Kommentár a 2012. október 11-i eseményekhez G. és Maeßen atyák véleménye alapján Részlet Szent Atanáz a püspököknek 340-ben írt körleveléből (a körlevél megtalálható Rudolf Graber püspök „Athanasius és korunk Egyháza” című művében).      „Ma az egész Egyházat látjuk részekre feldarabolva. Látjuk a hírvivőket, akik jelentik, mekkora igazságtalanságot szenvedtek el. Rendüljetek meg, könyörgök nektek. Mindenkinek segítenie kell, mintha vele magával történt volna az igazságtalanság. Különben az egyházi rend és az Egyház hite rövidesen elpusztul. Ugyanis mindkettőt ez fenyegeti, ha Isten rajtatok keresztül a vétséget gyorsan nem hozza újra rendbe, általatok az Egyházon esett szenvedés nem kap elégtételt. – Az Egyház nem csak most kapott rendet és alapszabályzatot. Ezeket az atyáktól jól és biztosan vettük át. A hit sem csak most vette kezdetét, hanem az Úrtól a tanítványokon keresztül jutott hozzánk. Nehogy az történjék, hogy azt, amit a kezdetektől fogva a mi időnkig az Egyházban megőriztek, a mi napjainkban elvessék, prédául eldobják, kiszolgáltassák. Nehogy azt, amit ránk bíztak, mi hűtlenül kezeljük, elsikkasszuk. Testvérek, Isten titkainak gondnokai, legyetek hajlandók észrevenni, hogyan rabolnak el mindent mások.” Ahogy Szent Atanáz mondta: a katolikus Egyházat csaknem két évezredig az észszerűség, a józan gyakorlatiság jellemezte. Minden pontosan le volt fektetve, mindennek pontosan meg volt adva a helye, az ideje. (Hogy csak egészen kis példával érzékeltessem ezt a rendet: még azt is előírták, hogy a papnak a szentmisében, ha kifordul a hívek felé tekintetét pontosan hova kell vetnie. Hogy a kehely fölött hány centis keresztet kell rajzolnia stb.)      De nem csak a papoknak, hanem a híveknek is pontos útmutatás szolgált a könnyebb eligazodáshoz. Egy katolikus csaknem kétezer évig abban a biztos tudatban élhetett, hogyha betartja vallása követelményeit, teljesíti parancsait, akkor a kegyelem állapotában van, tehát üdvözülni fog. Maeßen atya mesélte, hogy mennyire helytelenítette, amikor a szeminaristák folyton azzal a kérdéssel fordultak hozzá, hogy „Atya, jó úton járok?” Hiába oktatták ezeknek a fiatalembereknek az Egyház valódi tanítását, ők is magukban hordták már a modern katolicizmus fertőzöttségét: a bizonytalanságot, a kétségeket. Vagyis a zűrzavart. A katolikus Egyház csaknem kétezer évig úgy működött, hogy – például a zsinatokon – előírt valamilyen konkrét „programot”, amit aztán később vizsgálat alá vetett. Ha sikeres volt, azaz jó gyümölcsöt hozott, akkor megtartotta, ha nem, akkor eltörölte, megváltoztatta, megreformálta.      G. atya szerint a II. Vatikáni Zsinat kisebb bajt okozott volna azzal, ha csak rossz dolgokat ír elő, tehát konkrétumokat ad. (Persze egyúttal megmarad a régi „taktika” mellett, vagyis, ami rossznak bizonyult, azt később korrigálja.) Ehelyett a konkrétumok helyett azonban a zsinat zűrzavart idézett elő, ködösített, kétértelműen fogalmazott, ami elviselhetetlen bizonytalanságot idézett el pont abban az Egyházban, abban a vallásban, amit Krisztus Urunk a legszilárdabb alapokra épített, és ami két évezredig a biztonság, a maradandóság bástyája volt mind a katolikusok, mind a hitetlenek szemében.      Ez bizonyítja a legjobban, hogy a II. Vatikáni Zsinat az Ördög műve, hiszen az ő neve, diabolicus, össze-vissza dobálót, szétszórót jelent. Ahol káosz, nyugtalanság, bizonytalanság uralkodik, ott biztos a Sátán van jelen. A zsinatutáni egyház elvárásai szerint – lásd a mostani körleveleket – minden katolikusnak újra fel kellene fedeznie a hitét, vallását. Ez olyan, mintha csak akkor használhatnánk a villanyvilágítást, ha magunk is felfedezzük az elektromosságot, a villanykörtét, a vezetékeket stb. A kereszténységet régen kidolgozták már, mégpedig a világtörténelem legnagyobb koponyái, az egyházatyák, a szentek, az egyházdoktorok, akik a tanítást le is jegyezték, könyvekben rögzítették, tehát hozzáférhetővé, megtaníthatóvá és megtanulhatóvá tették.      Ráadásul az Egyház minden állítást, minden tanítást a leggondosabban megvizsgált. Ha most az egyes emberekre hagyják a hite „felfedezését”, ki védi meg őt attól, hogy nehogy tévútra tévedjen? Hol van ma az a tekintély, akihez egy pap vagy egy hívő bizalommal fordulhat? Amikor a vezetők azt mondják, hogy „majd Isten vezet téged”, Krisztus tanítását hamisítják meg. Hiszen Ő azért oktatta a tanítványait, hogy azok azt adják tovább, amit Tőle hallottak. Ne új dolgokat találjanak ki, ne várjanak Istentől személyes vezetésre, hanem őrizzék meg és adják tovább, amit átadott nekik. (Minden ezen túl levő „tapasztalat” Isten adománya, amit egyáltalán nem köteles megadni, és valóban, elenyészően keveseknek adott csak meg.) Az újegyház semmire nem ad praktikus módszert, mindenre azt válaszolja, hogy a katolikus „saját maga fedezze fel”, például ilyen meghatározhatatlan, bizonytalan, mert szubjektív érzést, mint „Krisztus örömét”, „Isten sugárzását” stb. Az ilyesmi azonban csak akkor működik, ha az ember éppen „átszellemült” állapotban van, és ezek a pillanatok nagyon ritkák, és az embertől magától nem is előidézhetők, hanem Isten ajándékai, amit vagy ad, vagy nem. A szürke hétköznapokban a katolikusoknak olyan előírások, szabályok kellenek, melyekbe bele tud kapaszkodni, amikhez tartani tudja magát. És amit ha nem kap meg, lelkileg elpusztul.      Az újegyház azért ördögi, mert szétszóró, mert liturgiájában, tanításában, lelkipásztorkodásában, szellemiségében, egyáltalán mindenében összevisszaság uralkodik. Feltéve: 2012. október 17.