Ülök és fordítom az olyan cikkeket, mint például a Lehmann és Koch bíborosok nyilatkozatait vagy a Bergoglio beszédeit összefoglaló írásokat, és döntenem kell: megőrülök, főbelövőm magam, vagy találok valami más és katolikus megoldást. G. atya az elmúlt hetek cikkeit összegezve egy nagyon fontos kiegészítést tett. Ennek magyarázatául, illetve bevezetéséül előbb egy elbeszélést mesélt el, melynek lényege az volt, hogy egy idős pap fiatal vendégének megmutatott egy 500 éves imakönyvet és azt mondta, hogy amíg ez az imakönyv megvan, addig a régi katolikus világ is él. Maeßen atya mondta mindig, hogy mekkora tragédiának tartja, hogy a fiatal szeminaristáknak fogalmuk sincs, hogy milyen a normális egyházi élet. Ezt a világiakra lefordítva: a mai 30-35 év alatti fiataloknak már fogalmuk sem lehet, hogy milyen a normális világ, és a katolikusoknak, hogy milyen a normális katolikus lelkület, életstílus, vallásgyakorlat.      G. atya azonban – az imakönyves példából kiindulva – azt mondta, hogy amíg akár csak egyetlen egy katolikus megpróbál úgy élni, ahogy egy katolikusnak kell, és ahogy a régi katolikusok éltek, addig ő, illetve általa ez a katolikus élet, lelkület tovább él.      Ha tehát úgy imádkozunk, úgy élünk, ahogy egy katolikusnak kell, illetve kellene, akkor Krisztus igaz Egyháza rajtunk keresztül tovább működik, tovább létezik. Olyan ez, mint egy öreg, polgári ház, melyben egy, a régi világból ittmaradt idős, finom hölgy él, aki nem vesz tudomást a világ folyásáról, a divatról, a világ elvárásairól, hanem marad olyannak, amilyennek született és nevelkedett. Ha magunk körül megpróbáljuk, mégpedig egyre jobban, egyre szebben, egyre nagyobb hittel és hűséggel az igazi katolikus világot megteremteni, ha imádkozásunkat úgy kezdjük, hogy ezt magunkban tudatosítjuk és nemcsak Isten jelenlétébe, hanem ebbe a „katolikus” világba is belehelyezzük magunkat, akkor mi lehetünk a kétezer éves Egyház életének legitim folytatása.      „Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12) Szent Pál ezen szavai azt is jelentik, hogy a harcot már nem az emberek vívják, ez már a jó és gonosz szellemek harca. Nem tudjuk, hogy egy katolikus főpap tehetne-e még valamit, de az biztos, hogy mi, laikusok már semmit nem változtathatunk a világ, de még környeztünk sorsán sem. És mégis óriási feladatot kell elvégeznünk: hűnek kell maradnunk, és a végsőkig ki kell tartanunk. És mindezt úgy, hogy az eddiginél is jobban rábízzuk magunkat az isteni Gondviselésre és az isteni mindentudásra. Ha Isten nem sújtja ott helyben villámmal agyon az Őt és Egyházát elárulókat, akkor Ő tudja, hogy miért nem, ezt soha nem szabad elfelejtenünk. Az Ő útjai, azaz megoldásai nem a mi útjaink, az Ő türelme nem a mi türelmünk, nekünk tehát nem szabad se kételkedni Benne, se nógatni Őt. Van egy társasjáték, melynek a neve „Ki nevet a végén”. Az a lényege, hogy csak a végén derül ki, ki lett a nyertes, és sokszor olyan valaki nyer, aki előtte mindig vesztésre állt.      Nekünk Isten megadta, hogy biztosan tudjuk, hogy Ő fog nyerni, hogy ellenségei biztosan elnyerik megérdemelt büntetésüket. Vagyis ha hitünk tényleg erős, akkor biztosan tudjuk, hogy az igaz és az igazság fog diadalmaskodni, akárhogy is másképp néz ez ki most. És ezért szinte kötelesek vagyunk jókedvűnek, bizakodónak és nyugodtnak lenni, mint egy gyereknek, aki tudja, hogy Édesapja mindent a legjobban fog elintézni. Ezért valójában minden nyugtakanságunk, elégedetlenségünk, felháborodásunk csak hitünk gyengeségét és az Istenben való tökéletlen bizalmunkat tanúsítja. Az első századok és minden kor vértanúinak az adta az erőt a mártíromságra, hogy tudták, hogy Krisztusban való hitükért a dicsőség pálmája jár, hogy tudták, hogy hűséges kitartásukkal valóban hősies magatartást tanúsítanak. Tudatosítanunk kell tehát nekünk is magunkban, hogy az árral szemben való úszás, az igazsághoz való hűség ugyanolyan hősies és igaz katolikus magatartás, mint a vértanúk kitartása volt. Ha nincs egyetlen klerikus sem, aki ezt a hitet táplálná bennünk, ha nincs egyetlen klerikus sem, aki ezt tanítaná nekünk és erre buzdítana bennünket, nekünk akkor is hinnünk kell ebben, és ennek megfelelően kell saját „katolikus bástyánkat” felépítenünk és karbantartanunk. És ha ez sikerül, akkor beszélhet Bergoglio, amit akar, lebonthatja az egész katolikus civilizációt, ahogy akarja, prédikálhat arról, hogy a régi katolikus életvitel képmutatás, nem veszítjük el tőle se a józan eszünket, se a katolikus jó hangulatunkat. Feltéve: 2013. június 7.