A következő három internetes hírügynökségi cikkben a mai Egyház pápája és egyik fontos bíborosa mond kendőzetlen véleményt az Egyház helyzetéről Azon pogányok egyháza, akik még kereszténynek nevezik magukat (forrás: www.kath.net – 2012. június 16.) 1958-ban Joseph Ratzinger éleslátó gondolatokat vetett papírra egy még mélyen kereszténynek tűnő kultúrában az Egyház helyzetéről: Az új pogányság növekszik „magának az Egyháznak a szívében”, és azzal fenyeget, hogy „belülről ássa alá”. „Az újkor egyházának megjelenését jelentősen az határozza meg, hogy egy teljesen új módon a pogányok egyházává lett”, „azon pogányok egyházává, akik még kereszténynek nevezik magukat, holott valójában már pogányokká váltak”.      Ezt írta egy akkor éppen frissen doktorált fiatal pap, Joseph Ratzinger, 1958-ban egy az Egyház helyzetét és közvetlen jövőjét taglaló cikkben.      Az első saját professzorsága küszöbén álló Ratzinger azt a kérdést járta körül, hogy a személyes hitbeli döntés milyen kihatással van az egyes személyre, a világegyházra és az egész világra. Ma, tehát 56 évvel később világosan látszik, hogy a népi kereszténység akkor még oly teherbíró talajában már jelentkező mély repedésekről és szakadékokról alkotott diagnózis helyesnek bizonyult. „Ez a neve után keresztény Európa kerek négyszáz év óta egy új pogányság szülőhelyévé vált, mely magában az Egyház szívében feltartóztathatatlanul növekszik, és azt belülről aláásással fenyegeti” – írta Joseph Ratzinger. [megj.: Vajon a pápa miért nem néz utána, hogy mi történt 400 évvel ezelőtt? Mert ha utánaszámolna, akkor rájöhetne, hogy a protestantizmus akkor lépett be, illetve nyert teret Európa történelmében. És ha a protestantizmus az egészen katolikus Európát ennyire istentelenné tudta tenni, akkor vajon miért kell a még megmaradt kicsiny katolikus nyájat is protestánssá erőszakolni?] A mostani pápanak az 1958-as helyzetről adott elemzése után következzék a következő időszak, a II. Vatikáni Zsinat bemutatása, szintén egy „szavahihető”, azaz nem tradicionalista egyházi személy szájából. Lássuk, mit tett egy mai bíboros, sikeres főpap szerint a II. Vatikáni Zsinat, hogy az 1958-ban már négyszáz éve tartó felbomlásnak véget vessen. A II. Vatikáni Zsinat alatt kezdődött a nagy egyházválság (forrás: www.kreuz.net – 2012. július 24.) 2012. július 20-án, Bécs érseke, Cristoph Schönborn bíboros, aki nem hagyományhűségéről ismert, egy fiatal családoknak szervezett találkozón vett részt a grazi egyházmegyében fekvő Pöllau városkában. Itt olyan meglepő kijelentéseket – is – tett, melyek, ha nem ő mondja, bizonyára felháborodást keltettek volna, de hát a bíborosról köztudott, hogy mindent és mindennek az ellenkezőjét is mondani szokta. A találkozón tartott előadásában a bíboros életéről és a domonkosoknál eltöltött éveiről is mesélt. 1963-ban 18 évesen lépett be a domonkosokhoz, vele együtt még 18-an kezdték meg a noviciátusukat. A képzés latinul folyt, és megfelelt a klasszikus domonkos kiképzésnek.      A II. Vatikáni Zsinat alatt – az 1964-es vagy 65-ös évben – kezdődött a „nagy egyházválság”. Hihetetlen „törés, átalakulás, de mindenek előtt felbomlás” zajlott.      Az Egyház azóta felbomlásban, átmenetekben és új kezdetekben él, folytatta mondókáját Schönborn bíboros. A domonkosok noviciátusában minden délben felolvasták a zsinat legújabb híreit. Mindeközben a lelkesedés hihetetlen hangulata uralkodott a jelenlevők körében.      Csakhogy „néhány éven belül kolostorunk létszáma csaknem a felére csökkent. A hivatások radikálisan csökkentek. Testvérek, akik hosszú évek óta éltek a kolostorban, most megházasodtak és elmentek. 10 éven belül 80 ezer pap hagyta ott a hivatalát a katolikus Egyházban és nősült meg. Ezek után, Önök megértik, hogy az én eufóriám, melyet a zsinat fejleményei felett érzek, egyszerűen attól, amit én átéltem, igencsak behatárolt. Sok értelemben egy felkerekedés volt, de egyúttal egy hatalmas törés, felbomlás. Egy hatalmas hanyatlás is.” Ezután a bécsi bíboros megemlítette, hogy az osztrák domonkos provincia négy kolostorából időközben már a harmadikat zárják be. „Abból a négy domonkos kolostorból, mely Ausztriában volt, csak egy fog fennmaradni.” Abból, ami az 50-es és 60-as években létezett, mára már sok minden eltűnt. A katolikus gyerekek és fiatalok kisebbségbe kerültek. Schönborn bíboros ezt – saját szavai szerint – a plébániákon tapasztalja meg. E helyeken néha már csak egy-két fiatal található. A gyerekekhez intézett kérdésére pedig, vajon osztályukban hány tanulót ismernek, aki vasárnaponként rendszeresen jár misére, ezt a választ kapja: „Én vagyok az egyetlen.”      A bíboros ebből arra következtet, hogy egy olyan „generáció” növekszik fel, mely magát mint gyakorló katolikust kisebbségként éli meg. Elérkeztünk a haladás-ideológia végéhez (forrás: www.kath.net – 2012. július 23.) A Pöllau-i találkozóról a kath.net is közölt beszámolót, melynek a következő Schönborn idézet: „Elérkeztünk a haladás-ideológia végéhez” a címe. A cikkben egyetlen szó sem hangzik el abból, amiről a kreuz.net írt – a bíboros előadásából szinte csak ezt a pár mondatot közli: „Elérkeztünk a haladás-ideológia végéhez. A növekedés könyörtelenül a végéhez ért.” Éppen az új elosztási igazságosság fontos jövőbeli kérdéseiben fognak a családok kulcsszerepet játszani, mondta Schönborn bíboros. A találkozót először 1992-ben rendezték meg a karizmatikus imakörök papjaival és fiataljaival. A most jelenlevő püspökök szerint az idei találkozó is igen sikeres volt, és nagyon szép reményeket ébreszt a jövő egyháza számára. Feltéve: 2012. október 17.