs, és amit eddig mindig világosan ki tudtak fejezni. Viszont ez az új beszédmodor köntörfalazás, kétértelműség dolgában vetekszik a II. Vatikáni Zsinat szövegeivel.] Feltéve: 2012. július 17.