Akik olvastuk Martin atya interjúját, napok óta nem szabadulunk ennek hatásától. Martin atya nem csak világosan feltárta a helyzetet, de választ adott arra a kérdésre is, hogy 1) mire számíthatunk a jövőben; 2) mindezek ismeretében, nekünk mit kell tennünk? Emlékeztetőül álljon itt még egyszer Martin atya válasza e két minden mást meghatározó problémára:      „Hogy némileg világosabban lássuk a helyzetet, nézzük meg, mi történt Jézus kínszenvedései, a passió idején. Urunkat ellenségei késő éjszaka fogták el, és másnap délután 6 óráig tartották fogva, amikor hirtelen összeroskadt, és egy hangos kiáltással meghalt. Biztos vagyok benne, hogy ez idő alatt a Szűzanya vagy János evangélista nem mondtak ilyet, de abban is biztosak lehetünk, hogy a Jeruzsálembe gyűlt apostolok és tanítványok a helyüket nem találva járkáltak, és ezt mondogatták: „Ő tudja majd, amit tenni kell. Isten be fog avatkozni. Az angyalok egy hadseregét küldi majd el, akik megszabadítják Őt. Valamit csak fog tenni!”      De maga tudja, Bernard, hogy Ő nem tett semmit. Feltartóztathatatlanul végigment mindenen egészen a sírba tételig. Krisztusnak meg kellett halnia, mielőtt feltámadt a sírból. Éppúgy, mint ahogy mivelünk is történik. Isten nem készül tenni semmit. Isten nem avatkozik be. Nem fog történni hirtelen változás, amelynek következtében minden újból rendben lesz, és olyan katolikus lesz, mint volt azelőtt. Bernard, soha többé nem lesz olyan, mint volt! Az Egyház soha többé nem áll vissza olyanná, mint amilyen volt! Az meghalt és elmúlt. Mi a sírba megyünk, mielőtt feltámadunk.      Nekünk csak egyetlen teendőnk van, és ez az, hogy kitartsunk a hitben, a rózsafüzér imádkozásában, kitartsunk az Oltáriszentség és a szentmise mellett. Semmi mással nem kell törődnünk. Mi nem bírunk annyi kegyelemmel, hogy igazán változtatni tudjunk a dolgokon. Jézus nem emelt bennünket olyan helyzetbe, hogy ezt megtehessük. Minden teendőnk abban áll, hogy éljük a hitünket, a hitünkben haljunk meg, és kerüljük el a megalkuvásokat. Ennyi minden, amit tehetünk, mert a helyzet mozgatóerői kozmikus méretűek. Nem elérhetőek számunkra.” Lehet, hogy nem is az ember természetéből fakad, hanem csak a modern világszemléletből – ami azt égette bele az emberekbe, hogy mindig minden fejlődik és jobb lesz –, hogy folyton azt hisszük, a dolgok csak javulhatnak. Ebben hisz az akut betegségéből éppen felépült 80 éves asszony, de az egyszerű állampolgár is, annak ellenére, hogy körülötte minden napról napra romlik. De így hisz a katolikus is, akivel az Egyház csaknem kétezer éves dicsőséges múltja egyszerűen nem képes elfogadtatni, hogy a mai hitbeli válság nem egy átmeneti állapot, valamely erőknek a múló befolyása, hanem olyasmi, ami nem áll meg; ahogy Martin atya mondta, a sírig vezet. G. atya mondta, hogy Kínában és Japánban azért nem terjedhetett el a kereszténység, mert hiányoztak azok az alapok, azok az emberi értékek, amelyekre felépülhetett volna. Még a római birodalomban is, ahol pedig a jog, a kultúra, a filozófia magas színvonalon állt, 300 évnek kellett eltelnie, mire a társadalom „megérett” a katolikus civilizációra.      Mintegy 500 évbe telt, amíg ez a katolikus civilizáció eljutott oda, ahol ma van, vagyis a teljes széthullásba. Ahogy Martin atya mondta: mindent Isten kegyelme tartott fenn, és ahogy az Egyház és az emberek többsége alkalmatlanná lett e kegyelem befogadására, egyszerűen azért, mert elvesztették a hitet, minden összedőlt. Így jutottunk el a poszt-keresztény korba, mely rosszabb lesz, mint a kereszténység előtti pogány kor, hiszen nem nem ismerte, hanem tudatosan megtagadta azokat az eszményeket, amelyekre a kereszténységnek fel kell épülnie.      