Az újkatekumen-mozgalom nagy missziót tart a világ nagyvárosaiban
(forrás: www.kath.net - 2013. április 25.)

Az „újkatekumen-út” a május 19-ig tartó húsvéti időben világszerte 120 országban tart nyilvános missziót a városokban, hogy „reklámot csináljon a hitnek”. Ausztriában Grazban, Linzben, Salzburgban, St. Pöltenben, Villachban, valamint Bécsben négy helyen is tartanak ilyen megmozdulást.

„A város terein tartott nagy misszió” minden vasárnap 15:30-kor kezdődik öt rövid katekizmus oktatással a következő kérdésekben: „Ki számodra Isten? Mi az értelme az életnek? Mi az Egyház?”, melyek a hallgatóknak a Jézussal való találkozáshoz és a „jó üzenet” meghallgatásához akarnak segítséget nyújtani. Az akciót imák, dalok és olyan fiataloknak az elbeszélései kísérik, akik azt mesélik el, hogy ők hogyan jutottak a hithez.

Christoph Schönborn bíboros már február 12-én „szétküldte” az akció résztvevőit – köztük sokgyermekes családokat – a bécsi Kapisztrán Szent János templomból. Jézus Krisztus is „szétküldte az apostolokat, akiknek nem volt erős hitük, és bűnös emberek voltak”, mondta Bécs érseke a mozgalom tagjainak, akiknek az a célja, hogy felnőtteket a keresztény hithez vezessék. Ezért nem perfekcióról van szó, „hanem arról, hogy azon megbocsátás tanúi legyünk, melyet Isten ajándékoz”.

A misszió a pápai laikus tanács impulzusára megy vissza, és a „hit éve”-hez akar hozzájárulni, hangsúlyozták a mozgalom vezetői: Kiko Argüello, Carmen Hernandez és Mario Pezzi. De missziójuk Ferenc kívánságát is szem előtt tartja, miszerint az egyháznak ki kell lépnie önmagából és a peremvidékre kell mennie.

Az újkatekumen mozgalom honlapján azt közli, hogy az új pápa (?) támogatja mostani akciójukat. A mozgalom alapítói röviddel a konklávé kezdete előtt, amikor Ferenc még Buenos Aires érseke volt, bemutatták neki mostani missziós tervüket, aki ezt engedélyezte.
     [Hogyhogy, mint egy latin-amerikai város érsekének, hogyan volt erre Bergoglio-nak hatalma? Csak nem tudták a mozgalom vezetői, akik nyilván együtt dolgoznak a Szent Egyed közösséggel, és azokkal, akik mögöttük állnak, hogy Bergoglio-ra milyen jövő vár?]

A konklávé után Argüello találkozott Ferenccel a vatikáni vendégházban, amikor Ferenc mosolyogva fordult hozzá: „Micsoda slamasztika, amit itt elkezdett. De most tovább kell csinálnia.”
     [Mivel a német szövegben az alany és a tárgy, azaz Argüello és Ferenc is személyes névmással szerepel – dieser és ihn – nem vagyok biztos, hogy ezt a mondatot Ferenc Argüellonak, vagy Argüello Ferencnek mondta, az utóbbi variációnak a mondat tartalmát tekintve több értelme van, hiszen Argüello már sokkal korábban elkezdte a saját „slamasztikáját”.]


2013. április 28.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA