Jeruzsálem pusztulásakor az ottani kis keresztény közösség csak azért tudott megmenekülni, mert emlékezett az Úr szavaira, és megtartotta azt, amit negyven évvel korábban Jézus tanítványainak mondott: „Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt – aki olvassa, értse meg! –, akkor, aki Judeában van, meneküljön a hegyekbe. Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye a köntösét. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!”      Feltételezhető, hogy a jeruzsálemi keresztények számára nem ez volt az első „iszonyatos” jel Jézus mennybemenetele óta. Nagy valószínűséggel Jakab apostol kivégzését, Péter bebörtönzését, Agrippa király uralkodását, Pál apostol elfogatását stb. stb. szintén „iszonyatként” élték meg, és mégis, 70-ben biztosan tudták, hogy azok a napok jöttek el, amitől Jézus óvta őket. Ha Új-Zélandon kitör egy vulkán, és „tűz esik az égből”, aztán Kaliforniában nagy tűz tombol, majd fél Szicília elpusztul az Etna kitörésétől, de egyébként máshol minden rendben van, az Egyház őrzi a hitet és Rómában minden Urunk parancsa szerint történik, akkor ezeket az eseményeket lehet egyszerieknek tekinteni, ami nem igényel azoktól, akik nem érintettek semmilyen felkészülést. De ha a föld egy óriási meteorittal ütközik, amitől a tengerek kiöntenek, és várható, hogy ez az áradat mindenhova eljut, akkor nem lehet többé egyszeri, egymással semmilyen összefüggésben nem álló bajokról beszélni. Az első esetben nem kell tenni semmit, a másodikban viszont a katolikusoknak kötelező tenni kell valamit: készülni a halálra (ami az április 21-i prédikációban mondottakkal ellentétben nem „alvás, az Atyával való találkozás és egy új, boldog élet kezdete”, hanem mindenekelőtt a személyes ítélet napja, mely minden továbbit megelőz és eldönt) és a mennyei Bíránkkal, a Fiúval való találkozásunkra. A kérdés tehát ez: amik ma Rómában és az Egyházban és a világban történnek, azok csak egyszeri, mulandó bajok, vagy ezek igenis már az általános, az „iszonyatos pusztulás” kezdetének jelei, amiről Urunk beszélt. És aminek láttán nem azzal kell tovább foglalkoznunk, hogy jövőre hova megyünk nyaralni, és a gyerek az iskola elvégzése után milyen iskolába megy, hanem azzal, hogy a végsőkig kitartva tisztán állhassunk Urunk elé. Williamson püspök úr áprilisi amerikai útja során Minnesotában hosszú prédikációt tartott, melyet az interneten meg lehet hallgatni. Mint már oly sokszor, ő is ezzel a kérdéssel foglalkozott, és arról beszélt, hogy a Jelenések könyve alapján az Egyház életét hét korszakra lehet beosztani. Ezek szerint most vagyunk az ötödik korszak végén, mely Lutherrel kezdődött. Ez a korszak Isten nagy büntetésével végződik, amit aztán Szűz Mária Szeplőtelen Szívének diadala fog követni, ez lenne a hatodik korszak. És ennek végén jön el az Antikrisztus, ez a hetedik. A mostani mintegy az Antikrisztus és az ő uralmának a főpróbája, ami – csakúgy, mint egy színházi előadás – a nézők számára szinte semmiben nem különbözik a premiertől.      A püspök úr – és nem csak ő – szerint a 2017-es év nagyon megfelelhet az isteni büntetés eljövetelének. 500 évvel ezelőtt kezdte rombolását Luther, 100 évvel ezelőtt volt a Fatima-i jelenés, pont annyival ezelőtt, mint amennyi a nem teljesített felajánlás és a francia forradalom között eltelt, és ez az évszám még az 1517-1717-1917-es évszámokhoz is jól illik. A világ, a Biblia, az üdv történetében, a vízözönön kívül Szodoma és Gomorra pusztulása az egyetlen olyan általunk ismert esemény, melyet az ott lakók égbekiáltó bűne miatt Isten kifejezett büntetésként küldött a földre.      Hans Conrad Zander „A sivatagi atyák története” című könyvében ezeket írja: »Chitty angol történész úgy véli, hogy a történetírás és a férfiak közötti gyengédség [németül Zärtlichkeit, pont az a szó, amivel Bergoglio gyakran használt olasz kifejezését németre szokták fordítani] a vég előtti szomorkás hangulathoz tartozik. … Nagy Makariosz [a szerzetesség megalapítója] 390-ben halásos ágyán a sivatagban élő szerzeteseinek ezt jövendölte: „Ha látjátok, hogy közel a tengerhez remeteség épül, akkor tudjátok, hogy a pusztulás közeleg. Ha fákat láttok, akkor már az ajtóban áll. Ha azonban fiatal fiúkat láttok, akkor vegyétek a köpönyegeteket és meneküljetek.”      „Ahol bor és fiatal fiúk vannak” – figyelmeztetnek a sivatagi atyák –, „oda a Sátánnak már nem kell személyesen jönnie”.      Isten Szodoma és Gomorra bűneit tűzzel és kénnel bosszulta meg. Ez az Ószövetségben volt. Az Újszövetségben a vég másképp jön el. De ugyanolyan rettenetesen.« Az elmúlt 50 év hírei mind az „iszonyatos pusztulás” egy-egy állomásáról számolnak be. Ugyanakkor kétségen kívül áll, hogy ami február 11-e óta történik, minden eddiginél másabb dimenziót képvisel. 2013. április 25.