G. atya mesélte, hogy falujában már olyan is előfordult, hogy egy gyereket azért vittek pszichológushoz, mert „nincs lelkiismerete”. A mostanság elkövetett bűntettek – többnyire fiatal – elkövetőinél pontosan ugyanez a helyzet: fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak, a megbánásnak, a szégyennek a szikrája sincs meg bennük. A napi rendőrségi beszámolók pontosan azt a képet tárják elénk, ami a jövőben vár ránk! Ne tessék azt hinni, hogy a társadalom, a törvény majd megvéd bennünket e rémtettektől! Ne tessék azt hinni, hogy e gaztettek pusztán pillanatnyi kisiklások, elvétve elkövetett „csínyek”! Nem, se a társadalom szellemében, se az emberi lélekben, se az emberi szívben nem alakulhat ki vákuum. Ez pedig azt jelenti, hogy ahol nincs jelen Isten, ott a Sátán uralkodik!      Azt hiszem, elengedhetetlen, hogy végre megértsük, és felkészítsük magunkat arra, hogy a poszt-keresztény korban a társadalom ördögivé vált! Lesznek emberek, akikre ez nem vonatkozik, akik megtartják hitüket, következésképpen Isten kegyelme működik bennük. De a többség, az irányadók magát az emberiséget, mint egészet, a társadalmakat, az országokat ebbe az ördögi állapotba süllyesztik. Tessék felkészülni arra, hogy olyan idők várnak ránk, mint amilyenben az első keresztények éltek. Illetve még annál is rosszabb, hiszen egyfelől ezúttal maga az egyházi vezetés is az ördög szolgálatába állt, másfelől alig akad olyan hithű katolikus, aki ne maradt volna egyedül. Hiszen már katolikus házasságok is alig vannak; katolikus családok, nemzetségek, közösségek pedig már egyáltalán nem léteznek – a Sátán ezt is tudatosan szervezte meg például a vegyes-házasságokkal, a társadalmi „toleranciával” stb.      Ahogy G. atya mondta, nem kell már sokat várnunk arra az időre, amikor az egyik városban három, a másikban egy, a következő faluban két katolikus hívő marad, és az egyetlen pap, aki még hisz, és érvényes, megengedett szentségeket szolgáltat ki, éjjel egy pincében mutatja be a szentmisét a világ minden tájáról odasietett néhány embernek. Szigetek maradnak, mondta Martin atya, aki ehhez még azt is hozzátette, hogy aki ezt nem látja, az a homokba dugja a fejét. Mäder atya ezeket írta az ördögről szóló kis művében: a Sátán gonoszságának titkát az ember soha nem értheti meg egészen. A sátáni bűn és az emberi bűn között mindig szakadék áll fenn. A Sátán bűne a bűnök legnagyobbika volt: bűn mindennemű kísértés nélkül. Bűn az értelem elhomályosulása nélkül. Bűn szenvedély nélkül. Egy hideg akarati cselekedet. És ezért több, mint egy futólagos aktus. Bűn, mely úgymond lénybeli természetté válik. Bűn, mely semmilyen visszautat nem ismer, bűn megbánás nélkül.      Maeßen atya mondta, hogy a szabadkőművesek legeslegfelsőbb fokára csak olyanok juthatnak el, vagyis, csak olyanokat vesznek oda fel, akik már elkövettek egy jóvátehetetlen gonoszat, olyat, amiből nincs visszaút, jóvátétel, és amit az illetők ennek ismeretében tudatosan követnek el. Mert csak ezáltal válnak igazán megbízhatóvá, igazán, visszafordíthatatlanul a Sátán követőivé. Például, olyat, mint amit Churchill Drezda bombázásának parancsba adásával megtett. (Drezdában semmilyen katonai, stratégiai fontosságú létesítmény nem volt, ráadásul a város tele volt keletről, az előrenyomuló oroszok elől menekülő civilekkel és sebesült katonákkal. Mint egy titkos iratból kiderült, Churchill ezzel pontosan tisztában volt.) Ezek már nem emberi, hanem sátáni méretű gyilkosságok, hiszen minden emberi okot nélkülöznek.      Régen a szabadkőművesek és a nagy egyház-gyűlölők csináltak ilyesmiket, ma az ördöggel lepaktált világban egyre több ember lesz, aki ilyen bűnöket követ el.      Ahogy Mäder atya írta, az ember a szó valódi értelmében ugyan nem válhat ördöggé, mert erre csak egy angyal volt képes, de ha az ember a Sátán befolyása alá kerül, akkor tettei ördögivé válnak. Visszafelé: ha egy ember ördögi méretű bűnt követ el, akkor tudni lehet, hogy a Sátán befolyása alatt áll. Úgy, ahogy azok a többnyire fiatal emberek, akik korunkban a sátánista körökben a rituális gyilkosságokat elkövetik. Vagy amilyen gaztetteket az interneten és a horrorfilmeken nevelődött mai fiatalok unalomból hajtanak végre. Az olyan világ, ahol az abortusz megengedett, ennek pláne az a módja, amit Amerikában művelnek (ahol az abortusz a terhesség legutolsó pillanatáig legális), ahol a rászoruló országokat csak akkor segélyezik, ha azok elfogadják az abortuszt és a fogamzásgátlás minden formáját, ahol az eutanázia egyre szélesebb körben terjed, ahol a homoszexualitás a legnagyobb és leggátlástalanabb hatalomra tett szert, ahol a gyermekeket három éves kortól törvénnyel előírva aberrációra oktatják az állami intézményekben, nos, az ilyen világ kétségen kívül a Sátán korlátlan (illetve annak tűnő) befolyása alatt áll.      Ennek nyilvánvaló jelei az említett tények mellett többek között a romlás egyre veszettebb felgyorsulása és a torz, a ronda ideállá tétele. Amióta reklám és film van a világon, mindig szép, kellemes emberekkel próbálták a cégek eladni termékeiket, szórakoztatni az embereket. Talán tíz éve kezdődött, hogy a reklámokban és a filmekben egyre, mondhatni napról napra rondább, visszataszítóbb arcok tűnnek fel. Ez is biztos jele a Sátán jelenlétének, befolyásának. Mint már többször írtam, meggyőződésem, hogy a világ csak azt teszi, amit az Egyház „megenged” neki, vagyis a változások mindig az Egyházban kezdődnek. Ezért nem szabad elfelejteni, hogy az újegyház nem csak nem beszél az ördögről, a pokolról, de még a keresztelés szentségéből is kihagyta az exorcizmust. És ez az állapot 1970 óta tart! Ez iszonyat!      Lásd ezzel kapcsolatban a honlap Az exorcizmus leértékelése az Egyházban című cikkét. E tanulmányból egy részlet: „Mikor gyermekek vagy fiatalok az újjászületés szentségéhez járulnak, nem lépnek az élet forrásához előbb, minthogy a klerikusok exorcizmusa és rálehelése által a tisztátalan lelkektől megszabadultak; ezáltal kell valóban láthatóvá lennie, miként vettetik ki e világ fejedelme (Jn 12,31), és miként kötözik meg előbb az erőset, hogy elrabolják vagyonát (Mt 12,29 és Mk 3,27); ‘ez’ a győztes tulajdonába kerül, aki a szolgaságot fogságba veti (Zsol 68,19), és az embereknek ajándékokat oszt (Ef 4,8). Szent Tamás is komolyan veszi az exorcizmust és megmagyarázza, miért kell ennek a keresztelést megelőznie: »A démonokat azért kell a keresztelés előtt kiűzni, hogy nehogy megakadályozzák az emberek üdvösségét.« Ezt a kötelezettséget olyan mértékben respektálták, hogy szükség-keresztség esetén az exorcizmust utólag bepótolták. Most felmerül a kérdés: Időközben annyira gyenge lett a Sátán vagy az ember annyira jó, hogy a kereszténység kezdeteire visszanyúló szokás mára már fölöslegesnek tűnik? Vagy itt is, mint oly sok más esetben csak a zsinatutáni Egyház hamis racionalizmusáról van szó?”      Ezek szerint a ma élő katolikusok többsége úgy lett megkeresztelve, hogy előtte nem űzték ki belőlük a gonoszat, vagyis az áteredő bűn okát! Csoda ezek után, hogy nem voltak képesek megszerezni és megőrizni az igaz hitet, hogy Isten kegyelme nem tud működni bennük? Tissier püspök nemrég mondta el egy beszédében, hogy Fellay püspök megkérdezte a pápát, tényleg az ő elvárásait tartalmazza a június 13-án neki átadott tanbeli preambulum vagy sem. XVI. Benedek pápa igenlő válasza június 30-án érkezett meg (tehát a káptalani ülés előtt). Időközben kiderült, hogy a Vatikán egyik követelése az, hogy a Pius Közösség ne csak az újmise érvényességét ismerje el, hanem annak „megengedettségét” is. Ezt azért követelik, mert Lefebvre érsek azt tanította, hogy az újmise ugyan egyes esetekben érvényes lehet, egy katolikusnak mégis tilos rajta részt venni, mert veszélyezteti a katolikus hitet, úgy, ahogy egy erkölcstelen vagy hitellenes könyv vagy film veszélyezteti. Az pedig, aki egy ilyen könyvet vagy filmet szabad akaratából, ráadásul rendszeresen olvas, néz, halálos bűnt követ el. Következésképpen az újmisén való részvétel is súlyos bűn.      Ez valójában annyit jelent, hogy az újegyház saját híveit csábítja, vezeti bűnbe! Ráadásul tudatosan! És mindezt a Hittani Kongregáció volt prefektusa nem átállja még a hűnek megmaradt kicsiny nyájtól is megkövetelni. Persze, ez természetes! Hogyan is törődhetne bele valaki abba, hogy léteznek olyanok, akik rossznak, bűnösnek tartják azt, amit ő csinál?      Megkérdeztem G. atyát, miért van az, hogy a világ olyasmiért haragszik a legjobban a katolikus Egyházra, ami végtére is nem a legfontosabb benne. Miért nem az igazán fontosat, a hitet, a szentmisét stb. támadják, miért mindig a fogamzásgátlás, a homoszexualitás, a házasságtörés, a női papság kérdésével hozakodnak elő? Azt mondta, hogy azért, mert a modern világ a hitet magánügynek kezeli, teljesen mindegy neki, hogy ki miben hisz, mit tart üdvözítőnek. Ami neki számít, az az, hogy senki ne vesse meg őt. Azért gyűlöli a katolikus Egyházat, mert az arról, amit ő csinál, rossz véleményen van. És ez lesz az oka annak is, hogy az Egyházat, akármennyire megalázza magát és akármennyi feladja önmagát, mégis elsőnek fogja ez a világ elpusztítani. A katolikus Egyház ugyanis, akármennyire modernné is válik, magában hordozza a kétezer éves múltját, tanítását. És amíg egy ember lesz, aki az eredeti Egyházi Tanítóhivatalra hivatkozva erre emlékezik, amíg ezt képviseli, addig maga az egész intézmény számít az ördögivé vált világ ellenségének. Első feladatunk tehát mindezek megértése. A második feladatunk pedig a túlélési taktikánk kidolgozása. Martin atya a legfontosabbat mondta el: ki kell tartanunk a hitben. Ehhez még annyit lehet hozzátenni, hogy legyünk nagyon hálásak, hogy azok közé tartozhatunk, akik ismerik az igazságot. Minden pillanatunkban fejezzük ki hálánkat, amit azzal tarthatunk ébren, ha elképzeljük, milyen szörnyű sors várna ránk, ha nem ezt tennénk.      A Szentírásban nézzünk utána a hasonló helyzeteknek. Hogyan nevelte Isten választott népét évszázadokon keresztül, hogyan készítette fel őket a Messiás eljövetelére? Érezzük magunkat a kiválasztott népnek, legyünk büszkék erre, mint ahogy a zsidók büszkék voltak. Persze ne essünk túlzásba, ne kövessük el azokat a hibákat, amiket ők elkövettek.      Én feltettem magamnak a kérdést, hogy mi fáj nekem a mai világban a legjobban. És a válaszom az volt, hogy az, hogy semmi nem működik jól. Ha a világ és az emberek katolikusok lennének és aszerint élnének, minden olyan egyszerű és jó lenne, ehelyett azonban nyakatekert, istentelen megoldásokat keresnek, amik természetesen semmi jóra nem vezetnek. És akkor megértettem Martin atya válaszát, jobban mondva a gyakorlatba helyeztem azt: Jézus pontosan tudja, hogy mi történik, és mégis hagyja. Sőt nem csak megengedi, hogy a dolgok rosszul menjenek, de nyilván célja is van ezzel. Akkor pedig számunkra egyetlen válasz marad: Uram, ez mind a Tied, ezt is Te akarod így, tehát engem ennek nem szabad zavarnia. Azt hiszem, hiúság, ha nekünk olyasmi fáj, amiről tudjuk, hogy a mi Istentől megszabott hatáskörünkön kívül álló rossz, és mégis javítani akarunk rajta. Ha nem akarunk beletőrödni a rosszal kapcsolatban is Isten akaratába. Feltéve: 2012. október 1.